Fábián, Sebestyén
-12 °C
-3 °C

A kormány megnehezítené a külföldiek földvásárlását

2001.06.27. 10:27
A helyi gazdáknak és a Nemzeti Földalapnak adna elővásárlási jogot a kormány a termőföldekre - jelentette ki Orbán Viktor. A kormányfő szokásos szerda reggeli interjújában a státustörvénnyel kapcsolatos kritikákkal kapcsolatban kifejtette: a jogszabály nem ellentétes az Európai Unió jogrendjével, és ezt Brüsszelben is megerősítették.
Orbán Viktor
Lehetetlenné válhat a külföldiek hazai földvásárlása, ha a parlament elfogadja a kormány előterjesztését - derül ki Orbán Viktor szavaiból. A kabinet tehát a szebszerződések kivizsgálása és azok megakadályozása mellett állami tőkével küzdene a felvásárlások ellen. A kormányfő szokásos szerda reggeli rádióinterjújában elmondta, a tervezet szerint, ha valaki termőföldet akar eladni, akkor a helyben lakó gazdát elővásárlási jog illeti meg, illetve amennyiben a helyben lakó gazdák egyikének sem kell a föld, akkor azt megvásárolhatja az állam tulajdonában lévő Nemzeti Földalap.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy a termőfölddel kapcsolatos mentességek nem örökre szólnak, hanem Magyarország uniós csatlakozásától számított hét évig, azaz - mint megjegyezte - mától számítva mintegy 10 esztendeig. Szavai szerint addig kell a mezőgazdaságot olyan állapotba hozni, hogy a magyar gazdák versenyképesek lehessenek a nyugatiakkal, a föld értéke a jelenlegi alacsony árszintről felemelkedjen az Európai Unió mezőgazdasági árszintjére.

Orbán szerint a románok még nem nőttek fel a státustörvényhez

Nagyon nehéz egy európai mércével mérve nyugodt és kiegyensúlyozott országban, mint Magyarország, pontosan megérteni azokat a hihetetlen heves és durva nacionalista hangokat is tartalmazó vitákat, amelyek elöntötték a román sajtót - jelentette ki Orbán Viktor a státustörvény bukaresti fogadtatása kapcsán. Amit Magyarország csinál, az egy európai dolog, de a kormányfő szerint a Kárpát-medencében még nem mindenhol terjedt el ez a gondolkodás. De nekünk emiatt nem érdemes idegeskednünk - tette hozzá Orbán.

A státustörvényt ért külföldi kifogások kapcsán Orbán Viktor a dicsérte az ellenzék szerepét. A kormányfő szerint figyelemre méltó a magyar politikai élet nyugodt reagálása. Az egész magyar politikai élet, annak szinte minden szereplője ebben az ügyben úgy viselkedett, ahogy a nemzet érdeke azt megkövetelte - szögezte le.

Mindenkinek lehet nyugdíjszámlája 2006-ra

A kormányfő szólt az állami nyugdíjrendszert átalakításáról is. Mindenkinek lesz egy egyéni számlája, amin nyomon követheti, hogy egy adott évben mennyi nyugdíjjárulékot fizetett be és ez alapján mennyi nyugdíj jár neki - fejtette ki a miniszterelnök. Hozzátette, ez egy nagyon bonyolult informatikai fejlesztést igénylő döntés.

Abba az irányba sikerül alakítani a nyugdíjrendszert, amilyen irányba a józan paraszti ész alapján, a nyugdíjrendszer bonyolultságához nem nagyon értő emberek is saját maguktól vinnék ezt a rendszert - jelentette ki a kormányfő.

Az elképzelések szerint 2003. január 1-jétől aki első munkavállalóként munkába áll, már önálló számlán kezdi meg a nyugdíjjárulék fizetését, de 2006-2007-re már mindenkinek lehetne saját, névre szóló számlája. A kormányfő szavai szerint minden egyes emberrel tisztázza majd a nyugdíjfolyósító, hogy ha az addig felhalmozott nyugdíjjárulékát egy számlán vezették volna, akkor milyen összegnek kellene ott szerepelnie.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Újévi szállás ajánlatok

Kezdje az évet kikapcsolódással, a wellnessből sosem elég.