Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Szabálytalanul működik az orbanviktor.hu

2001.11.14. 15:57
Ellentétes az Internet Szolgáltatók Tanácsának (ISZT) szabályzatával, hogy a még be nem jegyzett www.orbanviktor.hu internetcímre kattintva a kormányfő hivatalos oldala jelenik meg. Addig ugyanis nem használható a domainnév, amíg be nem jegyezték. Az ISZT szerint rajtuk kivülálló okokból működik a regisztrálatlan internetcím.
Májusban adta hírül az Index, hogy a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezte az orban.hu, illetve az orbanviktor.hu domainnevek bejegyzését. Két hónappal később el is indult a miniszterelnök új oldala, mely azonban csak a www.orban.hu címről vált elérhetővé. Akkoriban a domainnév-regisztrációval foglalkozó Internet Szolgáltatók Tanácsánál (ISZT) azt a tájékoztatást adták, hogy hiánypótlásra kérték a kancelláriát, de a regisztráció folyamatban van. A kancellária közben regisztráltatta a miniszterelnok.hu címet is, ahol néhány hete egy vadonatúj oldal indult, és immár ide mutat az orban.hu is.

Első körben elutasították a kancelláriát

Az ISZT titkárságán elmondták, hogy először el kellett utasítaniuk a www.orbanviktor.hu iránti regisztrációs kérelmet, mert a kancellária - hiába Orbán a kormányfő - meghatalmazás nélkül nem jegyeztethet be személynevet. A domainnév-regisztráció során hiánypótlásra szólították fel a Miniszterelnöki Hivatalt, de a kancellária nem reagált időben a felhívásra, így törölték a kérelmet.

Hétfő este óta azonban újra szerepel az ISZT kéthetes várólistáján az orbanviktor.hu, aminek bejegyeztetését ezúttal maga a kormányfő kezdeményezte, így a regisztrációért kifizetendő nyolcezer forintos tételt is ő rendezi, nem pedig a kancellária. Bár az oldal hivatalos regisztrációja nem történt meg, az orbanviktor.hu már most is a kormányfő megújult honlapjára mutat.

Szabálytalanul működik az oldal

Bálint Tamás jogász, IT-szakértő szerint az ISZT domainnév-regisztrációs és üzletpolitikai szabályzatába ütközik a be nem jegyzett internetcímek használata. A prioritással nem rendelkező domainneveket ugyanis az igényléstől számított 14 napig nem lehet bejegyezni, hanem várólistára kell helyezni - véli. A vitatott domainnév igénylése november 12-ei keltezésű, tehát ezt az internetcímet még nem lehet használni - hangsúlyozta.

Megítélése szerint az ISZT szabályzatával ellentétes bejegyzés előtti névhasználat azért veszélyes, mert ez a már említett 14 nap azt a célt szolgálja, hogy ezen idő alatt jelentkezzenek azok, akik esetleg szintén igényt tartanának erre az internetcímre. Két hét alatt ezenfelül a névhasználattal kapcsolatos jogviták is felszínre kerülhetnek. Addig nem adható ki tehát a domainnév, míg az esetleges viták nem rendeződnek.

Lévai Anikónak is lesz saját oldala

AZ ISZT egyik műszaki szakértője úgy véli: a szervezeten kívül álló okokra vezethető vissza, hogy máris elérhető a még nem regisztrált orbanviktor.hu. Szerinte az lehet a háttérben, hogy a regisztrációt intéző szolgáltató saját szerverén regisztrálta ezt a címet, így partnerei láthatják már az oldalt. A bejegyzést intéző Centrálnet Bt. cáfolta, hogy működővé tette volna az oldalt, így vélhetően az első regisztrációt menedzselő cég üzemelte be azt. Az oldal egyébként nem érhető el bárhonnan.

A prioritással nem rendelkező oldalak várólistáján immár szerepel a www.levaianiko.hu bejegyeztetése iránti kérelem is. Orbán felesége internetcímének bejegyzését ugyanaz a cég kezdeményezte, mint a kormányfőét.