Miklós
-7 °C
4 °C

Panelprogramot indít a kormány

2001.01.09. 19:07
Új elemekkel bővül február elsejétől a lakástámogatási rendszer - döntött keddi ülésén a kormány. Ennek keretében energiatakarékossági panelprogramot indítanak. A garzonházprogrammal a fiatalok lakáshoz jutását kívánják elősegíteni, a nyugdíjasházprogrammal pedig az egyedül élő időskorúaknak kedveznek. Az eddigi 3-ról 4,5 százalékosra emelkedik a jelzáloghitelek kamattámogatása, egyúttal megszűnik a Jelzálog Hitel Bank monopolhelyzete.
Február elsejétől jelentősen kibővül a lakástámogatási rendszer - jelentette be a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Matolcsy György gazdasági miniszter. A Pénzügyminisztérium fejezetének átcsoportosításával 21,3 milliárd forint kerül a Gazdasági Minisztériumhoz a lakásprogramok finanszírozására. Ebből az összegből tömbrehabilitációs programot indítanak 4 milliárdért. A pénzre akkor pályázhatnak a társasházak, ha bírják a helyi önkormányzat támogatását, rendelkeznek saját forrással és a ház lakásainak legalább nyolcvan százaléka 1940 előtt épült, a lakások száma pedig legalább ötven.

Hárommilliárd panelfelújításokra

Február elsejétől jelentősen kibővül a lakástámogatási rendszer
Matolcsy György szakértői becslésekre hivatkozva úgy kalkulálta, hogy a négymilliárdos keretből legalább 1200 háztömb újítható föl. A panellakásokban élők élethelyzetének javítását szolgálja a miniszter szerint az energiatakarékos panelprogram, melyre 3 milliárdot szánnak. Az egyes lakások felújításához legfeljebb 400 ezer forintos támogatás vehető igénybe, de az állami támogatás mértéke nem lehet több az egész felújítási költség egyharmadánál.

Garzonház a fiataloknak

Garzonház program is indul február első napjától. Az önkormányzatok által felépítendő lakásokat olyan fiatalok vehetnék igénybe legfeljebb öt év erejéig, akik lakás-előtakarékosságot vállalnak, de ideiglenes elhelyezést nyernének a kollégiumból kiszorulók is. A lakások építésére önkormányzatok pályázhatnak, s a költségeknek 70, illetve 80 százalékát állja majd az állam.

Nyugdíjasház az időskorúknak

Nyugdíjasházak kialakítását is támogatja az új rendszer - közölte Matolcsy György. Ez olyan idős házaspároknak, illetve egyedülálló időskorúaknak jelenthet megoldást, akik nem tudják fenntartani lakásukat. A nyugdíjasházak létesítésére szintén önkormányzatok pályázhatnak. A leendő építtetőknek vállalniuk kell, hogy az idős emberek számára állandó orvosi ellátást és betegápolást biztosítanak Az építmények bekerülési költségének szintén a 70, illetve 80 százalékát finanszírozza az állam.

Jelzáloghitel nemcsak a Jelzálog Hitel Banktól

A kabinet határozott arról is, hogy az eddigi 3 százalékról 4,5 százalékra növeli a jelzáloghitelek kamattámogatását, melyet az eddigi 5 év helyett már 10 évre adnak. A már megkötött hitelszerződéseket azonban a mostani döntés nem érinti. A kabinet egyúttal megszűntette a Jelzálog Hitel Bank monopolhelyzetét, azaz a jövőben bármely, jelzáloghitellel is foglalkozó pénzintézetnél igényelhető a kamattámogatás. A kormány 300 millió forintot szavazott meg az Országos Cigány Önkormányzattal közösen megvalósuló lakásprogramra. Ebből az összegből azoknak a roma családoknak épülhet lakás, melyekben legalább az egyik szülő dolgozik, a gyerekek pedig iskolába járnak.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!