Natália
-3 °C
7 °C

Az MDF ex-delegáltja OVB-tagnak tekinti magát

2004.12.29. 15:18
Részt kíván venni az Országos Választási Bizottság további munkájában is Cservák Csaba, az MDF korábbi delegáltja, aki helyett új tagot jelölt az ellenzéki párt a testületbe. Cservák szerint az OVB tag nem visszahívható, Tóth Zoltán választási szakértő szerint viszont nem példa nélküli, hogy egy parlamenti párt delegáltat cserél ciklus közben.

Cservák Csaba továbbra is az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjának tartja magát, ezért részt kíván venni a testület szerda délutáni ülésén, ahol így várhatólag két, magát MDF-es delegáltnak tartó személy foglal majd helyet. Cservák Csaba közölte, az MDF elnökének nem volt joga arra, hogy visszahívja a testületből. Cservák annak ellenére részt kíván venni az ülésen, hogy arra nem kapott meghívást.

Visszahívhatóak-e az OVB-tagok?

Álláspontja szerint Dávid Ibolya pártelnök december 10-én kelt levelében nem hívhatta vissza őt, mint az MDF delegáltját, mert erre a jogszabály értelmében legfeljebb Herényi Károly frakcióvezetőnek lenne lehetősége. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a jogértelmezés sem egyértelmű, álláspontja szerint az OVB tagjai nem hívhatók vissza, így mandátuma a parlamenti ciklus végéig szól.

Cservák szerint ezt a véleményét korábban Ficzere Lajos, az OVB elnöke is osztotta. Őt azonban nem tudtuk megszólaltatni, mert megkeresésünkre eddig nem reagált. Dávid Ibolya az említett levélben a visszahívással egy időben Kajdi József ügyvédet delegálta a testületbe. Cservák Csaba szerint Kajdi József felesketése puccsszerű volt, mert az OVB ülésen, ahol felolvasták Dávid Ibolya levelét, a testület határozatképtelen volt.

Megtámadhatóak lehetnek az OVB-határozatok?

A vitatott tagságú Cservák Csaba szerint az OVB-nek mielőbb állást kellene foglalnia a kérdésben, mert mint mondta, ha ezt nem teszi, akkor az így meghozott döntéseit, határozatait (köztük a népszavazás eredményének újbóli megállapítását) később meg lehet semmisíteni.

Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezető Cservák állítására úgy reagált: "A választási eljárásról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy a parlamenti pártok jelölhetnek az OVB-be delegáltakat, nem pedig a képviselőcsoportok".

Nem példa nélküli eset

Tóth Zoltán választási szakértő, a BM korábbi közigazgatási államtitkára az Indexnek azt mondta, hogy a visszahívással nem foglalkozik a jogszabály, de annak menetét nem is törvényben, hanem a pártok belső szabályzataiban kell rendezni. Tapasztalataira utalva kiemelte: korántsem példa nélküli, hogy egy parlamenti párt OVB-delegáltat cserél két országgyűlési választás között.

Az OVB-be a parlamenti frakcióval rendelkező pártok delegálhatnak egy-egy főt, a parlament pedig az országgyűlési választások előtt kilencven nappal választ meg öt tagot. Választáskor, illetve népszavazáskor a testület újabb delegáltakkal egészülhet ki.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!