Nem vizsgálták Orbán vagyongyarapodását

2006.02.08. 16:19
Előzetes bejelentésének megfelelően nem ment a mentelmi bizottság ülésére Orbán Viktor. A Fidesz elnökének vagyonnyilatkozatai alapján azt akarták a szocialisták tisztázni valójában mekkora Orbán családi háza, de a testület még napirendjét sem tudta elfogadni.

Az Orbán Viktor Fidesz-elnök elleni vagyonnyilatkozati eljárást akarta lefolytatni szerdai ülésén a mentelmi bizottság. A testület szocialista elnöke azt szerette volna tisztázni, a volt miniszterelnök családi házának hatvanegy négyzetméteres padlástere lakórésznek tekinthető-e. Orbán Viktor még kedden levélben jelezte, hogy nem vesz részt az ülésen, mert minden vagyonnyilatkozatát a törvényeknek megfelelően töltötte ki.

Berekesztett ülés

Géczi József Alajos, a testület szocialista elnöke a kétórás zárt ülést követően azt mondta: olyan ügyben, mint a vagyonnyilatkozati eljárás, speciálisan azok a szabályok az erősebbek, amelyek arra vonatkoznak, hogy a bizottság hivatalból köteles megtárgyalni az elé kerülő ügyeket, ezért a napirendi pontról nem kellene szavazni.

"Ennek ellenére feltettem szavazásra az ellenzéki képviselők ügyrendi javaslatát, mely szerint a napirendi pontról a mentelmi bizottságban is szavazni kell" - mondta, hozzátéve: a bizottság öt igen, egy tartózkodás és négy nem ellenében nem fogadta el a napirendet. Közölte: "ezek után a bizottság ülésétberekesztettem".

Bohózatba fulladt eljárás

Tatai-Tóth András szocialista alelnök1szerint a vagyonnyilatkozati eljárás elrendelése érvényben van. Kerényi János, a testület fideszes alelnöke kijelentette: mivel a testület nem fogadta el a napirendi pontot, a "vagyonnyilatkozati eljárásnak vége van".A mentelmi bizottság ülése, mely Orbán Viktor vagyonnyilatkozatával foglalkozik "bohózatba fulladt" - mondta a fideszes politikus az ülés utáni sajtótájékoztatóján. Orbán Viktor a mentelmi bizottság felhívására beadta a kiegészítő nyilatkozatokat - tette hozzá.

Kóródi Mária, a bizottság szabad demokrata tagja az ülés után úgy fogalmazott: "pillanatnyilag sem Orbán Viktornak, sem Gyurcsány Ferencnek a vagyonügyei a jelenleg adott keretek között semmiképpen nem tisztázhatóak megfelelő módon, ezért nem is indokolt ilyen eljárásokat a következő időszakban napirendre tűzni".