Miklós
-7 °C
2 °C

Orbán kommunikációs kasztokra osztotta a frakciót

2003.10.16. 14:55
A testhez álló szerepek megerősítését tűzte ki célul a Fidesz elnöke. Az Index információi szerint Orbán Viktor öt kommunikációs kasztba osztotta a frakció képviselőit. A szimpatikusok csoportját például Schmitt Pál alelnökre szabták, a szimbolikusokat pedig leginkább maga Orbán személyesíti meg.
Az Index információi szerint az Fidesz új kommunikációs stratégiája részeként öt csoportot alakítottak ki a párt parlamenti képviselőcsoportjának tagjaiból.

A szóvivő a változásokról
Nem Orbán Viktor, hanem a Fidesz elnöksége döntött úgy, hogy kommunikációs csoportokba osztja a párt politikusait - nyilatkozta az Indexnek Révész Máriusz. A Fidesz szóvivője leszögezte: nincs szó újdonságról, hiszen minden politikai pártban le vannak osztva a szerepek, azt pedig nem az elnökség döntötte el, hogy a "kritikusok" csoportjába kik kerülnek, hanem az élet hozta úgy, hogy Répássy Róbert például ehhez a csoporthoz tartozzék. A Fidesz szóvivője ugyanakkor úgy vélte: nem lesznek alapvető változások, hiszen a gazdasági kérdésekről továbbra is Varga Mihály, vagy az oktatásról Pokorni Zoltán fog beszélni.

Kritkus és szimpatikus

A képviselők a karakterüknek megfelelő kommunikációs képzésben részesülnek annak érdekében, hogy a Fidesz üzeneteit minél hitelesebb, ám személyiségüknek megfelelően tudják tálalni a közvélemény előtt. Az MTI-nek csütörtökön egy magát megnevezni nem kívánó, a párt vezetéséhez közelálló politikus beszélt arról, hogy a tervek szerint először öt megjelenési csoportot hoznak létre, és mindegyik kommunikációs csoportnak megnevezik a meghatározó politikusát is. A frakcióban várhatóan Áder János lesz a meghatározó személyiség. A "kritikus" csoport meghatározója az eddigi tervek szerint Répássy Róbert, a "szakértőé" Matolcsy György, a "szimpatikusé" Schmitt Pál, a "szimbolikus politikust" pedig elsősorban Orbán Viktor pártelnök jelenítené meg. Az index információi szerint egyébként az ötödik csoportot a "passzívak" munkanév alatt szerepelteti a koncepció.

Kitől mit hogyan

A tervek szerint a különböző kommunikációs csoportokhoz tartozók egy-egy témát azonos tartalommal más-más más hangnemben, stílusban jelenítenének meg a nyilvánosság előtt. A legegyértelműbben és legsarkosabban a "kritikus" stílusban megszólaló politikus fogalmaz, ő teszi fel az igazi kérdéseket - mondta el az MTI-nek egy, a párthoz közel álló kommunikációs szakértő. A csoportok jelenlegi elnevezése még nem végleges, és csak részben tükrözi a képviselni kívánt kommunikációs stílust - hangsúlyozta.

Tudás balról

Mint azt az Index hírül adta, nagy port vert fel a jobboldal támogatói és a jobboldali újságírók között, hogy a párt sajtószekcióinak vezetőt, szóvivőit, valamint tagozati elnökeit "baloldali újságírók" képezték tovább a médiaszereplések terén. A Fidesz dobogókői tréningjein a nyilvánosság előtt gyakran szereplő fideszes "arcok" gyakorolhatták szűk körben a kamerák előtti fellépést. A több fordulósra tervezett továbbképzés szintén része a Fidesz vezetés által kitalált kommunikációs offenzíának.