A békedemonstrálóknak csak útvonalát tiltja a rendőrség

2003.02.02. 12:46
A békemozgalom tüntetésével nincs baj, de a demonstráció a közlekedés aránytalan sérelmével járna - állítja a rendőrség. Az iraki háborút ellenzők vonulhatnak a járdán. Az egész Európára kiterjedő tüntetéssorozatot talán a tiltás ellenére is megtartják.
A rendőrség a Civilek a békéért elnevezésű tömörülés február 15-re tervezett demonstrációját nem tiltotta meg, csupán a tiltakozók által kért vonulási útvonalat nem engedélyezi - nyilatkozta az MTI-nek Garamvölgyi László. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője cáfolta azokat a szombati híradásokat, miszerint a rendőrség betiltotta az Amerikai Egyesült Államok iraki katonai beavatkozása elleni tüntetést.

- A rendőrség azt javasolja, hogy a szervezet a demonstráció gyülekezési helyszínéül a Liszt Ferenc tér helyett az Erzsébet teret válassza és onnan vonuljon át a Kossuth térre - mondta a szóvivő. Hozzáfűzte, hogy az alternatív útvonalat már korábban is felajánlották, ám azt a szervezet elutasította.

Garamvölgyi László megjegyezte, hogy a rendőrség az eredeti útvonalat is jóváhagyná akkor, ha a tüntetők az úttest helyett a járdát vennék igénybe. Magyarázata szerint azonban az úttest egy sávjának lezárását sem tudják elfogadni, mert az a közlekedés aránytalan sérelmével járna. Utalt arra, hogy a bejelentés szerint ötezer fős demonstráció várható, ráadásul egy 12 tonnás jármű is kísérné az embereket.

Árral szemben?

A Civilek a Békéért ad hoc mozgalom szerint Medgyessy Péter kormányfő a magyar közvélemény kétharmadával ellentétben támogatja az amerikai háborús terveket. A szervezők osztják az újbaloldali politikai tömörülések azon véleményét, miszerint a háború a hivatalos magyarázattal ellentétben nem a terror elleni harcot, hanem az olajpiacok újrafelosztását célozza.

A civilek békefelhívással fordultak közvéleményhez, hogy segítsenek összehangolni az egész kontinensre kiterjedő tüntetéssorozatot, amelyet február 15-re hirdettek meg. "A háborúval szemben Európa minden országában tömeges az ellenállás." - írja a közlemény, amelyet számos közismert személyiség írt alá.

A rendőrség szombaton közlekedésrendészeti okokra hivatkozva tiltotta be a budapesti békedemonstrációt, amelyet a Civilek a Békéért mozgalom február 15-én délután félháromra hirdetett meg a Liszt Ferenc térre.

Tüntetések a nagyvárosokban

Ezen a napon Európa és a világ sok nagyvárosában lesznek tüntetések, amit hónapok óta szerveznek civil mozgalmak. A tiltakozási hullámot a firenzei Európai Szociális Fórumon résztvevő aktivisták határozták el a szociális jogok, a társadalmi igazságosság és a demokrácia védelmében, valamint az iraki háború ellen, amely sokak szerint nem a terror elleni harcot, hanem az olajkincs újraelosztását szolgálja.

A Munkáspárt belügyminiszteri vizsgálatot akar
A Munkáspárt elnöksége alkotmánysértőnek tartja, hogy a Budapesti Rendőr-főpkapitányság megtiltotta a békedemonstrációt. A párt elnöksége az MTI-hez szombaton közleményt juttatott el, amelyben követeli, hogy a belügyminiszter rendeljen el vizsgálatot az ügyben.

A közlemény tartalmazza: "hazánk nemzetközi tekintélyének megőrzése érdekében a kormány tegye egyértelművé, hogy Magyarországon nem lehet betiltani azt a békedemonstrációt, amelyet világméretű megmozdulás részeként szerveznek".

Artner Annamária, az ATTAC Magyarország vezetője elmondta, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitányság arra hivatkozva tiltotta meg a tüntetést, hogy az szombat délután az Andrássy úton "a közúti közlekedés zavartalan lefolyásában fennakadást okozna, a közlekedés aránytalan sérelmével járna".

A rendőrség kilátásba helyezte, hogy fel fogják oszlatni a tömeget, ha a tüntetést mégis megtartják.

Lehet, hogy mégis vonulnak

"Jogellenesnek, nevetségesnek és nonszensznek tartjuk ezt az eljárást" - mondta szombaton az Indexnek a mozgalom egyik szervezője, Báti Márk. A "Civilek a Békéért" a BRFK határozata ellen a Fővárosi Bíróságnál keresetet nyújtott be kérve a megtiltó határozat felülvizsgálatát és a bejelentett rendezvény megtartásának engedélyezését. Ezen túlmenően támogatást kér a Porto-Allegre-i szociális mozgalom részeként szerveződő összeurópai békemozgalomtól, valamint a hazai és a nemzetközi sajtótól.

"A bíróság válaszától függően döntünk arról, hogy a demonstrációból kihagyjuk a vonulást, vagy a tiltás ellenére is felvonulunk" - közölte a szervező, hozzátéve, nem tudnak arról, hogy más európai országban betiltották volna a demonstrációt.