Visszaváltják a műanyag palackokat és a sörös dobozokat
2009.01.23. 15:43 - zsm
Visszaváltják az eldobható PET-palackokat és alumínium dobozokat a 37 magyarországi Tescóban, minden 5 alumínium doboz után 10 forintot, 5 PET-palack után pedig 5 forintot fizetnek.
A vásárlók az üvegvisszaváltóban leadott vagy az automatába bedobott italcsomagolás után járó összeget levásárolhatják az áruházban, amivel arra akarják ösztönzi a vásárlókat, hogy visszavigyék az üres palackokat. A hipermarket a hulladékot az üvegvisszaváltóban szelektálja, bálázza, majd a szerződött hulladékkezelőn keresztül eljuttatja a hulladékhasznosítóhoz.

A Cora két áruházában, Budaörsön és Budakalászon is hasonló feltételek mellett lehet visszaváltani a PET-palackokat, azzal a különbséggel, hogy ott felszereltek palackzsugorító gépet is. A Thermopress névre hallgató eszköz a palackok eredeti térfogatát 92 százalékkal csökkenti, ami a szállítási költségek csökkenése mellett 75 százalékkal csökkenti a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét (a számításba belekalkulálták a palackzsugorító gép működése közben felhasznált áramot).
A Corában szintén ötösével veszik vissza a műanyag palackokat: ha másfél literesnél kisebb, darabonként 1 forintért, ha másfél literes, vagy annál nagyobb, darabonként 2 forintért. Külön árak vonatkoznak a zsugorított PET-palackok visszaváltására, darabonként 1 forinttal többet fizetnek ezekért. A hulladék-visszaváltási rendszer december közepe óta működik ebben a két áruházban.
Magyarországon jelenleg évente közel 1 milliárd alumínium dobozt és csaknem másfél milliárd darab PET-palackot hoznak forgalomba, de ezeknek egyelőre csak kis hányadát gyűjtik vissza. A PET-palackoknak például 15 százalékát gyűjtik szelektíven, és mindössze 7-8 százalékánál megoldott az anyagában történő újrahasznosítás.
"A másfél milliárd darab, csaknem 60 ezer tonna súlyú PET-palackkal 30 ezer darab 60 köbméteres kamiont lehetne megtölteni, melyeket egymás mögé állítva a kamionsor csaknem 475 kilométer lenne, azaz Záhonytól Hegyeshalomig érne" - érzékeltette a mennyiséget Szabó Imre környezetvédelmi miniszter, mikor pénteken bemutatták az új rendszert a budaörsi Tescóban.
A tárcavezető beszélt arról is, hogy mivel az italcsomagolásokat a hulladék-feldolgozók újrahasznosítják, ismét termék lehet belőlük, így csökkenthető a szén-dioxid-kibocsátás, ami hozzájárul a klímavédelemhez. Szabó Imre egy mechanikus palackprést is ajándékozott az áruháznak, amivel akár kilenced részére lehet tömöríteni a visszahozott hulladékot.




Kommentek
2009.01.23 16:10:43Számhúzó kutya
Nevetségesen kevés ez az 1 illetve 2 forint / palack illetve doboz átvételi díj. Az USÁ-ban már 20 éve is volt ilyen rendszer, ott egy sörös dobozért 5 cent, egy PET palackért pedig 25 cent járt.
2009.01.23 16:11:17loading
Már borogatják is a szelektív hulladékgyűjtő konténereket, hogy kivegyék belőle a beledobottakat (az alján van az ürítőnyílás). Láttam. Sőt megkértek, hogy ne dobjam be.
2009.01.23 16:17:56fodorb
Legalább egy értelmes intézkedés, nem tudom miért kellett megszüntetni a rendesen visszaváltható colás stb üvegeket.
Pepsiből nincs az tuti.
A szelektiv szigeten lévő konténert azért nem kéne felborítani.
Vagy ha már fel is boritják, rongálás nélkül állítsák vissza a talpára.
Ennyivel is kevesebbet dobálnak el az utcán, remélem onnan is összeszedik azok akik a konténerből kiszedik.
2009.01.23 16:20:51maciBp
Hajrá! ha másért nem jó, legalább a csövesek fel tudják szedni, és így pénzhez juthatnak, bár tudom, h ez nem sok, de azért vmi
2009.01.23 16:21:42Frederic Hanry
Tipikus hülye magyar megoldás.
Vagy alakítsák át országos szinten a hulladék gyűjtést szelekívre. Vagyis, hogy az álompolgár otthon eleve úgy gyüjti. Vagy a vegyes háztartási hulladékot utólag miután a kukásautóbegurul a szeméttelepre akkor szelektálják. Így a sok csövi szétbarmolja a kukákat és tele lesz minden szeméttel.
Buzi tecsó se lát tovább az orránál. Most meg biztos azt hiszik melyen fasza kis cég, ügyel a környezetre. Lóvaszt! Valaki tuti jól jár vele. Ha másnem a tecsó továbbadja 10Ft-ért/db.
Magyarisztán!
2009.01.23 16:27:37Lisko
Norvégiában kb 30ft-t adnak egy sörösdobozért vagy fél literes palackért, ha fél liternél nagyobb akkor meg kb 75 forintot. De azért örülök, hogy végre Magyarországon is elkezdték visszavenni ezeket. Bár az igaz hogy azért az 1-2 forint per palackért nem biztos hogy mindenki visszaviszi majd.
