Árpád
-2 °C
9 °C

Az MSZP szerint nincs szükség paksi vizsgálóbizottságra

2003.05.14. 17:08
Az MSZP frakciója sem szakmailag, sem belpolitikailag nem tartja indokoltnak, hogy a Paksi Atomerőműben történt üzemzavar kivizsgálásra parlamenti vizsgálóbizottság jöjjön létre. A Fidesz korábban vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte.
Turi-Kovács Béla, a Fidesz-frakció környezetvédelmi kabinetjének vezetője a bizottság felállításának kezdeményezése kapcsán elmondta, hogy aggodalommal figyelik az atomerőmű súlyos üzemzavarának keletkezési okait és azt, hogy "a valós történéseket az intézmény vezetői és a kormány illetékesei elhallgatták a közvélemény előtt".

Szerinte a veszélyes helyzet kialakulásának okait nem tárták fel széleskörűen, és ezzel a polgárok biztonságérzetét rendítették meg. Szerinte különösen súlyossá tette a helyzetet, hogy a felelős kormányzati tényezők hosszú időn keresztül hallgattak, később pedig olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek egyoldalúan a paksi üzem vezetőinek álláspontját képviselik.

A Fidesz nem tartja elégségesnek az eset kapcsán, hogy a Paksi Atomerőműhöz miniszteri biztost neveztek ki, a párt szerint kormánybiztos kinevezésére lenne szükség.

Göndör István szocialista frakcióvezető-helyettes leszögezte: az MSZP az új összetételű parlament megalakulása óta egyetlen vizsgálóbizottság létrehozását sem akadályozta meg. A képviselőcsoport azonban helyteleníti azt a "belpolitikai hisztériát", amely a Paksi Atomerőmű körül keletkezett.

Szerinte egy ilyen üzemzavart nem a kormánynak kell elhárítania, hanem azoknak a szakembereknek, akik ott évtizedek óta dolgoznak. "Nekik viszont nyugalomra lenne szükségük, nem pedig arra, hogy megfeleljenek a különböző politikai erők elvárásainak" - mondta Göndör. Véleménye szerint a politikai hisztériakeltéssel megzavarhatják a probléma megoldásában a szakembereket, akiknek "fél figyelmét" a politikusok reagálásai vonják el.

Fontosnak nevezte, hogy a végén, a mindenre kiterjedő szakmai vizsgálat után összegezzék, van-e teendője a kormánynak, illetve a parlamentnek. A szocialista politikus megjegyezte: a zöld szervezeteknek is jó lehetőséget kínált az üzemzavar arra, hogy általános támadást indítsanak az atomenergia békés célú használata ellen, holott annak jelentős a szerepe az ország energiaellátásában.