Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Orbán a nőkatalizátor

2003.03.18. 17:09
Formálódni kezdett a Fidesz nőtagozata, amelyhez Orbán Viktor is segítséget adott. Az ellenzéki párt leendő elnökétől eddig csak képzeletbeli aranyérmet kaptak állhatatosságukért a jobboldalt támogató lányok, asszonyok, ám a néppártiság következtében most ők is szervezkedni kezdhettek.

Nem mindennapi

Hamarosan megalakulhat a Fidesz nőtagozata - derült ki azután, hogy Orbán Viktor volt miniszterelnök kedden találkozott pártja frakciójának hölgy tagjaival, illetve a Fidesz évek óta tevékenykedő települési és megyei önkormányzati képviselőivel. A volt miniszterelnök a találkozót követően úgy nyilatkozott: seregszemlét tartottak, nem pedig alakulóülést. A tanácskozáson egyébként Juhos Katalin, a Fidesz frakcióigazgatója azt közölte, hogy régóta tervezik a nőtagozat létrehozását, ehhez azonban katalizátorra van szükség Orbán Viktor személyében. A volt kormányfő egyébként a tanácskozás elején közölte, hogy bár nem mindennapi jelenség számára, hogy csak nők között van, volt ideje szokni a helyzetet, hiszen a 36 fős gimnáziumi osztályában négyen voltak fiúk.

Az aranyérmesek

A megalakulása óta "férfiuralommal" vezetett Fideszben már hosszabb ideje felvetődött, hogy szükség lenne a nők szerepének növelésére. A politikai egyenjogúsításban azonban a pártvezetés nem kívánt az MSZP-ben is alkalmazott módszerekhez nyúlni, azaz határozattal emelni a női képviselőjelöltek számát. Orbán Viktor akkor is elzárkózott az arányok meghatározásától, amikor az átalakítás előtt álló párt átszervezéséről beszélve bejelentette a nőtagozat várható megalakulását. A volt miniszterelnök ezt megelőzően a Vigadóban tartott februári beszédében emlékezett meg meleg szavakkal azokról nőkről, akik a választási vereség ellenére is kitartottak a Fidesz mellett. Mint mondta: őket illeti a képzeletbeli aranyérem, mert polgári rendezvényeken "ők voltak a legállhatatosabbak, a legáldozatkészebbek, ők voltak a megingathatatlanok", amikor az összefogásról volt szó.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!