2009.01.23 16:28:23szente_csaba
ha lenne kötelezően betétdíj a PET palackra és az alu dobozra, mint Németországban sokkal inkább visszavinnék az emberek. A magyarok jó érzésére bazírozni, főként környezetvédelmi ügyben legalábbis naiv.
2009.01.23 16:29:29Sean
Hát, 1-2 forint az semmi érte. A PRB-s, 60 forintos palack ára is csak annyiban motivál, hogy ne dobjam ki, deh levinni a bótba így is lusta vagyok.
A környékünkön reggelente néha belefutok egy homeless járatba, akik ezeket gyűjtögetik meg a sörös kannákat. Az meg gáz, ha a szelektívből lopják ki, mert idővel a kukákat "üzemeltető" cégek be fogják szedni őket, hülyék lennének érte fizetni ha mindig üres és akkor szépen megindulnak az addig legalább oda dobott palackok, régi megszokott útjukon a szemétledobók és vegyestüzelésű kukák felé.
Jah és módfelett edukált és szétintegrált tezsvíreink is szedhetnék ezeket a sinek meg vasúti fénysorompó alaktrészek helyett...
2009.01.23 16:32:24cs (mi más)
Csak az baj, hogy a szelektív gyűjtési lehetőségekkel élve felére csökkentettem a kukámba kerülő szemetet, de a szolgáltatómnál nem tudom kisebbre cserélni. Arra hivatkozik, hogy egy négyfős háztartás csak 110 l-es kuka igénybevételére jogosult, hiába nincs az teli. Persze a szemétdíj is erre lett kalkulálva. Mi a szarért válogassam akkor szét...
2009.01.23 16:32:36morpet1
Amekkora méreteket itt mozgatnia kell a fogyasztónak, ahhoz képest nagyon pici az anyagi öszönző. (Gondoljatok bele, mekkora szatyorba fér bele 100 db 1,5 literes palack. Na, és azért kapsz 100 forintot a Tescótól.) Akkor már inkább valami sorosolásos vagy jótékonyságos ösztönzés kéne, arra amúgy is vevők szoktunk lenni. (Lásd a kupakgyűjtés kórházi kezelésre és társai.)
2009.01.23 16:36:56Merksz
Nem kéne mindig összehasonlítgatni magunkat, más országokkal... a vásárlóértéke számít, azt pedig egy ilyen információból nem tudjuk meg. Nem is ezért van, de valahogy el kell kezdeni, hogy az emberek igen is ne csak egy helyre dobálják az összes szemetüket.
Eddig is szelektíven gyűjtöttem, mert ennyit én is meg tudok tenni, nem is értem miért nem képes erre az, akinek van rá lehetősége...
2009.01.23 16:42:47Void Bunkoid
Ugyan már kedves pampogók, hogy miazhogy kevés, meg lusták vagytok levinni, nektek még a szar is büdös...
ahelyett hogy örülnétek hogy újabb aprópénzkeresési lehetőség a láthatáron (ha már munkátok nincs, mert munkaidőben fórumokba kommentelni azt jelenti hogy nincs:D)
2009.01.23 16:46:20cumi
Ezek nem normálisak a környező országokban minimum 15ft nak megfelelő péztet adnak a cuccokért tök mindegy hogy pet vagy sörös doboz kicsi vagy nagy.
Ez rablás tipikus diller felfogás. Kiszúrjuk a paraszt szemét a fillérrel a többi meg megy az aparátba.
olcsofutes.eoldal.hu
2009.01.23 16:52:05Píter
Ó, akkor értem már miért szedik szét mostában a szelektív hulladékgyüjtőket a hajléktalanok. Sürgősen át kell alakítani a szigeteket, vagy ami még egyszerűbb, be kell sajnos vezetni azt, amit most olyan 4-5000 Ft fölötti beváltás esetén, miszerint vinni kell a blokkot, amin vették a cuccot. Sajnos ezt le kéne terjeszteni 1-Ft-os beváltástól is, mivel így elkerülhető lenne, hogy az összes hulladékszigetet tönkretegyék a hajléktalanok és megkárosítsák a begyűjtést végző cégeket és azokat akik használják a hulladékszigeteket! Az 1-2 Ft-os átvételi ár, meg szokásos magyar vicc.
2009.01.23 16:52:19kzol
Hm, már látom magam előtt a vállalkozásomat: itthon összeszedem / összeszedetem, mondjuk 100%-kal többet fizetek érte, mint a Tesco (kemény 2 Ft-ot...), kiviszem Norvégiába és ott visszaváltom. Az érte kapott pénzből veszek ottani tesco gazdaságos norvégmintás pulóvert, amit meg itthon adok el, mint I. osztályú norvég terméket. Meglásd, meggazdagszunk.
2009.01.23 16:53:48Skulo
Végre itthon is elkezdték bevezetni ezt. Nem számít, hogy mennyi pénzt adnak érte, lesznek akik összesedik az eldobáltakat legalább és sokan vagy csöviknek adják, vagy legalább többet visszavisznek belőlük.
Nem tudom, hogy mi a fasznak kell rögtön fikázni, hacsak nem ebből élsz, nem számít a díja, az számít, hogy kevesebb szemét lesz és főleg a legnagyobb helyet foglaló PET palackokból lesz végre kevesebb.
