Orbán Viktor: Kiépült a Zuschlag-modell

2007.09.29. 21:49
A szocialisták maffiamódszerekkel veszik el az emberektől a pénzt, amiket az EU küld, hogy az emberek életszínvonalának javítására használhassuk fel, mondta Orbán.

A Fidesz elnöke szerint az új baloldal egyfajta Zuschlag-modellt épített ki, aminek az a lényege, hogy központilag szervezik a magyar polgárok erőforrásainak és az EU pénzeknek az eltüntetését, mondta Orbán Viktor a lakiteleki találkozó húszéves évfordulóján rendezett emlékülésen, Lakiteleken, szombaton kora este.

"Egyfajta Zuschlag modellt építenek ki, aminek az a lényege, hogy központilag szervezik meg Magyarország és a magyar polgárok erőforrásainak ellopását" - mondta a Fidesz elnöke. Véleménye szerint még azokat a pénzeket is eltüntetik maffiamódszerekkel, amiket az EU küld azért, hogy a magyar emberek élet színvonalának javítására használhassuk fel.

Elszegényedés van

A húsz évvel ezelőtti lakiteleki találkozót méltatva azt mondta, történelmi hely Lakitelek, ahol az egész közép-európai történelem szempontjából sorsdöntő események zajlottak.

Orbán Viktor és Széles Gábor / MTI

"Itt volt a meghatározó, indító pontja annak a folyamatnak, amely végül is elvezetett bennünket az 1990-es első szabad választásokig, majd tovább egészen Magyarország NATO-hoz és Európai Unióhoz történő csatlakozásáig" - fogalmazott.

Úgy vélte, az új baloldal politikája miatt jutottunk oda, hogy húsz évvel a lakiteleki találkozó után azt kell mondani: az ott elhangzott mondatok tekintélyes része igaz. Egy kicsit másképp fogalmazva "Magyarország ma szociális válságban vergődik" - mondta Orbán Viktor, majd hozzátette, már eléri a három millió azoknak a családoknak a száma, akiknek a havi bevételük nem fedezi a kiadásokat.

Szociális válság közeleg

A Fidesz elnöke szerint ez ma a nemzet legfontosabb problémája, amibe az új baloldal vitte bele az országot. Mint fogalmazott, "jóindulatot mímelő" baloldali újságírók gyakran kérdezik azt, hogy csak nem képzelik, hogy szándékosan teszi az új baloldal azt, hogy szociális válság legyen az országban. "Erre azt kell mondanunk, de igen" - mondta.

Lehet, hogy a cél nem az, hogy szociális válságot idézzenek elő, de jól tudják, hogy annak a "maffia politikának" a következménye, amit folytatnak, a szociális válság. "Ez a tény hidegen hagyja őket" - szögezte le.

Orbán és Csurka / MTI

Orbán Viktor hangsúlyozta, a nemzet számára az a veszély, amit a szociális válság jelent, sokkal nagyobb, mint azt sokan gondolják. Ez ugyanis nem rövid kifutású, mint a politikai vagy a pénzügyi válság. A szociális válság egy történelmi korszak, amivel hosszú évtizedekig kell együtt élni, ha egy nemzet belesüllyed - szögezte le.

A resztli marad az országban

A szociális válság legnagyobb veszélyeként azt említette, hogy a legjobb erők mennek el az országból, a kutatók, a tudósok, a jó szakmunkások, és utána nem lesz, aki az országot építse.

"A szociális válság azt jelenti, hogy Magyarország újra a kelet felé sodródik" - mondta a Fidesz elnöke. Az a küzdelem, hogy kelethez vagy nyugathoz tartozunk, még nem dőlt el - szögezte le, majd hozzátette, ezért aktuális Lakitelek. Mint mondta, mindenkit arról akar meggyőzni, hogy a probléma megoldásához nyugati megoldást találjanak.

"Ne engedjék, hogy arra kényszerítsenek bennünket, hogy a demokrácia keretein és módszerein kívül keressünk megoldást a válság megoldására. Ne engedjék, hogy a magyar jobboldal, (...) belesodródjon egy olyan helyzetbe (...) amellyel kiírjuk magunkat a számunkra éppen kedvezően (...) megújult új európai fősodoróból" - szólt több száz fős hallgatóságához Orbán Viktor.

Kortesbeszéd a népszavazáshoz

Ragaszkodjuk a demokratikus megoldáshoz - mondta. A Fidesz elnöke a megoldást a győztes népszavazásban jelölte meg, amely mint mondta, nyugati megoldás.

Magyarország vis maior helyzetében csak parlamenti eszközökkel a sürgető változást nem lehet elérni, ezért parlamenten kívüli, demokratikus eszközre is szükség van. Csak olyan eszközhöz szabad nyúlnia a jobboldalnak, amely "demokratikus, erőszakmentes és egyre szélesebb összefogást eredményez, nem pedig egyre szűkülő élcsapat kialakulását hozza létre". Úgy vélte, a változás akkor fog bekövetkezni, amikor sok millió magyar rájön arra, hogy nincs egyedül; ez lesz a népszavazás győzelmének a pillanata, s ekkor rá fog jönni mindenki, hogy mi a népakarat. "

Minden okunk megvan arra, hogy bizakodjunk" - mondta, hozzátéve: a népszavazás egy új kezdetet fog elindítani Magyarországon. Orbán Viktor a tőle szokásos Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! felkiáltással fejezte be beszédét.