Vendel
5 °C
20 °C

Csütörtökön tárgyal az államfőről a koalíció

2005.04.06. 20:43
Csütörtökön újabb fordulójához érkezik a koalíciós pártok egyeztetése az államfő személyéről. Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök szerdai tájékoztatóján megismételte, élvonalbéli pártpolitikust nem támogat pártja a posztra.

A koalíciós pártok delegációi csütörtökön ülnek hivatalosan is tárgyalóasztalhoz, hogy egyeztessenek az államfőjelölt személyéről - közölte az SZDSZ elnöke sajtótájékoztatón szerdán.

Három fős delegációk képviselik a pártokat

Kuncze Gábor elmondta: hétfőn az MSZP vezetése ismertette a párt szombati elnökségi ülésén megfogalmazottakat, és kedden megállapodtak arról, hogy mindkét párt három fős delegációval képviselteti magát a csütörtöki tárgyalásokon. Az MSZP-t Toller László, Steiner Pál és Szabó György, az SZDSZ-t Pető Iván, Fodor Gábor és Sándor Klára képviseli majd.

Kérdésre válaszolva közölte: "a Szabad Demokraták Szövetsége azt nem tekinti kompromisszumnak, hogy az összes lehetséges Szili Katalint elénk tárták, és közülük kiválaszthatjuk az egyiket". Ezért a tárgyalásoknak folytatódniuk kell - mondta.

Hozzátette: az SZDSZ tartja magát ahhoz, hogy direkt, élvonalbeli pártpolitikust nem szeretnének látni a köztársasági elnöki székben, így ennek megfelelően mérlegelik a felmerülő jelölteket.

Közös jelöltben gondolkodik az SZDSZ

Hangsúlyozta: a liberálisok továbbra is arra törekednek, hogy közös, koalíciós jelöltet állítsanak, lehetőleg olyat, akit részben az ellenzék is tud támogatni. A felmerült nevek közül több támogatható az SZDSZ számára - fűzte hozzá.