A Duna vízellátása a következő 50 évben 30 százalékkal csökkenhet, állapította meg az a felmérés, amit a folyó németországi szakaszán végeztek, hogy kiderüljön, a vízhozamot hogyan befolyásolja az éghajlatváltozás. A WWF beszámolója szerint a GLOWA (Globaler Wandel des Wasserkreislaufes) egy olyan 11 millió lakosú területet vizsgált a Duna németországi szakaszának vízgyűjtő területén, ahol párszáz méteres dombok és 3000 méteres hegycsúcsok is vannak. A kutatás célja, hogy a vízfelhasználást úgy tudják összehangolni, amivel kielégíthetőek a közlekedés, a turizmus, az öntözés vagy az energiatermelés igényei úgy, hogy figyelembe veszik a vízigény természetvédelmi, szociális és gazdasági jellegét.
A Duna vízállásának hosszú távú változása elsősorban az Alpok állandó hótakarójának csökkenése miatt lesz érezhető, de a természetes növénytakaró átalakulása és a mezőgazdasági termelés változása is befolyásolja a felszíni vizek lefolyását. A hatások már most is látszanak, a csapadékosabb időszakokban a mostanihoz hasonló, jelentős árvizekre, az aszályos évszakokban pedig szokatlanul alacsony vízállásra számíthatunk.
Távolról sincs vége, olvasson még»