Orbán: 'A Nyugat problémái kezdenek hasonlítani a mieinkhez'

2001.11.14. 11:47
Orbán Viktor szerint az európai uniós országjelentés értelmében Magyarország olyan közép-európai állam, amely már nyugat-európai minőséget képes elérni a gazdaságban és a politikai életben egyaránt. Ugyanakkor a miniszterelnök személy szerint nem érti, hogy ha mi nem készítünk országjelentéseket másokról, akkor mások miért éreznek késztetést arra, hogy rólunk jelentsenek.
A kormányfő szokásos szerda reggeli rádióinterjújában elmondta, hogy az országjelentésből egy olyan ország képe bontakozik ki, amely az elmúlt évben nagyot lépett előre. A miniszterelnök az országjelentés megállapításai közül megemlítette, hogy Magyarországon stabilak a demokráciát és a jogállamiságot garantáló intézmények, a parlament zökkenőmentesen működik és a sajtó szabad.

"A Nyugat problémái egyre inkább hasonlítanak a mi problémáinkhoz"

Az értékelés pozitívumai közül kiemelte, hogy a magyar gazdaság versenyképes a nyugatiakkal, a munkanélküliség hat százalék alá csökkent, az infláció jelentősen mérséklődött, a kétéves költségvetés pedig növeli a kiszámíthatóságot. Orbán Viktor tréfásan megjegyezte: az az egyetlen mondat hiányzik a jelentés végéről, hogy ezek alapján holnap reggel felveszik Magyarországot az Európai Unióba.

A kormányfő kitért arra, hogy több megfontolandó kritika is megjelenik az európai uniós dokumentumban, így például a korrupcióval, a Legfelsőbb Bíróság túlterheltségével vagy a versenyjogi szabályok magyarországi alkalmazásával kapcsolatban.

Pontosan olyan hibáink és problémáink vannak, mint amilyenek Nyugat-Európában ismeretesek. Az ő problémáik egyre inkább hasonlítanak a mi problémáinkhoz - fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán elismerte, hogy kormánya nem tudta megvalósítani a médiatörvény jogharmonizációját

A médiatörvény eddig meghiúsult jogharmonizációja kapcsán úgy vélte: az adott jogszabályon kívüli világban meglévő politikai feszültségek rátelepednek a médiatörvényre, és nem engedik, hogy az európai unióshoz hasonló szabályozást alakítsanak ki.

Orbán Viktor - utalva a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény kétharmados voltára - reményét fejezte ki, hogy a következő országgyűlési választásokon olyan parlamentet választ a magyar nép, amely alkalmas lesz a médiatörvénnyel kapcsolatos probléma megoldására is. Az országjelentéssel összefüggésben úgy vélekedett, hogy azt a pártok igazolásként próbálják használni a saját politikai törekvésük érdekében.

"Össze kell szorítani a fogunkat és be kell lépni az EU-ba"

Megjegyezte ugyanakkor, hogy véleménye szerint a legfontosabb az, "amit mi magunk gondolunk magunkról". Mi sem szoktunk országjelentést írni másokról, ezért nem egészen világos számunkra, mások miért éreznek leküzdhetetlen vágyat, hogy rólunk értékeléseket készítsenek - fejtegette a miniszterelnök.

Szavai szerint a valóságos helyzet azonban más, mert Magyarország szeretne belépni az Európai Unióba, a csatlakozás előfeltétele pedig az, hogy Magyarország olyan országgá váljon, amely alkalmas arra, hogy része legyen az Európai Uniónak. "Ezt azok tudják megállapítani, akik közé mi be akarunk lépni. Ezt le kell nyelni, ezzel együtt kell élni, össze kell szorítani a fogunkat, el kell viselni és be kell lépni az Európai Unióba" - jelentette ki Orbán Viktor.