Felénk eleve messze van a szelektív gyűjtőkuka és már keddre tele van. Összelapítás nélkül kb. 15 háztartás napi adagja megtölti amúgy is őket, itt meg vagy 2000 háztartásra jut egy szelektív kuka. Most legalább a "túlcsorduló" PET-eket elviszik majd onnan és a házunk szeméttárolója sem fog eldugulni a sok palacktól. Fikázás helyett inkább a többi cégnek is kötelezővé kéne tenni a különböző újrahasznosítható palackok visszavételét "pénzjutalom" fejében. Majd, ha ez már működik, akkor lehet kattogni azon, hogy miért olyan kevés a 'zsé, de addig is ez egy értelmes és hasznos dolog, amit végre hazánkban is elkezdtek bevezetni.
2009.01.23 16:54:47kzol
Void Bunkoid
(ha már munkátok nincs, mert munkaidőben fórumokba kommentelni azt jelenti hogy nincs:D)
Te is itt kommentelsz...
Péntek van ember, jobb helyeken 2-kor tépnek haza, de max. 1/2 4-kor.
2009.01.23 16:54:48Láncszem Bt.
Szabó Imre miniszter a TESCOnak egy mechanikus tömörítőt (PP 2500 Kombi VB-t) adott, mellyel a PET-palackok, a fém italdobozok, és az italos kartonok is tömöríthetőek. Bővebb infó: www.lancszem.shp.hu
2009.01.23 16:57:41Dimebag Darrell
Nem kötelező sem megvenni sem visszavinni ....
2009.01.23 17:06:42winnie
"Nevetségesen kevés ez az 1 illetve 2 forint / palack illetve doboz átvételi díj. "
lol. ajándék ló. tipikus. legalább ennyit tesznek. az összeg jelképes, én még ingyen is ki szoktam dobni. hú.
2009.01.23 17:07:50annakakiérti
Ezek a kommentek szépen megmutatták, hogy milyen is a mi "magyaros" gondolkodásunk.
Bár már én magam is unom, hogy csak szapulni tudjuk magunkat, meg egymást. KÖRNYEZETVÉDELEM nem pénzhajhászás. 1Ft, hát 1Ft.A lényeg, hogy végre visszaveszik és mellesleg a nincstelenek is tudnak valamiből "üzletelni".
Én optimista vagyok. Ha tényleg beindul a nagy környezetvédelmi láz (amire már megannyi jel mutat...), mi Magyarok nagyon nem leszünk felkészülve, ami újabb problémákat szül majd. Kevés nálunk torzabbul fejlődő ország van az biztos. Mikor változunk már meg? Az ingyen szocializmusnak vége, fel kellene már fogni, és persze felállni a .....showk elől...
2009.01.23 17:11:39tompysoft
Az 1-2 forintot úgyis 0-ra kerekítik, akkómeg??
2009.01.23 17:14:48Meister
Én itthon eddig összenyomva gyűjtöttem, s néha levittem a gyűjtőbe. Vajh' az így összepréselteket a Tescoban le lehet adni? vagy csak azt veszi át a gép, amiről le tudja olvasni a vonalkódot?
2009.01.23 17:15:42Gustav
Lehet, hogy az 1-2 Ft/palack tényleg kevés, de egyrészt sokkal több, mint a semmi, másrészt az a norvég 75 Ft/ 1.5 l palack erősen irreális, amíg pl. a Lidl-ben 44 Ft-ért is lehet 1.5 l ásványvizet kapni.
Szóval üdv az első fecskéknek, csak így tovább!
2009.01.23 17:18:12retroflexus
fasza, előre látom a szelektív hulladégyűjtők körüli 20 méteres körben lévő mocskot, amit a hajléktalanok csinálnak azért, hogy a konténer aljáról kihalásszanak egy kólás palackot...
2009.01.23 17:19:46Meister
Ja, itt vannak részletek:
tesco.hu/szelektiv.php
Akkor csak a kupakokat kell ezentúl elvinni szelektív gyűjtőbe. Basszus, miért nem tudják akkor már azt is átvenni.
2009.01.23 17:35:50Szűcslaci
Na, sok nagyokos: ha egyszer szelektív a hulladékgyűjtő, akkor külön tartály van na PET palackoknak. Ha külön tartály van nekik, akkor tessék abba dobni. Nem a hajléktalan a hibás, ha válogatnia kell. Másrészt, ha visszaváltják, akkor majd nem dobják oda és a hajléktalan is megtanulja, hogy ne keresse ott.
2009.01.23 17:51:06PereiroSio
Én személy szerint nagyon örülök ennek a hírnek. Remélem a hajléktalanoknak rendszeresen csurran cseppen pár ezer fornt efféle szelektív hulladékgyűtésből. Végre valami értelmes döntés a nagy multiktól!!
2009.01.23 17:57:04napraforgó70
legutóbb arról volt szó, hogy több szelektív szigetet meg akarnak szüntetni, mert akik átveszik pl. a petpalackokat (ferdeszemű országok - aszfaltba keverik szemcsésítve) a gazdasági válságra hivatkozva egy darabig nem veszik át... tárolásra lehetőség nincs... tecsóék hol fogják tárolni?
2009.01.23 17:59:55lacoelvi
szerintem szuper!!!!
2009.01.23 18:00:21Bit Rot
1-2 Forint???
