Nincs egyezség az ORTT-elnökről

2003.02.12. 08:26
Egyelőre nem tudott megállapodni az új ORTT-elnök személyéről a kormányfő és az államfő. Mádl Ferenc ugyanis pártkatonának tartja az MSZP elnök-jelöltjét, Ladvánszky Györgyöt.
Nem jutott egyezségre a médiahatóság elnökének személyéről az államfő és a miniszterelnök, noha a médiatörvény alapján a két közjogi méltóságnak közösen kell jelölnie utódot a Körmendy-Ékes Judit január 1-jei távozásával megüresedő posztra - írja a Népszabadság. Az elnökről a parlament szavaz, így az eddigi gyakorlat szerint a legnagyobb kormánypárt döntött a médiahatóság első emberéről.

A szocialisták Ladvánszky Györgyöt javasolták a tisztségre, akit Medgyessy Péter elfogadott, Mádl Ferenc viszont nem. Az államfő a keddi egyeztetésen már másodszor mondott nemet az MSZP első számú jelöltjére állítólag Mádl az aspiráns erős pártkötődését kifogásolja. A szocialisták viszont ezt az érvelést nem fogadták el, miután Ladvánszky még csak nem is tagja a szocialista pártnak.

A napilap szerint az MSZP korábban megkereste Agűárdi Pétert, a Magyar Rádió kuratóriumi elnökségének elnökhelyettesét, illetve Kocsis Andrást, a köztévé kuratóriumának helyettes vezetőjét, ők azonban nem vállalták az ORTT elnöki posztját. A szocialisták hamarosan döntenek arról is, hogy kiket küldenek az MTV kuratóriumi elnökségébe.

Ha a vezető kormánypárt figyelembe veszi a Legfőbb Ügyészség MTV-t érintő állásfoglalását, akkor nem delegálhatja jelenlegi kurátorait az MSZP, mert az ügyészség feloszlattnak tekintette a ntestületet, amiért az nem írt ki időben új tévéelnöki pályázatot. Ebben az esetben a Népszabadság szerint Wisinger István MUOSZ-elnök, illetve Szegvári Katalin újságíró lehetne az MSZP két delegáltja.