Orbán politikuscsökkentést hirdetett

2005.10.16. 18:58
A Felvonulási teret megtöltő hallgatóság előtt zárta le Orbán Viktor a februári országértékelő beszédében meghirdetett nemzeti konzultáció évét. A volt miniszterelnök csökkentené az adót, a bürokráciát és a politikusok számát.

"A rendszerváltoztatás korának vége, ne várjunk tőle többet, többpártrendszer van, piacgazdaság van" - mondta Orbán Viktor a Nemzeti Konzultációt lezáró beszédében. A Fidesz elnöke emlékeztetett arra, hogy 1989-ben volt egy kommunista miniszterelnök, Németh Miklós, aki bevallotta, hogy Magyarországnak sokkal nagyobb az adósságállománya, mint amennyit korábban a közvéleménynek bevallottak. Ez volt a jel a rendszerváltoztatásra, mondta Orbán.

"A jel ismét itt van az orrunk előtt: egy miniszterelnök bevallotta, hogy az ifjúkommunista gazdaságpolitika is megbukott, bevallotta, hogy sokkal több pénz hiányzik, mint amennyiről korábban tudomásunk volt" - mondta a volt kormányfő, aki szerint ez annak a jele, hogy egy demokráciában ugyanúgy tönkre lehet tenni egy országot, mint diktatúrában.


Kattintson a képre!

A tegnap harcolni fog

A Gyurcsány-kormány "helyes intézkedései" között említette a sorkatonaság megszüntetését vagy a 13. havi nyugdíjat, és arról is szólt, hogy a Kádár-rendszerben is születtek jó döntések. A közönség ezt is megtapsolta, egyébként a volt miniszterelnök negyvenperces beszédét huszonhétszer szakította meg taps.

Orbán szerint - utalva a kormány száz lépésére - be kell fejezni "a jó szándékú sületlenségek" programját, egyúttal "radikális adósságcsökkentést, a radikális bürokráciacsökkentést és a radikális politikuscsökkentést" hirdetett, és figyelmeztetett a veszélyekre: "A tegnap harcolni fog és újabb lakatokat szerel a jövő ajtajára. Sebaj, törjük rá."

Gyurcsány nem értheti a Hűtlent

A nemzeti konzultációt Orbán Viktor a Körcsarnokban tartott februári országértékelő beszédében hirdette meg, majd felállt a Nemzeti Konzultációs Testület, amelyben - mások mellett - Pozsgay Imre az MSZMP egykori vezető politikusa mellett Kudlik Júlia tévériporter vagy Finta József építész is helyet kapott. A nyáron négymillió kérdőíveket küldtek szét az embereknek, és az ezekre érkezett válaszokat összegezték most a Felvonulási téren. Itt adták át a válaszadók között kisorsolt fődíjat, egy Volkswagen Polót is, amit egy miskolci házaspár nyert. Hogy melyik pártra adják szavazatukat, azt nem árulták el a moderátor Philipnek.

A nemzeti konzultációs testület tagjai és a miniszterelnök felszólalása előtt a Négy Évszak vonósnégyes, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, valamint az Edda szórakoztatta a közönséget. Pataky Attila a Hűtlen eléneklése után ezekkel a szavakkal adta át a szót Kudlik Júliának, Az összegzés napja háziasszonyának: "Drága véreim! Csak, aki magyarul érez, azok értik ezt a dalt, az olyanok, mint Gyurcsány Ferenc, a magyar nemzet árulója, biztosan nem érti."

Félnek-e?

"Azért is vállaltam a felkérést, hogy egy nagy nemzeti pszichoterápián vegyek részt - mondta Iván László gerontológus, pszichiáter, a testület tagja. - Ma azt mondom, nem beteg ez a nemzet." (Az Index populizmusbarométere két nyíltszíni tapsot mért.)

Pozsgay Imre emlékeztette arra a Felvonulási teret nagyjából megtöltő hallgatóságot, hogy Orbán Viktorral nagyon távolról indultak egymás felé, de néhány ügyben már kezet foghattak egymással. A Hazafias Népfront egykori elnöke fájlalta, hogy a rendszerváltás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. (Nyolc nyíltszíni taps.)

"Félnek-e az emberek? Félnek. Jó-e ez a félelem? Nem. Mitől félnek az emberek? A növekvő munkanélküliségtől, a munkahely elvesztésétől" - kezdte sorolni a felmérésből kiolvasható félelmeket Hoffmann Rózsa tanár, a testület tagja. (Tíz nyíltszíni taps.)

Finta József építész kevesellte, hogy a kormány panelrekonstrukciós programja mindössze tízezer lakás felújítását teszi jövőre lehetővé, mivel az ország negyede panelben él. Finta szerint a belterületekkel is baj van, és úgy gondolja, hogy az önkormányzati rendszer csődöt mondott. (Hét nyíltszíni taps.)

Sokan voltak

Philip - a Fidesz rendezvényein visszatérő módon - a közönség előtt kipellengérezte a szerinte kevés érdeklődőről beszámoló újságírókat. Ezúttal az MTI tudósítóján csattant az ostor, aki 13:10 perckor kiadott jelentésében így fogalmaz: "A délután egy órakor kezdődött rendezvényre, amelyet az Összegzés napjaként hirdettek meg, a kezdésig több száz ember gyűlt össze." Becslésének az volt az oka, hogy egy órakor tényleg ennyien voltak. Délután három-négy órára a Felvonulási tér megtelt, ekkor legalább ezren, legfeljebb kétmillióan hallgatták a felszólalókat.