Nevetséges!
30-50 Forint kellene (5 palackonként), azért már megérné -- valakiknek.
2009.01.23 18:08:24knor
Minden műanyag és fém palackos termékek árába kötelezően beépíteni 20-50 Ft termékdíjat. (0,33..2.5l)
Az itt beszedett termékdíjat kiosztani a plackokat visszavivők közt. Több palack esetén azért már meggondolja az ember, hogy kidobálja-e a 20-50 Ft-okat...
Ha azzal a módszerrel vennék vissza a boltban, hogy a kapott pénzt ott kell elvásárolni, akkor a boltok is érdekelté lennének téve, hogy visszavegyék azokat, így sok helyre vissza lehetne vinni.
Vagy:
kötelezővé tenni a szelektív gyűjtést, az így gyűjtött szemét után x Ft-ot kérni az elszállításért. Ha valaki vegyes szemetet ad ki, annak adott időszakra leszámlázni (2 * x) Ft-ot.
így lenne a lakosság érdekeltté téve a környezetvédelemben.
és mégegy: gépi tömörítő nélkül is lehet zsugorítani a pet palckokat: rá kell taposni. Nem olyan hatásos, de ingyen van, és mindenkinek elérhető megoldás.
2009.01.23 18:09:26szilda
Az lenne az ideális, ha eljutna az emberek többsége oda, hogy ne pénzért tegyenek meg olyan dolgokat, hogy szelektálva szemetet gyűjtenek.
2009.01.23 18:14:24knor
Anno az üveg csomagolás azért szűnt meg nagyrészt, mert: drága, törékeny, nehéz. A műanyag: olcsó, nem törékeny, könnyű.
És amikor egyszerre lehetett kapni visszaváltható és nem visszaváltható műa. palackokat, sajnos mégis a nem visszaválthatóból fogyott jóval több. mert azért nem kellett betétdíjat fizetni, ellenben egy mozdulattal ki lehetett (és ki lehet ma is) dobni a kukába a vegyes szemétbe... És mindezért ugyan annyit kell fizetni, mintha betétdíjas vásárlásával óvtad volna közös környezetünket...
2009.01.23 18:14:51babyface1
Nézzetek már utána, hogy mennyibe kerül egy sör Norvégiában! És nem forintot kapnak érte, hanem nyugatibb egységet, ami nekik sem ér annyit. Örülni nem lehet egy jó kezdeményezésnek?
2009.01.23 18:15:46/ Gery Greyhound
A sörösdobozt eddig is gyűjtötték a csövesek, mert kilójáért kapnak párszáz forintot. A múltkori indexvideóban is mesélte a jófej hajléktalan házaspár, hogy ebből élnek.
Egyébként én a sörösüveget, visszaváltható palackot mindig a kukák mellé teszem, a csövesek rendszeresen portyáznak a környéken, mindig akad valaki aki elviszi. 100 forintért nem fogok a 43 négyzetméteres kecóban visszaválthatós üvegeket gyűjteni raklapszám.
"a Lidl-ben 44 Ft-ért is lehet 1.5 l ásványvizet kapni."
Az Auchanban pedig 300 Ft-ért egy kiló valamit, ami úgy néz ki és pofátlan módon még az is van ráírva hogy virsli, és akkor mi van? Attól hogy olcsó élelmiszeripari hulladékból igen nagy választék van ezekben a boltokban, 1-2 forintért senki nem fog gyűjtögetni.
2009.01.23 18:24:22Acurás
Knor!
Értem a logikát és jó az elképzelés,de a termékdíj bele van építve jelenleg az árba.Pont azt kellene hogy betétdíjjas legyen mint Horvátországban(fél kuna=kb18-20ft)
Minden megvásárolt PET és Fémdobozos termékre ezt rászámolják,ha nem viszi vissza valaki akkor ennyit bukott,viszont ezért az összegért rengetegen szedegetik és viszik vissza,környezetvédelem és megélhetés egyben.
Az elképzelés nagyon jó,csak a kivitelezésen kellene javítani.
2009.01.23 18:34:02Számhúzó kutya
winnie:
A 300 méterre lévő szelektív hulladékgyűjtő szigethez eddig is elvittem a palackokat, a papírt és az üveget is, a x kilométerre lévő Tescóba viszont nem fogok elvinni 12 palackot 12 forintért.
A hajléktalanoknak jól jöhet ez a lehetőség, másokat (akik eddig nem gyűjtötték szelektíven a hulladékot)nem hiszem, hogy 1 forinttal lehetne motiválni.
2009.01.23 18:46:01Vizet Prédikál
Éppen ma vittem szelektív gyüjtőbe (M3 Mogyoródi pihenő) alu dobozokat, PET palackot, papírt. A szokásos látvány fogadott: az összes konténer tele, megint nem ürítették időben. Láthatóan sokan vannak, akik komolyan veszik a szelektív gyüjtést, de a konténerek csak dísznek vannak, nem ürítik ha megtelik. Álságos az állam hozzáállása, ugyanis nem megoldott az újrahasznosítás, ezért a begyüjtés sem igazán érdeke senkinek. 1 forint palackonként? Nevetséges. Csak látszatintézkedés. Hányok már a tévének pózoló miniszterektől, nulla a hitelük a szememben.
2009.01.23 19:06:44blügy-blügy
Németben 15 eurocent egy üres újratölthető üveg. A nem újratölthető üveget is kötelező visszavenni.
