Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Pert nyert Orbán a kulturális miniszterrel szemben

2005.04.18. 16:56
Megalapozatlannak találta a Fővárosi Bíróság Bozóki András kulturális miniszter még politológusként tett kijelentését, miszerint a Fidesz székházának eladása Orbán magánvagyonát gyarapította. A nem jogerős ítélet félmillió forint megfizetésére kötelezte Bozókit és a véleményét közlő Magyar Hírlapot.

Megsértette Orbán Viktor jó hírnevét Bozóki András, állapította meg a Fővárosi Bíróság elsőfokú határozatában. A kulturális miniszter még politológusként, a Magyar Hírlap 2003. szeptember 5-i számában fogalmazott úgy, hogy "amikor a Fidesz 1993-ban eladta a Tiszti Kaszinót, ma már tudjuk, hogy a közpénzből családok magánpénze lett. Orbán Viktor és környezete a politikusi létet használta fel a meggazdagodásra".

Az első fokon eljáró bíróság megállapítása szerint a kijelentés sérti a volt kormányfő jó hírnevét, ezért a két alperest, Bozókit és a lapot félmillió forint kártérítés és annak járulékai megfizetésére kötelezte. A nem jogerős ítélet ellen várhatóan fellebbeznek az alperesek.

A Fővárosi Bíróság szóbeli indoklása szerint az alperesek olyan hamis látszatot keltettek, hogy a Fidesz által értékesített Tiszti Kaszinó bevételét Orbán Viktor, politikusi létét felhasználva személyes meggazdagodásra használta fel. Az eljárás során korábban az elsőfokú bíróság azt is leszögezte, hogy az alperesek nem bizonyították vitatott állításukat.

Az alperesek jogi képviselője a perben többek között azzal érvelt: a kifogásolt kijelentést kellően alátámasztja Debreczeni József: Orbán Viktor című könyvének az Orbán-család, illetve a Fidesz gazdasági ügyleteivel, a bányákkal és a székházzal kapcsolatos részlete. A könyv miatt pedig Orbán Viktor nem indított pert, mi több, annak utószavában maga fogalmazott úgy, hogy ez sokkal korrektebb, mint amit eddig olvasott, jegyezte meg az alperesek jogi képviselője. Orbán ügyvédje szerint ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Debreczeni könyve minden tekintetben teljesen korrekt. Az ügyvéd szerint az sem lehet döntő körülmény, hogy Orbán korábban miért és ki ellen indított vagy nem indított pert.

A hétfőn első fokon lezárult ügy korábban már megjárta az ítélőtáblát is, de ott tavaly májusban eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezték a Fővárosi Bíróság korábbi, a hétfőihez hasonló tartalmú döntését és új elsőfokú eljárást rendeltek el.