Elmarasztal az OVB, megvédenek a jogászok, oszt jónapot

2006.04.21. 17:12
Orbán Viktor, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökének ma délelőtti programjai - Esztergom, Tata, Győr - nem sajtónyilvánosak, közölte péntek reggel a Fidesz sajtóosztálya. A tatai programjáról azonban valaki felvételt készített. A Fidesz elnöke arról beszélt, hogy mit kell tenni a hétvégén a győzelemért. Megvannak a jogászaink, s ha valakit piszkálnak majd meg fogjuk védeni" - mondta. A Fidesz állítja, Orbán Viktort lehallgatták és Tatán szándékosan tett félreérthető kijelentéseket.

Eligazítást tartott Orbán Viktor pénteken Tatán. (Az eredeti program szerint a párt helyi irodájának udvarán készült lakossági fórumot tartani.) A Fidesz elnöke egy nem nyilvános eseményen ismertette a Fidesz második fordulós esélyeit, és azt is felvázolta, hogy mit kell tenni a második fordulóban.

Jóska bátyám

"Mindenki bekopoghat a szomszédjához, a rokonához és mondhatjuk, na Jóska bátyám, volt-e már szavazni? Ha nem volt, na, akkor iparkodjon. És ha nem akar a maga lábán, mert nincs rá ideje, üljön be a kocsimba, majd elviszem, öt perc az egész" - mondta egy hangfelvétel tanúsága szerint Orbán Tatán.

Majd azt fejtegette, hogy "az ellenfél ezt csinálja is." "Egy ilyen szoros versenyben, amiben itt vagyunk Tatán, ha mi nem csináljuk, akkor nincs is értelme nekivágni a hátralévő három napnak, mert el fogjuk veszíteni" - fejtegette a Fidesz elnöke. (A tatai választókörzetben az első fordulót 61 szavazattal a fideszes aspriáns Michl József nyert, második a szocialista Tatai-Tóth András lett, a harmadik pedig a szabad demokrata Kerti Katalin lett, rá több mint 2400-an szavaztak, az MDF itt nem indult, a MIÉP pedig alig nyolcszáz szavazatot kapott.)

"Nem kell a párt mellett agitálni már szombat, vasárnap, hiszen ismerjük a szavazóinkat. Azt is, aki elment, meg azt is, aki nem ment el. Mindenkit el kell vinni" - mondta az aktivistáknak Orbán Viktor. Szerinte "ha nem tudjuk elvinni azokat, akikről úgy gondoltuk, hogy a mieink, de nem mentek el, és most nem tudjuk őket elvinni, akkor sincs esély a győzelemre. Tehát nagyon kemény munkát szeretnék kérni önöktől szombaton és vasárnap. A törvényt így kell értelmezni. Az ellenfél is így értelmezi, megvannak jogászaink, s ha valakit piszkálnak majd, meg fogjuk védeni."

Piszkálni fogják

Ezután Orbán rátért arra, hogy mi fog történni. "Engem is piszkálni fognak, mert az ellenfelet elmarasztalta az Országos Választási Bizottság, hogy telefonon országosan még biztattak szavazási részvételre, de következménye nem lett. Úgyhogy én is biztatok szombaton és vasárnap a talpon maradt összes kerületben az én hangomon megy a szavazásra való felhívás, amiért majd engem elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt jónapot. De az ellenfél is ezt csinálja, nem tudom mást tenni, ha az ellenfél is ezt csinálja, nekem is meg kell tenni." - mondja a felvételen Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke a szorult választási helyzet kapcsán arról is beszél, hogy "nem sok tartalékunk van, a derék miépesek remélem tudják mi a dolguk, és onnét még át tudunk hozni valamit."

A Fidesz lehallgatással vádolja ellenfeleit

"A Fidesz sikeresen kiugrasztotta a nyulat a bokorból; az MSZP maga szolgáltatott bizonyítékot arról, hogy kétségbeesett hatalomféltésbol minden aljasságra képes: a Szövetség mai tatai zártköru megbeszélésén lehallgatták a Fidesz elnökét, Orbán Viktort"- tartalmazza Deutsch-Für Tamásnak, a Fidesz kommunikációs vezetőjének pénteki8 kiözleménye.