Egy fél literes kóla 85 eurocent + 15cent az üveg.
Az üveg mérete tulajdonképpen minden méretben 15 cent, és vannak olyan automaták is, ahol az üres tejfölös dobozt is visszaválthatod, persze tisztára elmosva. Ausztriában az üres üvegeket elmosva dobják az üveggyűjtőbe, és nem szabad rajta hagyni a kupakot
2009.01.23 19:10:36Silly
Így van, a kulturálatlan balkáni tahóknál valóban 0.5 kuna / palack.
És nem csak a 2 literes palackokra érvényes: 3 dl joghurtos is ennyit ér.
2009.01.23 19:14:08Miracle Drywash
blügy-blügy
"nem szabad rajta hagyni a kupakot"
pedig az aranyat ér. Azt hogy nem szabad azt nem tudom honnan veszed, mert egy elég egyszerű eljárással lehet "szétválasztani" az újrahasznosítás során.
2009.01.23 19:39:10blügy-blügy
azért kell levenni a kupakot, mert a szállításnál nem tudják összenyomni az üveget. Vagy másért, mindegy, azért írtam, mert ezt konkrétan tudom hogy így van
2009.01.23 20:04:38esef
@ napraforgó70
a PET-darálékot már régóta nem Kínába szállítják a feldolgozók. Sokkal jobb dolgokat elő lehet állítani belőle, igaz az ilyen önképzett környezetvédők ezt úgysem értik meg.
jobb lenne a betétdíj? erre azt mondom, hogy sör. a polgár ugyis nem az üveges (betétdíjjal) változatot viszi haza, hanem az eldobható fémdobozost drágábbért...
2009.01.23 20:15:30Brail Kast
Számhúzó kutya:
Lehet, hogy 20 éve 25 centet adtak egy PET palackért, de most nem. Tudom. Előző évben több hónapot voltam kint New Yorkban, és a Keyfood áruházláncban 5 centet adtak a két literes kólás palackokért, de máshol sem adtak érte többet. Ez a két forint tényleg nevetséges egyébként, adjanak legalább ötöt. A kezdeményezésnek egyébként örülök, terjedjen el mindenhol.
2009.01.23 20:41:15gaze762
Kicsi, sárga, de a miénk..
Az a baj ezzel az 1 forinttal, hogy akkor innen indul a licit.
Ez nem fog felmenni 50 forintra, ahol már tényleg komolyan vehető a dolog és tényleg "megéri".
Németo.-ban simán fizetsz 2 euró betétdíjat a 0.90 centes üdítőért. Azt naná, hogy visszaviszed.
Az kerekítgetések miatt meg végképp nevetséges 5 forintnál kisebb értékben meghatározni bármit is, mert ez így kb nesze semmi, fogd meg jól. (ja, és kaptál valamit, meg ajándék ló, úgyhogy tessék szépen kussolni. Miért kellene kussolni arról, hogy ez egy elbaltázott félmegoldás, látszatintézkedés. Remélem a miniszter legalább 3 tévé adónak is adott interjút...)
2009.01.23 20:45:14koxi
Ennyire telik a rohadt zsidóktól?! A magyart még ezzel is megszopatják? Aztán gondolom jó pénzt kapnak érte valahol a kóbik. Mért is? Mert Németországban a legkisebb palackért is 0,25€-t kapok. Az abrátok közt is min 50!! Ft. 1Ft mi?! A "...vannyát" azt! Ennyitek legyen egész életekben metéltf...ú köcsögök!
2009.01.23 20:58:20xxxljani
Nem lehet, hogy ott, ahol többet adnak a palackért, eleve azt a többet építik be a vételárba? Ahogy írta is valaki, a németeknél több a "betét", mint az ásványvíz....
2009.01.23 21:00:54(: sokhülye :)
Jelzem a kétkedőknek: a tecsó azért ad érte 1-2 forintot, mert ő sem tudja 4, nagyon jó esetben tömörítve 5 ft-ért továbbadni, márpedig profitorientált cég - ez van na...
ELSŐ LÉPÉSNEK JÓ
de ha most megállnak, adtak egy pofont a sz.rnak. Mert ez édeskevés. (A csövik meg ha kiszedik, a bizt. őrök verjék meg, ennyi... ja, hogy azok is kapnak a csöviktól kis fejpénzt... hmmmmm... magyarország...)
2009.01.23 22:12:22zcsucs
Szerintem ez egy nagyon szimpatikus kezdeményezés, bár én eleve nem értek egyet az eldobható palackokkal, nagyon kicsi a használati ideje. Pl. egy üveg cola tart max egy napig, aztán megy a palack a kukába és szennyezi a környezetet, miért nem lehet visszaváltható???? Szerintem tök jó, hogy legalább ennyit adnak érte és így oda kerül ahol biztos kezdenek vele valamit, bár kérdés, hogy a tömörítőgép, meg a kamion ami elszállítja nem szennyezi a környezetet??
2009.01.23 22:23:18hogyismondjam
És a lakóházankénti szelektív szemétgyűjtést mikor akarjék bevezetni a kedves miniszterek??? ...az emberek több mint felében meglenne a hajlam a szelektív szemétgyűjtésre, de csak nem akarnak szelektív szemétgyűjtést vezetőink, pedig állítólag az még olcsóbb is, mert egy részét újrahasznosítják, másik részét pedig elégetik, így hőt termelnek vele... Ja, lehet, hogy kellene még hulladékégetőt építeni? .Túlságosan is nagy ez a "szemétlobbi", hogy nem engedi a szelektív szemétgyűjtést, csak a szemétlerakást...
