Felelőst akar az MSZP-frakció

2007.05.29. 21:53
A balatonőszödi beszéd kiszivárogtatása volt a legfőbb témája az MSZP keddi frakcióülésének. Gyurcsány miniszterelnök amellett érvelt, hogy nem szabad házon belül keresni a szivárogtatót, az Élet és Irodalom cikkében hírbe hozott szocialista vezetők viszont a felelős leleplezését követelték.

A balatonőszödi Gyurcsány beszéd elhangzásának egyéves évfordulójára az Élet és Irodalmomban (ÉS) megjelent cikk rányomta a bélyegét az MSZP kedd délelőtti frakcióülésére. A lap arról számolt be legutóbbi számában, hogy a lezajlott vizsgálatok kizárták, hogy kívülről történhetett a kiszivárogtatás. A lap számba vette, hogy kiknek állhatott érdekében a beszéd nyilvánossá tétele, többek között Baja Ferencet, Szili Katalint, Kiss Pétert, Szekeres Imrét és Puch Lászlót nevezték meg.

Úgy tudjuk, a frakcióülésen Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter határozottan kikérte magának a gyanúsítgatást. Felszólalásában utalt arra, amíg nem derül ki, hogy ki a felelős a szivárogtatásért, addig bárkit gyanúba lehet keverni. A szocialista alelnök ezért érthetetlennek nevezte, Gyurcsány Ferenc miért adott arra utasítást, hogy a vizsgálatot házon belül már ne folytassák. "Ősszel fölgyulladt az ország, és ennek nincsen felelőse, ez megengedhetetlen" - fakadt ki a tanácskozáson Suchman Tamás.

Információink szerint Baja Ferenc is kikérte magának, hogy hírbe hozták az üggyel kapcsolatban. De a Hírszerző információi szerint már hétfőn reggel is magyarázkodásra kényszerült a kormányfő egy szűkkörű tanácskozáson, mert a hírbe hozott szocialista potentátok közül többen is kifogásolták, hogy nem hagyja, hogy az illetékes szervek az ügy végére járjanak.

Forrásaink szerint Gyurcsány Ferenc arról beszélt felszólalásában, hogy a mostani helyzetben bizalomra van szükség és nem szabad ezért titkosszolgálati eszközökkel azt kutatni a párton belül, ki segített a felvétel nyilvánosságra hozatalában. Gyurcsány szerint ártana a pártnak, ha kiderülne, ki a felelős. "Bízom bennetek, miniszterelnökként ez az egyetlen, amit tehetek" - mondta informátoraink szerint a miniszterelnök, majd azt hangoztatta, hogy amíg nincs perdöntő bizonyíték, addig "mindenkinek elhiszt mindent".

Bár Gyurcsány Ferenc a frakció előtt a vizsgálat ellen érvelt, Szilvásy György, a titkosszolgálatokat is felügyelő kancelláriaminiszter az ÉS múlt heti cikke után azt nyilatkozta, az NBH által indított, a külső lehallgatás lehetőségét tisztázó vizsgálat lezárult, a vizsgálat ezt a verziót egyértelműen kizárta. De azt is hozzátette, "a felvétel nyilvánosságra kerülésének körülményeit a vizsgálat további szakaszában kell tisztázni".