Judit
-2 °C
8 °C

Vizsgálódik a MIÉP a Pannon Rádió ügyében

2002.05.24. 10:50
A Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány látni akarja a Pannon Rádióval kapcsolatos összes eljárás aktáit. A MIÉP azt szeretné kideríteni, hogy kik, és miért áskálódtak a rádió ellen. A szabadegyetem alapítványa vitatja, hogy Gidofalvi jogszerűen lépett ki a rádióból, és alapított új adót. Az ORTT államigazgatási eljárást indít.
Kérelemmel fordult a Hírközlési Területi Hivatal budapesti irodájához a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány, a Pannon Rádiót üzemeltető Gidó Média Kft. 26 százalékos társtulajdonosa annak érdekében, hogy a rádióra vonatkozó eljárás minden eddigi iratába betekinthessen és azokról másolatokat készíthessen.

Ezt Győri Béla, az alapítvány kurátora, a MIÉP szóvivője közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Homály

A kurátor elmondta: a kérelemmel együtt az alapítvány bejelentette, hogy a Gidó Média Kft-hez hasonlóan az engedélyeztetési eljárásban ügyfélnek tekinti magát.

- Erre a bejelentésre és kérelemre azért volt szükség, hogy kiderüljön, ki vagy kik azok a személyek, akik a Gidó Média Kft. sérelmére, illetve a Pannon Rádió megszüntetésére irányuló magatartást tanúsították, és hitelt érdemlően tisztázódjon minden olyan körülmény és esemény, amely az egész eljárás körül ma még valamilyen okból homályban van - fogalmazott Győri Béla.

Gidófalvi csalt?

Hozzátette: tudomásuk szerint a hivatal olyan kérelem alapján adta ki az új telephelyre vonatkozó sugárzási engedélyt, amelyben Gidófalvi Attila azt a hamis látszatot keltette, mintha ügyvezető igazgatósági minőségében ezt jogosan kérhette volna.

Szavai szerint azonban a Gidó Média Kft. társasági szerződése kimondja, hogy a frekvencia-használatot, illetve a rádió működését érintő kérdésekben csak a társtulajdonosok 100 százalékos jelenléte esetén, és akkor is legalább 75 százalékos szavazati aránnyal szabad határozatot hozni, illetve annak alapján bármely hatóságnál kérelmet benyújtani.

A kurátor kiemelte: mivel a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány ilyen kérelem benyújtásához nem járult hozzá, Gidófalvi Attila a társasági szerződést megszegve fordult a hivatalhoz, s cselekménye "alkalmas lehet a magánokirat-hamisítás vétségének megállapításához" is.

Győri Béla május 18-án jelentette be, hogy a Bocskai István Szabadegyetemért Alapítvány büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes, tettesek ellen a Pannon Rádió frekvencia-használata, telephelye és műsorszolgáltatása ügyében.

Államigazgatási eljárás indul

A rádió ugyanis május 10-től nyolc napon át egyidejűleg két különböző adást sugárzott.

Az Országos Rádió és Televízió Testület kedden úgy döntött: a Pannon Rádiónál kialakult helyzet tisztázására államigazgatási eljárást indít.