2009.01.23 22:40:05hogyismondjam
Egyébként akik attól félnek, hogy a homelessek elhappolják a palackgyűjtési bizniszt, akkor szerintem attól nem kell félni, mert lesz egy valagnyi lusta ember, aki lusta visszavinni az ilyen típusú szemeteket... Miért félted akkor azt az 1-2Ft-ot a homelessektől...? Érdekes, hogy Norvégiában, vagy Németországban régóta működik tökéletesen a szelektív szemétgyűjtés, a visszavitt dobozokért/üvegekért is kap pénzt az ember, viszont a homelesseknek is van valami kis keresetük a szemétszedésből! De eldöntheted te, hogy szelektíven akarod-e gyűjteni a hulladékot, vagy csak a palackot gyűjtöd szelektíven és visszaváltod, vagy a homelessekre hagyod, mert pár forintért nem érdekel, illetve az sem érdekel, hogy egy nagy szemétdomb nő ki a városod mellett... A lényeg, hogy a szemét ezen kis része legalább újrahasznosításra kerül, és nem pusztulsz bele a szeméthegybe... Kiszámoltad, hogy mennyi szemetet termelsz 1 éveben? Mennyiszer telíted meg a kukát?
2009.01.23 23:02:00lászlómiki
Tipikus magyar mentalitás, hogy "jaj, ez nem éri meg". Valakinek eszébe szokott jutni egyáltalán, hogy saját erejéből és szabadidejéből áldozva, bármiféle ellenszolgáltatás igénye nélkül tegyen valamit is a környezetéért?!
Gondolj arra kedves (leendő) szelektív gyűjtő, hogy cselekedeteddel részben Te is hozzájárulsz az élhető jövőnkhöz! Ez számomra kellő motiváló erő, hát még ha az utánunk következőkre gondolok...
2009.01.23 23:03:12Firehair
Szerintem is kevés az a pár forint, amennyiért visszaveszik a PET-palacokokat és fémdobozokat.
Aki még az utca végén lévő szelektív konténerekhez is lusta levinni, az nyilván nem fogja elcipelni a rendszerint messzebb lévő áruházba!
Engem a zemberek butasága zavar még mindig... Nem tartunk még fejben/szemléletmódban ott, ahol a tőlünk nyugatabbra lévők. Akkor jön el számomra a "szép, új világ", ha legalább nem használják illegális lerakóként/lomtalanítás helyszíneként a szel. kukák környékét. De ez még odébb van.
A legjobban az "tetszik", hogy a zemberek többsége még mindig nem jött rá, hogy ha már a gyereke (unokája, stb.) leendő életével nem foglalkozik, akkor legalább SAJÁT MAGÁT ne ölje meg a fakivágásokkal, szeméthegyekkel, kibocsátott gázok garmadájával, stb.! De úgy látom, hogy amíg ember az ember (főleg, ha magyar), addig persze könnyebb a tagadás, egymásra mutogatás, strucc-politika. Mindenkit sajnálok, aki ebben részt vesz (na és persze közben csendben füstölgök magamban)!
2009.01.23 23:24:28tejes ember
Már látom magam előtt, hogy a mszpés kisnyugdíjasok egymást fogják ölni-tiporni az auomaták előtt és közelharcot vívnak majd a petpalackokkal 40 forintért . Ezér ajánlom a beváltókészülékek mellé defibrilátorral felszerlt ügyelet kihelyezését.
Ja, egyébként ismerve a tecsót majd úgyis ráhárítják a fogyasztókra a plusz költséget. Bár nem biztos, hogy beszélhtünk költségekől, mert állítólag a palackok piaci ára jóval magasabb 1 forintnál.
2009.01.23 23:37:37Parasite
vééégre, már 15-20 éve be akartuk hozni ezt a rendszert, de akkor még nem lehetett. kb 10 éve pedig azt monták már más elindította a folyamatot. amúgy svédországban láttam először ilyet, ott 50 öre (kb 12.5 Ft) jár 1db(!!) dobozért.
2009.01.23 23:41:36Parasite
ja és egyes CBA-ban már évek óta van ilyen gép.
2009.01.24 00:22:10fektor
Elég hihetetlennek tűnik ez az USA-val való példálózás, több hónapot töltöttem kinn, de pet palack visszaváltó helyet sehol nem láttam. Ettől független lehet, hogy van.
Viszont 20 éve egy palack ásványvizet kevesebb mint 25 centért adtak. Manapság az olcsóbbakat 50-60 centért megkapod.
Szerintem nem rossz ez a rendszer, van akinek számít az 1 Ft is, többet meg nem is ér a palack. Mondjuk nekem nem éri meg az időt, amit töltenék vele, továbbra is a sarokra fogom vinni a szelektív gyűjtőbe.
