Árpád
-1 °C
9 °C

Aszúbizniszbe vágnak Orbánék

A tokaji borászok szerint várhatóan az édes borok alapanyagaira specializálja magát az Orbánék résztulajdonában álló hegyaljai cég, Lévai Anikó üzlettársa már indult is nemzetközi borversenyen hatputtonyos tokaji aszújával. A néhány éve indult Szárhegy Dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. az Index információi szerint még a Torgyán József vezette FVM-től több mint negyvenmilliós, vissza nem térítendő szőlőtelepítési támogatást kapott. A több tagból álló birtokon gazdálkodó cégnek egyedül Sárazsadány határában huszanhat hektáros szőlője van.
Lévai Anikó nem nyilatkozott az ügyben, de a Fidesz lényegében elismerte, hogy a volt miniszterelnök feleségének egykori ügyvédtársával, az Orbán-kormány párizsi nagykövetével és a Postabanknak az előző ciklus elején kinevezett egyik vezérével közösen birtokolt cége kapott vissza nem térítendő állami támogatást a Torgyán József vezette FVM-től. A Fidesz-frakció szóvivője nem nyilatkozott a telepítési támogatás nagyságáról, az Index azonban úgy értesült, hogy a Sárazsadány melletti birtok betelítésére több mint negyvenmillió forintot fizettek a Szárhegy Dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-nek.

Bevásároltak

Szűkebb pátriájában is
Orbán Viktornak a felesége birtokairól is beszámoló vagyonnyilatkozata szerint Lévai Anikó Sárazsadányban összesen 9 hektár és 8702 négyzetméter szántót és szőlőt birtokol. A volt miniszterelnök feleségének emellett 2002-ben Felcsúton is voltak saját területei. Míg férjének csak egyetlen háza és egy Volkswagen Golfja van, Lévai Anikó házastársa szülőföldjén is jelentős mezőgazdasági birtokokkal rendelkezik. Orbán felesége Felcsúton 7 hektár és 2878 négyzetméter szántót, 26 hektár és 1540 négyzetméter rétet, árkot, nádast, valamint 16 hektár és 8837 négyzetméter legelőt vásárolt az elmúlt években.
Orbán Viktor és szűkebb környezete az előző ciklus idején fordult fokozott érdeklődéssel a Tokaj környéki szőlők felé. Az Index információi az exkormányfő feleségének egykori ügyvédtársa, Szász Attila kapacitálására vágtak a földvásárlásba. A szőlőtermelésre létrehozott kft. tulajdonosainak földvásárlásaival a sárazsadányi hegyközség tájékoztatása szerint mára 26 hektáros középbirtok alakult ki a falu mellett lévő hegyoldalban, de úgy tudjuk, hogy a cég a környék más területein is rendelkezik szőlőföldekkel. (Lévai Anikó sajtónyilatkozata szerint a cég 48 hektáron működik, de maga a kft. nem rendelkezik földtulajdonnal.) A Szárhegy Dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-nek mára négy tulajdonosa van: Orbán Viktor felesége mellett résztulajdonos Szász Attila, valamint a Postabank volt igazgatósági elnöke, Madarász László is. Korábban kiszállt, majd tavaly ismét tulajdonostárssá vált Kékessy Dezső, aki az Orbán-kormány idején párizsi magyar nagykövet volt. Kékessy 2003 óta kilencvenszázalékos tulajdonrészt vásárolt a Patrícius Borház Kft.-ben is, amely a többségében új telepítésű területeket birtokló közös céggel ellentétben megjelent a borforgalmazásban.

Helyi kapcsolatok

Az Orbán-kormány egyébként az állami kézben lévő Tokaj Kereskedőház Rt. érdekeit is szívén viselte. A kormány 1998-ban kétszázmillió forintos, 1999-ben hatvanmillió forintos tőkeemelést hajtott végre a cégnél az ÁPV-n keresztül, sőt 2000-ben már egy 1,5 milliárd forintos tőkeemelést szorgalmaztak. A cég jogi képviseletét akkoriban Orbánék üzlet- és földtulajdonostársa, Szász Attila látta el, általános vezérigazgató-helyettesévé pedig, Stumpf István kancelláriaminiszter közeli rokonát, Stumpf Miklóst nevezték ki. A Kereskedőház vezérigazgatója Hegedűs Zoltán lett, akinek a mai napig van Kékessyvel közös cége. A Tokaj Kereskedőház élén a kormányváltás után, 2002 októberében menedzsmentváltás történt.

Aszúbiznisz

Lévai Anikó
Az Index által megkérdezett tokajhegyaljai borászok szerint Orbán feleségéék az aszúpiacra próbálnak majd betörni a hamarosan termőre forduló szőlőkkel. Többen is elmondták, hogy egyelőre nem sok információ ismert a külföldi beruházók mellett középbirtoknak számító cég terveiről. A szakemberek szerint azonban Lévai Anikónak és üzlettársainak hektáronként legalább öt-hatmillió forintot kellett beruházniuk ahhoz, hogy szőlőterületük megfeleljen a modern követelményeknek. Az állam egyébként az új szőlők telepítéséi költségeinek valamivel több mint ötven százalékát finanszírozta.

Családi érdekeltségről érdeklődnek

Az MSZP azután, hogy egy parlamenti kérdésre a Fidesz nem cáfolta a támogatás tényét, írásbeli kérdést is intézett a földművelésügyi miniszterhez Orbánék állami támogatásáról. Török Zsolt MSZP-s parlamenti képviselő szerint a Fidesz-frakció szóvivője kénytelen volt beismerni: "Igenis kapott az adófizetők pénzéből az Orbán-család cége. A közvéleménynek joga van tisztán látni az ügyben, hiszen úgy tűnik, példa nélkül álló eset történt: Orbán Viktor miniszterelnöksége idején a családi érdekeltségébe tartozó céget támogatott az állam az adófizetők pénzéből. Ilyet miniszterelnök még nem tett, s mindannyiunk érdeke, hogy az érintettek levonják ebből a konzekvenciákat."

A szocialista képviselő arra vár választ, hogy pontosan mekkora összegű vissza nem térítendő állami támogatást kapott szőlőültetvény telepítésére a Szárhely-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja-Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Török Zsolt azt is kérdezi, hogy mi volt az állami támogatás jogcíme, mikor utalták át a támogatást, és ki, illetve mely hivatal hivatott ellenőrizni a támogatás felhasználását.

A földművelésügyi tárca szóvivője az Index érdeklődésére elmondta, hogy Németh Imre miniszter intézkedett az ügy dokumentumainak a bekéréséről, és azok tartalmáról feltehetőleg még a héten tájékoztatja a kérdéseket megfogalmazó képviselőt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!