Árpád
-2 °C
9 °C

Összeesküvést sejtenek a Fidesz hibasorozata mögött

2006.03.09. 16:02
Bár a Fidesz nyílt fórumain senki sem kritizálta még direkt formában a párt vezetését, az Index információi szerint az alsóbb szinteken meglehetős értetlenséggel nézik a pártot az utóbbi időben érintő botránysorozatot. A Demokrata legújabb száma vezércikkében a polgári erők idiótáinak nevezi a hibát hibára halmozó kampányirányítás tagjait.

"És miért van az, hogy egyre több emberben alakul ki az a gyanú, hogy ennyi baklövés már nem lehet véletlen?" - vetette fel a Fidesszel többfrontos küzdelembe keveredett jobboldali hetilap, a Demokrata csütörtökön megjelent számában.

Titkos forgatókönyv

Az elmúlt hetekben több, az Indexnek nyilatkozó vidéki és fővárosi fideszes politikus beszélt arról, hogy a pártban már általános értetlenség kíséri, miért fordulhat elő, hogy a Deutsch-Für Tamás–Rogán Antal-duó az elnökség figyelmeztetése után sem tud urrá lenni a botrányokon. A párttagok azt sem értik, miként fordulhat elő, hogy a kampányban néhány hét alatt több hibát követ el a párt, mint a teljes ciklus idején.

A párthierachia alsóbb régióiban tevékenykedő forrásaink szerint a Fideszt sújtó botránysorozatot "nem lehet a véletlen számlájára írni". Sokan a pártvezetésben érzékelhető generációs ellentétekben látják a lehetséges okokat.

Több forrásunk emlékeztetett arra, hogy Rogán Antal tavaly egy, már a párt kampányfőnökeként adott interjújával lepte meg a párttagságot, amikor azt mondta, hogy szerinte egy választási vereség "nem lenne tragédia". Ezzel összefüggésben állítják az "összeesküvéselmélet-hívők", hogy nem kizárt: a kampány néhány kulcsszereplője arra játszik, hogy a párt ne nyerje meg a 2006-os választást.

Újabb baromságra várva

A jobboldali berkekben terjedő elméletek után a Demokrata főszerkesztője, Bencsik András Nyílt levél a hadseregtábornokhoz címen megírt vezércikkében Orbán Viktorhoz fordul. Bencsik a Fidesz-elnököt arra figyelmezteti, hogy szerinte néhány "ostoba" és "idióta" napok alatt lerombolhatja azt, amit Orbán "négyéves, szívós, példamutatóan előrelátó és elkötelezett" munkával elért.

A cikk szerint Deusch-Für Tamás a Szövetség szavahihetőségét rombolta azzal, hogy nem mondott igazat, amikor bemutatással vádolta Gyurcsány Ferencet. Bencsik a "nyegle hibák" között a kampányvezetés fejére olvasta a szerverbotrányt, Simicska Lajos reklámlevél miatt közzétett "hisztériásan túlreagálását" és a Magyar Vizsla faxügyet.

"Tábornok Úr! Mi lesz, ha elgondolkodnak az emberek, hogy érdemes-e még küzdeni, amikor néhány ostoba tönkretehet mindent?" - tette fel a vezércikkben kérdését Bencsik, aki szerint polgári oldalon már nem az esélyekről beszélnek, hanem arról, hogy "mikor szakad a nyakukba az újabb baromság".