A Széchenyi Terv versenyképessé teheti a vállalkozásokat

2000.06.21. 15:00
Versenyképes gazdaságot kíván teremteni a kormány a Széchenyi Tervvel - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Vállalkozók Országos Szövetségének konferenciáján. A kormányfő kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy a jelenlegi évenként ÁFA-visszatérítésről áttérjen az APEH a negyedévenkénti visszatérítésre. A politikus jelezte, a Széchenyi Terv megvalósítása során igyekeznek minél több hazai tulajdonban lévő kis- és középvállalkozást megbízáshoz juttatni, ehhez azonban az kell, hogy a vállalkozók tudásuk legjavát adják.
Orbán Viktor értékelése szerint azért vannak nehéz helyzetben a hazai vállalkozások, mert tőkehiánnyal küszködnek, s nem a ténylegesen megtérülő fejlesztésekre vesznek fel hiteleket, hanem már a cégalapításnál. A miniszterelnök úgy gondolja, az előttünk álló évtizedben növekedni fog a hazai fogyasztás, így felértékelődik a belső piac. A Széchenyi-terv azt szolgálja, hogy erre az új helyzetre felkészüljenek a hazai tulajdonban lévő cégek, és versenyképessé váljanak - jelentette ki a kormányfő.

160 kilométeres óránkénti sebességgel az EU felé
Éppen ezért szerinte tovább kell csökkenteni a hitel kamatokat, s még inkább vissza kell szorítani az inflációt. Kérdésre válaszolva a miniszterelnök nem tartotta kizártnak, hogy az ÁFA-visszatérítési gyakorlaton változtatnak. Így a jelenlegi évenkénti visszatérítés helyett áttérhet az APEH a negyedévenkénti visszatérítésre, hiszen ezt az ország gazdasága immár lehetővé teszi.

A minimálbérről szólva Orbán Viktor kifejtette: az erkölcsi normákkal ellentétes, hogy valaki napi nyolc órán átdolgozzon, kevesebb, mint negyvenezer forintért. Ráadásul az is elfogadhatatlan, hogy jelenleg éppen annyi a minimálbér, mint amennyi pénzt a munkanélkülieknek segélyképpen kifizetnek.

Az iparűzési adó kapcsán Orbán Viktor kifejtette: az egész önkormányzati intézményrendszer átalakításra szorulna, ehhez csak azért nem fog hozzá a kormány, mert a pillanatnyi politikai helyzet nem tenné lehetővé a kétharmados önkormányzati törvény teljes reformját.

Miután az Európai Unió autópálya építéshez nem ad pénzt, ezért a vasút fejlesztéséhez kér majd támogatást a kabinet. ,,Olyan vasutat akarunk teremteni, ahol politikai okokból nem lehet évente akár többször is megbénítani az országot" - közölte Orbán. A miniszterelnök nagyon szeretné elérni, ha legalább egy olyan vasúti sínünk lenne, ahol 160 kilométeres óránkénti sebességgel száguldhatnának a vonatok az EU felé.

Orbán Viktor végül kijelentette: várja az építő jellegű kritikákat, észrevételeket, mert nem biztos, hogy ami egy vállalkozónak zavaró, az egyből feltűnik a miniszterelnöknek.