Pallag csak 1/12-et fizetett Lezsáknak

2002.05.14. 12:02
Fizetek, ahogy tudok - mondja Pallag László. A volt olajbizottsági elnök azonban még csak az egy tizenkettedét fizette ki Lezsák Sándornak az olajtanú információinak nyilvánosságrahozataláért kirótt 600 ezres kártérítésből. Nógrádi Zsolt állításainak közzétételéért egyébként lehet, hogy egy végrehajtó által szervezett sajtótájékoztatón is bocsánatot kell kérnie Pallagnak.
Fizetek, ahogy tudok, de erről nem akarok semmiféle nyilatkozatot tenni - jelentette ki Pallag László, volt kisgazda képviselő.

A sajtó csak ártott az ügynek

A parlament olajbizottságának egykori elnöke szerint ugyanis "az ügynek" néha óriási károkat okozott a sajtó. Mint ismertes, Pallag az olajbizottság vezetőjeként Nógrádi Zsolt tanúvallomásának nyilvánosságra hozatalával több ismert politikust is maffiakapcsolatokkal vádolt meg. Valótlan állítások híresztelése miatt Pallag pert vesztett Pintér Sándor belügyminiszterrel, Szabó Iván, egykori pénzügyminiszterrel és Lezsák Sándor, MDF-es politikussal szemben is. Az ellenőrizetlen információk tényállításként való tálalását a bíróság mindhárom esetben jelentős pénzbírsággal büntette.

Végrehajtó szervezné a sajtótájékoztatót

Pallag László
Az Index információi szerint Pallag eddig csupán 52,500 forintot utalt át Lezsák Sándornak, miután a bíróság engedélyezte számára a részletfizetést. Lezsák ügyvédje, ifj. Pongrácz Tibor elmondta, hogy az egy hónapja született elsőfokú döntés ellen fellebbeztek, és továbbra sem havi részletekben, hanem egyösszegben várják a 600 ezer forintos kártérítés kifizetését. A jogi képviselő elmondta: a bíróságtól azt is kérik, hogy kötelezze Pallagot az elnézést kérő sajtótájékoztatójának megtartására.

Ennek formája az ügyvéd szerint az lehet, hogy a végrehajtó hívja össze a média képviselőit, Pallagot pedig a megfelelő szöveggel kiültetik az újságírók elé. Pongrácz szerint egyébként a bírság használt a volt kisgazda képviselő esetében, aki "Robin Hoodként viselkedett", de mára rájött, hogy árt a sok beszéd.

Szabó három részletben kapta meg

Szabó Iván érdeklődésünkre elmondta, hogy a neki megítélt 500 ezer forintot Pallag az ügyvédek megegyezését követően végül három részletben fizette ki tavaly decemberben. Pallag itt is kért részletfizetési lehetőséget, ám azt a Legfelsőbb Bíróság elutasította. A legnagyobb összegű kártérítést Pintér Sándor kapta, akinek jó hírnévhez és becsülethez fűződő személyiségi jogai alapján 1,25 millió forintot ítélt meg a bíróság. Pallag több ízben azt közölte, hogy nem tud, de nem is akar fizetni, és bocsánatot sem kér.

Pallag képviselői bevételei is megszűntek, és minden bizonnyal már Torgyán József FKGP-elnök sem tartja korábbi ígéretét, jóllehet sajtóértesülések szerint az események után kilátásba helyezte, hogy a párt jótáll a képviselő helyett. Pallag azt nyilatkozta: magánvagyona nem több mint egy vakolatlan ház fele, illetve egy Wartburg és egy Ford típusú gépkocsi, ezektől pedig nem kíván megválni.