Orbán és Dávid: nincs megállapodás

2003.07.01. 15:33
Távolságtartást hangsúlyozó gesztusokkal ért véget Dávid Ibolya és Orbán Viktor, a két ellenzéki párt elnökének a tavalyi választások óta tartott első találkozója. A kétórás megbeszélés után mindkét fél kerülte a pártok viszonyára vonatkozó kérdések mélyebb megválaszolását. Dávid azt hangsúlyozta, hogy a Fidesznek és az MDF-nek a jövőben is egymás mellett, párhuzamosan kell kifejtenie tevékenységét.
Vannak kérdések, amelyek nem követelnek megállapodást - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF fővárosi székházában Orbán Viktorral folytatott megbeszélését követően. Az MDF elnöke néhány mondatos összefoglalója után kikísérte vendégét, aki a székház kertjében külön tartott sajtótájékoztatott a tárgyalásról.

Röviden egymás mellett

A két politikus a pártjaik közötti viszony rendezése helyett elsősorban a gazdasági kérdések megvitatását emelte ki. Az MDF elnöke szerint a hosszútávú nemzeti keresztény politizálás és a gazdaság legfontosabb ügyei voltak terítéken. Dávid ugyan arról is beszélt, hogy sok idő telt el megbeszélés nélkül, ám hozzátette: pártjaik a jövőben is párhuzamosan, egymás mellett fejtik ki tevékenységüket. A rövidre szabott közös fellépés után Orbán Viktor a kettejük megállapodására hivatkozva szintén kevés részletet árult el a Fidesz-MDF között kapcsolatról.

Kerüljenek baráti viszonyba

A Fidesz-elnök szerint szűkszavú ismertetése szerint azonban Martonyi János és Mátrai Márta társaságában meghívót adott át Dávid Ibolyának a Fidesz női tagozatának gyűlésére. Orbán elmondta: azt ajánlotta az MDF-nek, hogy fontolja meg újra az EU-választásokról alkotott korábbi álláspontját, azaz az önálló indulást, valamint, hogy "kerüljenek baráti viszonyba" a Fidesz új alapszabálya által biztosított kettős tagság intézményével, amely a volt miniszterelnök szerint a szövetség alapját jelenti például a kisgazdákkal és a kereszténydemokratákkal is. Mindkét pártvezető azt álította, hogy a polgári köröket szervező MDF-es képviselő, Hende Csaba ügye nem került elő a találkozón.

Állítsák meg a falurombolást

A csúcstalálkozóról távozóban Orbán arról beszélt, hogy egyetértés különösen a jelenlegi kormányról alakult ki: gazdaság egészében és a pénzpiacokon uralkodó negatív folyamatokra határozott választ várnak a kormánytól. Felszólítják a kabinetet, hogy a "falurombolást", azaz a postahivatalok, iskolák, vasúti szárnyvonalak bezárását hagyja abba. Orbán szerint az MDF-es delegáció tagjától, Katona Kálmántól - aki az előző kormány szakminisztere volt - az energetikai kérdésekről kapott részletes áttekintést.

Az út nem egy párton keresztül vezet a táborba
Dávid Ibolya a Fidesz-elnök távozása után tartott külön sajtótájékoztatóján azt mondta: a találkozón elsősorban a két párt együttműködésének részletkérdéseiben nem volt teljes az egyetértés. Kifejtette, a kettős tagság idegen az európai és a hazai gyakorlattól, és azért nem lehet a Fidesz belügyének tekinteni, mert más pártokat is érint. Leszögezte: az MDF-ben nincs erre igény. Hangsúlyozta, egyetért Orbán Viktorral abban, hogy egy táborba tartoznak, az európai néppártok táborába, "de az oda vezető út nem biztos, hogy egy párton keresztül vezet". Kérdésre válaszolva elmondta: az MDF február 16-án megfogalmazta, hogy az európai uniós választáson önállóan állít listát, és valamennyi fórumán legitimálta ezt a döntést, és ennek szellemében megkezdték a felkészülést. "Ezért azt kértem Orbán Viktortól, hogy tisztességes párhuzamos kampányt folytassunk, hiszen mindannyiunknak az az érdeke, hogy az Európai Néppárt frakcióját bővítsük" - mondta. Közölte: Orbán Viktor megfontolásra ajánlotta, hogy gondolkodjanak a közös indulásban. Dávid Ibolya kitért arra, hogy "ma egyetlen érvényes megállapodás sincs a két párt között, mert a Fidesz egyoldalúan felmondta azokat".

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt másfél év alatt három megállapodást kötöttek: a két párt az országgyűlési választásokra, a budapesti választmányok az önkormányzati választásra, továbbá a két frakció is írásos megállapodás alapján működött. Dávid Ibolya - tájékoztatása szerint - a megbeszélésen kifogásolta a megállapodások felmondásának módját. "A felmondás ex lex állapotot teremtett, ma egyetlen testületünk között sincs együttműködési megállapodás". Szavai szerint nem illik a megállapodásokat egyoldalúan felmondani, és - mint hozzáfűzte - úgy látta, Orbán Viktor is egyetértett azzal, "ez nem volt szerencsés eljárás".