Mária
-7 °C
3 °C

A nők helyzetéről mindenképp szólni akar Orbán

2005.02.16. 09:42
A Fidesz sms-ben szavaztatja meg, milyen témakörökről beszéljen szerda kora esti évértékelőjében Orbán Viktor volt miniszterelnök. A szavazás eredményét szerdán délelőtt hozzák nyilvánosságra, az Index információi szerint a voksolás eredményétől függetlenül a nők helyzetéről mindenképpen szólni kíván az ellenzéki pártvezér.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői, parlamenti felszolalása után, szerda este hat órától Orbán Viktor volt kormányfő is elmondja évértékelő beszédét. Csak míg a regnáló miniszterelnök első ilyen felszólalása helyszínéül az Országgyűlés évnyitó ülését választotta, addig Orbán a Körcsarnokban fog szónokolni, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezésében.

Orbán az évértékelése előtt öt helyszínből álló országjáráson vett részt, ahol minden egyes helyszínen egy témakörre koncentrált: Pocsajon a falvak helyzetéről, Miskolcon a nőkről, Várpalotán a munkások helyzetéről, Budapesten a lakótelepen élők, míg Esztergomban az egészségügy helyzetével foglalkozott Orbán Viktor.

Mindeközben a párt hívei sms-ben tehettek javaslatot arra, miről is beszéljen felszólalásában a volt miniszterelnök. Az ellenzéki párt kedden délután szavazást indított arról, hogy Orbán végül milyen témakörök közül válogatva szónokoljon.

Az sms-ben szavazók húsz témakör közül választhattak, ezek többek közt a munka értéke, a falu jövője, a nők helyzete, az egészségügy helyzete, a december 5-ei népszavazás tapasztalatai. Az Index információi szerint az sms-szavazás eredményétől függetlenül a nők helyzetéről mindenképpen beszélni kíván Orbán Viktor.

A Fidesz által indított akcióban több ezer sms érkezett a párthoz azzal kapcsolatban, hogy Orbán miről beszéljen felszólalásában. A legtöbb tanács a politizálás stílusával kapcsolatban érkezett. Egyesek kevésbé nagyképű, szerényebb kiállást javasoltak a "drága miniszterelnök úrnak", mások kifejezetten harcos, agresszív fellépést sürgettek. "Csak keményen! Attól lesz ideges Gyurcsány" - szólt például egy üzenet, de "évamama Sajóbábonyból" ennél is továbbment: "Tanulni kell az ellenféltől" - írta sms-ében, mellékelve a jelszavakat: "csúsztatás, ferdítés, nyomulás". Bővebben > > >