Lovas jogerősen nyert Paizs és Fiala ellen

2007.01.11. 10:48
A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint Paizs Miklós, Fiala János és a Rádió Infórum Kft. megsértette Lovas István jó hírnevét. Az október 26-ai keltezésű ítéletet a napokban kézbesítette a bíróság.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntéses szerint 800 ezer forint kártérítés kell fizetnie Fiala János rádiós műsorvezetőnek, Paizs Miklósnak és a Budapest Rádiót működtető Rádió Infórum kft-nek, mivel megsértették Lovas István jó hírnevét, becsülethez és emberi méltósághoz fűződő jogait. Emellett meg kell fizetniük a ennek az összegnek a kamatait, valamint 102 ezer forint költséget.

Az ügy 2004. októberében kezdődött, amikor a Budapest rádió Ennyi című műsorában Fiala János beolvasta Paizs Miklós Balra át! című versének egyes részleteit, majd kommentárokat fűzött hozzá, hogy neki mennyire nem tetszik. "A másnapi adásba pedig meghívta Paizs Miklóst, aki az egész verset felolvasta" - idézte fel az ügyet Fazekas Tamás, a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa, aki Paizs Miklós védelmét látta el az ügyben.

A másodfokú bíróság nem fogadta el az alperesek védekezését, hogy Lovas Istvánnak, aki közszereplő, és gyakran maga is különösen durva stílust használ, tűrnie kell az ilyen jellegű bírálatot.

Paizs Miklós ellen 2004. végén közösség elleni izgatás miatt eljárás is indult, melyet 2005 februárban megszüntettek. Lovas István pedig beperelte a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezetet is, mivel egy időre letölthetővé tették Paizs dalocskáját.

A Fővárosi Ítélőtábla 2006 novemberében hozott ítéletet az utóbbi ügyben, és 200 ezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetlésére kötelezte a jogvédő szervezetet.