Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Legkorábban pénteken lehet hivatalos végredménye a választásnak

2002.04.24. 23:20
Még 9 megyében nincs jogerős eredménye a válsztásoknak - hangzott el az OVB ülésén. A testület főként a kampánycsend megsértésére vonakozó indítványokat tárgyalt és döntően áttette azokat az illetékes választási bizottságokhoz. Visszatér viszont még arra a beadványra, amely szerint újra kellene osztani a mandátumokat a töredékszavazatok alapján, mert abból a visszalépett képviselőre leadott szavazatokat ki kellene hagyni.
Szerda délutánig 11 megyében vált jogerőssé a választások végeredménye - jelentette be az Országos Választási Bizottság (OVB) ülésén Rytkó Emília az Országos Választási Iroda (OVI) titkárságvezetője. Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Tolna, Vas, Zala, Fejér, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom és Békés megyében ugyanis már lezárultak a választást követő jogorvoslati eljárások.

Hivatalos végeredmény legkorábban pénteken lehet

A fővárosban az OVB ülésével egyidőben még ülésezett a területi választási bizottság, így arról nem tudni még, hogy Budapesten lesz-e további jogorvoslati eljárás. Az viszont már biztos, hogy a Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Veszprém, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a területi választási bizottságok által hozott döntéseket bíróság fogja felülvizsgálni. Így bíróság mondja ki az utolsó szót arról, hogy Szerencsen valóban megfordult-e a választás eredménye és arról is, hogy a kampánycsend megsértése miatt Nyírbátorban meg kell-e ismételni április 28-án a szavazást. Somogy és Szabolcs - Szatmár- Bereg megyében szerda délután járt le a jogorvoslati határidő.

Az OVB szerdai ülésén elsősorban a kampánycsend megsértésével kapcsolatosan érkezett beadványokat tárgyalta. Ezek döntő többségét pedig hatáskör hiányában a területi választási bizottságokhoz továbbította. De kiderült az is, hogy nem sértettek kampánycsendet azok az sms-ek, amelyek azt állították, hogy a miniszterelnök feleségét megverték, és a beadvány írója szerint - mint negatív kampány - a Fidesz és az együttműködő pártok lejáratását célozták.

Salamon László újraszámoltatna

A testület jegyzőkönyvi döntést hozott Salamon László, fidszes képviselő beadványa nyomán, aki arról kérte az OVB állásfoglalását, hogy a szavazóköri újraszámlálások törvényi szabályai alkalmazhatók-e a választókerületi eredmény egészére is. Salamon László ugyanis úgy látja, hogy ha egy választókerületben a szoros eredmény miatt újra kell számolni a szavazatokat, akkor a választási bizottság köteles ezt megtenni az adott választókerület valamennyi szavazókörében is, függetlenül attól, hogy azokban milyen eredmény született. Az OVB ezzel kapcsolatban tájékoztatta a képviselőt arról, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint csak szavazóköri szinten lehetséges a szavazatok újraszámlására. Az összesített eredmények alapján kialakult kis szavazatkülönbségre ugyanis nem terjed ki a rendelkezés, tehát nem alapoz meg újbóli szavazatszámlálást.

Egy állampolgár szerint újra kell osztani a mandátumokat

Még visszatér viszont az Országos Választási Bizottság arra a beadványra, amely szerint a második fordulóban visszalépett képviselőkre az első fordulóban leadott szavazatokat nem lehet a töredékszavazatok szempontjából figyelembe venni. A második fordulóban visszalépett képviselő ugyanis lemond arról, hogy a választáson jelöltként szerepeljen. Ha pedig a visszalépő képviselőjelölt nem jelölt, akkor nem kerülhetnek fel az országos kompenzációs listára a rá korábban leadott szavazatok - érvel a magánszemély. Vagyis e szerint újra kellene osztani a mandátumokat a töredékszavazatok alapján , mert abból ki kellene hagyni a visszalépett képviselőre leadott szavazatokat.

Komolyan nem mérlegelhető a beadvány Poczkodi Balázs, az SZDSZ és Szoboszlai György, az MSZP által delegált OVB-tagok szerint. Az ugyanis jogi és politikai nonszensz, amiről nem tudni, hogy miért fogalmazódott meg. Ezért mindketten azt szerették volna ha - még mielőtt bohócot csinál magából a bizottság - az indítványt megtárgyalják és elutasítják.

Szoboszlai György szerint ha a második fordulóban visszalépett jelöltektől megvonnák a töredékszavazatokat, jelentősen csökkenne az SZDSZ mandátumainak száma. Ugyanez viszont a 98-ban visszalépett kisgazda képviselőkre is igaz lenne, ami viszont az Orbán kormány legitimitását is megkérdőjelezné. Poczkodni Balázs pedig azt nem értette, hogy vajon miért kellene egy 12 éve alkalmazott eljárás helyességén gondolkodni. Az OVB többsége mindenesetre úgy döntött, hogy még alaposan meggondolja, mit gondoljon.