Orbán: A hatalom a végzete felé masírozik

2007.03.15. 21:29
Több tízezer ember előtt tartotta meg a Fidesz a március 15-i nagygyűlését az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. Orbán Viktor az önkormányzati választási győzelemhez hasonlította az őszi, reményei szerint hatkérdéses népszavazás megtartását. A rendezvényen felszólalt a volt litván elnök is.

Orbán Viktor délután ötkor lépett a Kossuth Lajos utcában fölállított színpadra. Először az 1849-es tavaszi hadjáratra emlékezett, amely a szabadság reményét hozta el az akkor idegen csapatok által megszállt fővárosba. Az igazságot a császáriak igyekeztek eltitkolni a pestiek elől, de nem sikerült. 1848 idén is győzött, éljen a szabad március 15., mondta a Fidesz elnöke az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. Az MTI kétszázezresre becsülte a tömeget, a Fidesz politikusai negyedmillió résztvevőről beszéltek.

Teljes körű elégtételt akar nyújtani

A kormány napról napra hordja össze a gyúanyagot, és közben a tűzzel játszik. A hatalom a végzete felé masírozik, mondta Orbán. Nem lehet büntetlenül tönkretenni a nemzetgazdaságot, a nép szerinte önmagát ítéli el, ha felmenti bűnös vezetőit. Ígérete szerint teljes körű elégtételt nyújt majd mindenkinek a magyar állam.

Előbb kifosztották a nemzetet, most az egészségét teszik tönkre, iskoláit dúlják fel, adósságait a még meg sem születettek vállára rakják, mondta a Fidesz elnöke, aki szerint a mai új arisztokrácia teljesítmény és felelősség nélkül élvez kiváltságokat. Ezért akarják a fejünkbe verni, hogy vesztesek vagyunk, vesztesei a rendszerváltásnak, az EU-nak, a reformoknak és az előttünk álló éveknek.

A népszavazás lehetősége is győzelem

Orbán szerint most nem számít a megosztó történelem, most az új többségnek le kell győznie az új arisztokráciát, mert Magyarországon minden van, hogy kielégíthesse szükségleteit, de annyi nincs, hogy kielégíthesse az új arisztokrácia szükségleteit.

Az önkormányzati választás után szerinte most tavasszal még egy győzelmet arattak, a népszavazás megtartásának lehetőségét. Világossá tették, hogy a népnek joga van elkergetnie egy kormányt a demokráciában is, ha az a kormány az embereket veszélyezteti, de csak egy feltétellel: ha a kormány nem veti alá magát az emberek akaratának. Orbán szerint méltósággal és jókedvűen kell győzni a népszavazáson, és nem szabad lebecsülni ezt a lehetőséget. A sarokba szorított kormány számára egy elbukott népszavazás után nem marad más lehetőség, minthogy fusson, nagyon gyorsan.

Bekapták a horgot

A Fidesz nagygyűlésén két európai jobboldali politikus, a litván Vytautas Landsbergis és az olasz Antonio Tajani is megjelent. A volt litván államfő szerint a magyarok tavaly bekapták a horgot, amikor a szocialistákra szavaztak.

Az Európai Néppárt frakciójának olasz alelnöke, Silvio Berlusconi egykori szóvivője, megérti a magyarok szenvedéseit, mert Olaszországban, mint mondta, két kommunista párt van hatalmon, és őket akarják elzavarni. Biztos benne, hogy a jövőben a magyaroknak és az olaszoknak sem lesz baloldali kormányuk.

A hazugság hazugságot szül

Március 15. a béke, a szabadság, az egyetértés ünnepe, azt jelképezi, hogy nincsenek örökké tartó hazugságok, mondta Deutsch-Für Tamás. A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a Nemzeti dal sohasem hangozhatott volna el a kordonnal körbevett Nemzeti Múzeumnál. A hazugság hazugságot szül, az ördögi körből nem lehet kitörni.

A szabadság árát Magyarország is megfizette az elmúlt évszázadokban, mondta Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő. A zsarnoktól nem elég megszabadulni, a demokráciát a szabad polgároknak kell működtetniük. A félelem nem tűnt el, és azok, akik érdekeltek a félelem fenntartásában, új és új módszereket vetnek be.