Orbán: Az új kabinet eddig csak rombolt

2002.06.02. 15:21
Orbán Viktor volt miniszterelnök a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában úgy vélte: ha sikerül módosítani a szavazatok újraszámolását szabályozó jogszabályt, akkor újra kell számolni a voksokat, hogy kiderüljön mi is az igazság. Orbán szerint, ha az imázsközpont szerződései törvénysértőek, akkor ugyanez a helyzet a Horn-kormány alatt köttetett hasonló szerződéssel.
Szinte az egész ország narancssárga, csak a kormány nem az - mondta Orbán Viktor a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában vasárnap, utalva arra, hogy a választásokon több megyében győzött a jelenlegi ellenzék, mint a mostani kormánypártok. A volt kormányfő szerint az ősszel az első nagy erőpróba a földkérdés lesz az ellenzék és a szocialista kormány között. A földet mindenképpen meg kell védeni a külföldiek ellen - fogalmazott Orbán Viktor.

"Nem ők voltabb jobbak, hanem mi nem voltunk elég jók"

Az ellenzéki képviselő a Fidesz választási veresége kapcsán kifejtette: "talán nem arról van szó, hogy az ellenfelek jobbak voltak mint mi, hanem mi nem voltunk elég jók." A volt kormányfő közölte: ha sikerül a törvényt megváltoztatni, akkor újra kell számolni a szavazatokat "annak érdekében, hogy kiderüljön, mi is az igazság".

"Átlátszó mese, hogy rossz állapotban van az ország"

Orbán Viktor átlátszó mesének nevezte azokat a felvetéseket, amelyek szerint rossz állapotban van az ország, valamint azt, hogy az előző kormány túlköltekezett volna. A személycserék témakörében az exkormányfő azt mondta: az embereket nem a tények bosszantják, hanem az, hogy a kormánypártok árkok betemetéséről, békességről beszéltek, most azonban ennek az ellenkezője történik. Elmondta: őt is meglepte, hogy "olyanokat is elküldenek pillanatok alatt, akiket mi a Horn-kormány idején átvettünk, megtartottunk, sőt időnként még magasabb beosztást és hivatalt, munkát adtunk nekik".

Orbán Viktor általánosságban is úgy vélekedett, hogy az új kormány eddig csak rombolt, leváltott, megszüntetett. A volt miniszterelnök szerint hiba volt, hogy a sajtó, a nyilvánosság területén nem vállaltak több összeütközést, vitát. A kormánynak az egyetlen, szerintem derék, de összességében satnya eredménye van ezen a területen, hogy világra segítette a Heti Válasz című újságot. Sokkal többet kellett volna világra segítenünk, a rádiózásban, a televíziózásban, újságokban is - jelentette ki.

Veszélybe kerül a közszolgálatiság?

Szerinte "miután most a kormányzati eszközöket kiütötték a polgári erők kezéből, ezért a polgári világot nekünk magunknak kell fönn- és eltartanunk". Ezt elsősorban újságjaik, saját kulturális intézményeik, rádióik televízióik fenntartásával tartja elképzelhetőnek. Nagy kérdésnek nevezte Orbán Viktor, hogy az előfizetési díjak tervezett eltörlése után vállalja-e a költségvetés a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és a Duna Televízió fenntartását. Ha nem vállalja, akkor a közszolgálatiság veszélybe kerül - mondta.

Hatezer a polgári körök száma

Arról is beszélt az exkormányfő, hogy amikor a nemzeti oldal valamit tenni akar, akkor megtámadják, de ha ugyanezt a dolgot teszi a másik oldal, akkor esetleg dicséret következik. Mégiscsak itthon vagyunk, tűrhetetlen, hogy ilyen körülmények között kell élnünk - szögezte le. Tájékoztatása szerint jelenleg mintegy hatezer a polgári körök száma.

Az Orbán Viktor részvételével nemrég alakult Szövetség a Nemzetért kör szerdán tartja következő ülését, amelyen eldöntik, milyen hírleveleket és hírláncokat érdemes kiépíteni. Mint elhangzott: hamarosan nyilvánosságra hozzák azt a címet, amely központja, székháza lesz az egész mozgalomnak. A parlamenti ülésezési rend megítélése szerinte valójában nem lesz heti rendszerű, mivel "lesz egy randevús hét, meg lesz egy törvényhozó hét".

A Horn-kormány többet fordított országimázsra

A politikus szerint az Országimázs Központot ugyan azért szokták támadni, hogy túl sok pénzt költött, a valóságban viszont a Horn-kormány erre a célra sokkal több pénzt fordított. Éppen olyan keretszerződést kötöttünk a mi kormányunk időszakában az Országimázs Központ rendelkezésére álló pénzek felhasználására, mint amilyet az előttünk járó kormány kötött egy nagy nemzetközi reklámcéggel. Ha az egyik törvénysértő, akkor a másik is az - tette hozzá.

Pártrendőrséggé alakul-e a rendőrség

Orbán Viktor úgy vélte, az Országimázs Központtal kapcsolatos hatósági eljárások ügye arról szól, hogy pártrendőrséggé alakul-e a rendőrség Magyarországon a következő időszakban, vagy nem. Beszélt a Terror Házáról is a volt miniszterelnök, aki szerint a kormány még nem döntötte el, hol enged szabad folyást indulatainak. Egy Terror Háza Múzeumhoz való bármilyen jellegű beavatkozás több millió akcióképes ember ellenérzését váltja ki - jelentette ki Orbán Viktor.