2009.01.24 00:56:14prometheus_X
Fene nem olvassa végig az 5000+ hozzászólást, de az első párat azért átfutottam. Nem értem a károgókat. Egyrészt örüljünk hogy adott a lehetőség, ki-ki a maga gondolata szerint él vagy nem él a lehetőséggel. Sokan meg vannak győződve róla hogy a magyarok nem környezettudatosak, ez szerintem tévhit, de legalább is kétségbe vonható. Egyrészt vegyük figyelembe, hogy mióta van ez bevezetve, másrészt hogy hány helyen. Ahol én lakok (bp, csepel, szóval nem egy elit kerület), van a háztól 10 méterre szelektíves, és télen-nyáron, hóban, sárban, dögmelegben is hallom hogy használva van rendesen. Pedig a szelektíves nem ad pénzt vissza se a PET-ért, se a dobozért. Mivel hozzánk igen közel esik a Tesco, valószínűleg ha úgy adódik, oda is fogunk vinni - baziszatyrunk úgyis van (valamibe a vásárolt cuccot is haza kell vinni - hm?), és a kezünk attól se törik le ha összenyomjuk a palackokat (ahogy ezt egyébként is mindig megtesszük).
Nem értem mit lehet ezen agonizálni.
2009.01.24 01:46:08Hsagar
Jo', akkor kezdjuk. Par alapveto dolog:
Paran azert irkaltak mert kevesnek tartjak az 1-2 forintot. Namost ha 15-20 forintot adnanak egy palackert akkor hogy is mondjam finoman, nem erne meg nekik. Ez a nem erne meg nekik kb annyi hogy par palackert adnanak annyit amennyit kilojaert kapnak az ujrahasznositoktol. Lehet utanna szamolni hogy 1 kg hany pet palack, de nem 2-3.
Egy tesco meg nem fog ekkora minuszt termelni csak ugy kornyezettudatossagbol.
Masik dolog, igen hajlektalanok igen eloszeretettel borigatjak a _fem_ italos dobozos kukat foleg, mer' az er a legtobbet, majd szepen kilapitjak es becipelik egy femfelvasarlo ceghez.
Petetel nem csinaljak mer' nagyon nem eri meg.
Kedvencunk az FKFrol is olyan mendemondak kapta szarnyra hogy bizonyos keruletekben nem uritik lelkiismeretesen a szelektivet, isten ments, meg be sem szallitjak ahhoz a bizonyos ceghez aki felvasarolja toluk, hanem megy a szemettelepre es kesz. De ez csak mende-monda.
Hm, csak azt nem tudom miert most, gazdasagi valsag alatt, vezettek be ezt a tescoban, mivel ugy megy le a kilos pet ara mint a huzat. Mert:
talaljatok ki melyik ipar vasarolja fel nagytetelben az ujrahasznosithato muanyagot (petet)? Igen, az autoipar, es ugyebar most szinte mindegyik megallt.
Kupak: ne hallgassatok arra akik azt mondjak hogy a kupak ertekesebb mint a pet-palack, hazugsag. Ha ilyen gyujtest rendeznek akkor az egy teveszmere epul, bar persze hallottam mar olyanrol hogy egy cegvezeto jofejsegbol (nagy rafizetessel) megvette az osszegyujott kupakokat, de igy sem fizetett kilos pet arat ertuk.
Palackpres: jajmar, a magyar mindenbol akar penzt csinalni, pedig nem hangzik hulyesegnek csak annyi a bibi hogy mikor egy nagy gep osszedaralja a petet, sokkal jobb neki ha nincs zsugoritva, mert nagyon konnyen elkopnak a kesei meg a made in Germany gepeknek is.
Szoval, van egy jo modszer: fogod a palackot, leveszed a kupakot majd szepen raulsz a palackra, mikor kilapult visszacsavarod a kupakot. Ez a legjobb lapitasi modszer es kb ugyan akkora lesz a palack terfogata mint ha preselnek es ezt a daralo gep jobban szereti.
Masszoval: oruljetek hogy ennyit kaptol a Petert, igazabol meg ennyit sem kellene kapni erte.
Hsagar
ui: bocsanat az ekezetek hianyaert.
2009.01.24 01:54:36Hsagar
Melott valaki beirna hogy miert nem 20 Ftot kapunk a petert, elmondanam hogy ez az 1-2 forint egesz jo ar, es nem sok haszon marad Tesconak rajta, sot talan nincs is rajta.
Gyengebbek kedveert, gazdasagi valsag van es talaljatok ki melyik ipar vasarolja fel az ujrahasznosithato petet? Igen, az autoipar, es most hogy all az autoipar? Igen, a beka segge alatt.
Szoval nem ertem miert pont most jutott eszebe a Tesconak ilyen dolog. (Nyar ota tobb mint 50%-ot esett a szinre valogaott pet felvasarlasi ara, es amit tesco elad meg nem is szinre valogatott)
Kupakrol egy picit, felejtsetek el, a palack toredeket eri, ha er egyaltalan valamit. Ne gyujtsetek mert folosleges, max egy jofej cegvez megveszi jotekonysagbol az ilyen kupakgyujtos hulyesegeket, de elegge rafizeteses lesz neki es igy sem ad erte kilos pet arat.
Zsugoritas: legjobb modszer, kupak le, raul palackra, kupak fel. A zsugoritott petpalack konnyen tonkreteheti meg a legjobb darabologepeket is, legjobb ha lapitjatok csak, kb ugyan akkora lesz a terfogata es konnyebb feldolgozni.
Fem italos dobozrol meg lassan leszokhatnak a hajleszok mer' hatalmasatt esett a fem kulfuldi ara es ez megerzodik itt a magyar felvasarloknal is.
