Judit
3 °C
6 °C

Orbán: A Fidesz nincs megfelelő állapotban

2003.02.28. 18:34
Nyolc-tíz "új arc" bevonását tervezi a Fidesz új elnökségébe Orbán Viktor. A párt elnökjelöltségét pénteken vállaló volt kormányfő szerint a párt népszerűségét elég 2005-ben növelni.
"A pártok világában eljött a lépésváltás ideje, ám erre a helyzetre a Fidesz nincs megfelelő állapotban" - véli Orbán Viktor. A Fidesznek választási pártból európai típusú, nyitott néppárttá kell válnia - mondta el a volt kormányfő pénteki háttérbeszélgetésén.

Kétpártrendszer

Orbán péntek reggel jelentette be, hogy elvállalja a Fidesz elnökjelöltségét a párt májusi tisztújító kongresszusán. A politikus úgy látja, a legtöbb nyugat-európai országhoz hasonlóan Magyarországon is egyre inkább két nagy értékrend mentén rendeződnek el a közéleti kérdések.

Nem olvasztaná be a szateliteket

A jelenlegi elképzelések szerint a Fidesz átalakítása után számos szakmai tagozat jönne létre, amelynek vezetői a párt elnökségének is tagjai lennének. "Így a párt elnöke, két választott alelnöke, az országos választmány elnöke és a parlamenti frakció vezetője mellett az elnökség akár húsz főből is állhat" - mondta. Az elnökségben tehát akár nyolc-tíz "új arc" is felbukkanhatna.

Az elnökaspiráns szerint most sem az MKDSZ-t, sem a Fidelitast nem kell beolvasztani a Fideszbe, inkább együttműködési szerződést kel kötni a két szervezettel. A politikus egyelőre nem látja szükségét annak, hogy a Fidesz - Magyar Polgári Párt szimbólumain és nevén változtassanak.

Nem törekszik a népszerűség növelésére

Orbán, mint mondta, a Fidesz elnökeként nem törekedne a párt népszerűségének azonnali növelésére. Célja inkább egy erős, nyitott, európai típusú néppárt létrehozása. Véleménye szerint a szavazatszerző képesség növelésére elég lesz 2005-ben koncentrálni.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!