"Napok óta biztos információink voltak arról, hogy a választási kampány utolsó idoszakában titkosszolgálati eszközök felhasználásával próbálják befeketíteni a Fideszt és annak vezetoit" - állítja Deutsch-Für, aki azt állítja: "éppen ezért ma Orbán Viktor olyan felszólalást tartott, amivel teljes mértékben le lehetett leplezni a szocialisták - immár az emberi jogokat is sárba tipró botrányos akcióját".

A Fidesz állítja, Orbán Viktor a szocialista lehallgatási akciót feltárandó szándékosan olyan kijelentéseket tett, mellyel megtévesztette és óvatlanná tette a Fidesz ellen titkosszolgálati eszközöket bevetőket. A Fidesz szerint ma leleplezodött a hatalom minden személyiségi jogot, erkölcsöt, a politika íratlan szabályait durván letaposó gépezete. Most már a napnál is világosabb lehet mindenki számára, hogy gátlástalan emberekkel, a diktatúra valódi örököseivel van dolgunk, akik a hatalom elvesztésétol való félelmükben bármire képesek.

Az MSZP az OVB-hez fordult

Gál J. Zoltán, az MSZP kampányának kommunikációs vezetője délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta, még aznap az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) fordulnak, hogy még a kampánycsend beállta előtt a testület marasztalja el Orbán Viktort, amiért a Fidesz elnöke választási törvénysértésre buzdítja pártja aktivistáit.

Az OVB pénteken már nem tárgyal az ügyről, Gál J. viszont tagadta a titkosszolgálati módszerek alkalmazásának vádját, azt állítva, egy tatai fisdeszes aktivistától kapták a felvételeket, "valószínűleg azért, mert ő pontosan értette, hogy a saját pártelnöke őt törvénysértésre buzdítja. (...) Ez neki is sok volt". Gál. J. Zoltán hozzátette: egy győri hasonló, zártkörű felkészítőről ugyanilyen felvétel is érkezett az MSZP-hez, és telefonon is kaptak jelzést, hogy az Esztergomban tartott felkészítőn is törvénysértésre buzdított a Fidesz elnöke.

Fideszes aggodalmak

A felvétel nyilvánosságra kerülésével szinte egyidőben tartott a Fidesz Schmitt Pál, Szájer József és Balsai István részvételével sajtótájékoztatót, ahol a három politikus lényegében választási csalással vádolta meg az MSZP-t. A fideszes képviselők nemzetközi sajtó előtt beszéltek arról, hogy az ellenfél a legrosszabb hagyományait idéző praktikákat használ. Schmitt Pál a szavazólaphoz hasonló MSZP-s szórólapok mellett felidézte azt is, hogy a választások első fordulója idején egy MSZP-s telefonról szavazásra buzdító sms-eket küldtek szét. A politikusok egy újságírói kérdésre, hogy Orbán nyilatkozatai alapján pártjuk szintén kampánycsendsértésre készül az MSZP szerint, azt mondták, hogy "nagy különbség van a másra mutogatás, és a bizonyíték között". (Itt Balsai bemutatta a II. kerületi választási bizottság határozatát, amely lemarasztalta az MSZP-s szórólap postázásának módszerét.)

Kreatív csaláskereső jogászok

Az Index információi szerint a Fidesz külön jogászokból álló testületet hozott létre. Úgy tudjuk, külön feladatot jelent nekik az, hogy a választási törvény alapján értelmezzék a választásokról érkező bejelentéseket, és kiszűrjék azokat, amelyek a választási csalás valamilyen formájaként értékelhetők.

Mint emlékezetes, az április 9-i első forduló idején beindított Demokrácia Központba az urnazárásig a Fidesz bejelentése szerint több mint 1200 bejelentés jött. A párt szóvivője, Szijjártó Péter alig egy órával a szavazás végét követően már a csalások számos formájával vádolta a szocialistákat. A felsorolt vádak között az ismert típusokon, a láncszavazáson, a szavazók szervezett szállításán, etetése-itatásán kívül újfajta tétel is akadt: a Fidesz a párttulajdonú mobilról szétküldött mozgósító sms-ek miatt is feljelentést tett. Ezt jogsértésnek ítélte végül az OVB is, és állásfoglalást adott ki arról, hogy buzdító sms-t vagy emailt csak magánszemélyek küldözgethetnek a kampánycsend és a választás idején.