Maradok tisztelettel:
Hsagar
ui: bocsanat de elvesztek az ekezetek :)
2009.01.24 07:33:44Big G.
British Columbiában (Kanada) fizetsz egy betétdíjat mikor megveszed az italt. A kiskereskedő begyűjti a díjat a vásárlótól, vissza is veszi az üresekt, a különbözetet (ha van) meg befizeti a tartományi eladási adójával, amit a tartományi kormány aztán átad egy privát cégnek ami palackvisszaváltással foglakozik.
Ezek a betétdíjak: www.encorp.ca/cfm/index.cfm?It=907&Id=123&Se=38
Gyakorlatilag nem kerül senkinek semmibe, viszont csökkenti a szemetet, és a csövesek rendesen keresnek összeszedve az üres üvegeket az árokparton.
Mivel ez egy betétdíj amit visszakapsz (ha akarod) ez nem emeli a termék árát.
2009.01.24 09:03:18knor
Big G.: hát ezt mondnom én is: b-e-t-é-t-d-í-j!
Így csak akkor "emelkedik" a termék ára, ha nem vagy hajlandó visszavinni a környezeted érdekében.
ez tök egyszerű dolog. Egy valamirevaló (nem csak szavakban) környezetvédelmi miniszternek első dolgai közt kellene lennie ennek meglépése. Az államnak ez szinte semmilyen költséget nem jelent akkor, ha az üzletek érdekeltté vannak téve a visszaváltásban. Erre javaslatomat ld. előző hozzászólásomban (2009.01.23 18:08:24)
2009.01.24 09:21:59Ricos
1., Ezen nem lehet nagy pénzt keresni sőt:
Sikerült a világnak elérni (fölösleges itt országokat emlegetni), hogy az összes újra hasznosított termék ára zuhanásnak indult. -Megjegyzem gyönyörű lenne ha ezeket a dolgokat semmilyen formában nem befolyásolná a pénz!!- Lassan nem éri meg már az alumíniumot sem fölvásárolni, hát még a PET palackot. Tehát sajnos ott tartunk hogy aki foglalkozik ezzel a témával az csak egy gesztus a részéről. Én azt vallom ha ez egy üzleti fogás az áruház részéről nosza kövesse mindenki és ott vásároljunk ahol többet adnak a palackért! Azt meg hogy kormány szinten oldják meg ezt a problémát........ Mi oldjuk meg akik gondolunk erre és a fiatalok lássák a jó példát! Ha csak egy darabbal kevesebb palack kerül az árok partra.... (NAGYON NAGYON SZOMORÚ DE ITT TARTUNK) Kezdjük fejben a dolgot együtt!
2009.01.24 09:22:48Mirrmurr
Fasz kivan, hogy ezen is nyavajogni kell. Örüljetek, hogy egyáltalán van hova vinni a hulladék palackot, az meg tökmindegy, hogy a hajlékony vagy a kedves pógár teszi ezt. Egy helyre menjen, ott gondoskodjanak a megfelelő kezelésről, ez a lényeg, hogy nem a saját mocskunkban fürdünk (de jó lehet Nápolyban, hajjaj).
Azt kell nézni, hogy van olyan (nagy) cég, AMELY legalább elkezdi a hulladékgyűjtést, utána jöhet a többi. Szimpatikus húzás. Minden szimpatikus, ami a környezet kímélését irányozza.
2009.01.24 09:38:24Jegkoko
Nekem ugy rémlik, hogy ugy 10 évvel ezelött legalább 30 ft ot adtak egy 2 literes kólás üvegért, ezt azért tudom, mert ennek az árából tudtam valamilyen csokit venni.
2009.01.24 09:38:30Jegkoko
Nekem ugy rémlik, hogy ugy 10 évvel ezelött legalább 30 ft ot adtak egy 2 literes kólás üvegért, ezt azért tudom, mert ennek az árából tudtam valamilyen csokit venni.
2009.01.24 09:43:01dudu81
Az új termékdíjról szóló törvény miatt a gyártónak 1.8 forintot kell fizetnie minden PET palack után, amíg a továbbforgalmazónak lsd. Tesco 3,5 forintot. Ugyanazon palack után, tehát kétszer kell termékdíjat fizetni egyszer a gyártónak, illetve a Tesconak, Corának stb is. Visszagyűjtés esetén azonban a termékdíj 85 % alól lehet mentesülni. A Tesco-t szimplán üzleti érdeke mozgatja, mivel a begyűjtött a palackok után nem kell termékdíjat fizetnie, és az eladott palack után a hulladékhasznosító is fizet neki. A probléma csak az, hogy az új szabály alapján ugyanazt a palackot kétszer kellene ahhoz begyűjteni, hogy a gyártó, és a továbbforgalmazó is mentesüljön. Ráadásul ellenőrizhetelen, hogy mennyi a begyűjtött palack pontos mennyisége.
2009.01.24 10:34:14wasabii
Nem értem a fanyalgókat. Én örülök, ha van hová visszavinni. Nem gyűjtöm, mert a szelektív kuka messze van, autóval kell menni, amellett rendszerint már nyakig van, mire eljutok egy bála műanyag palackkal, meg egy köbméter kartonpapírral. Hogy mennyit fizetnek érte, kb. tökmindegy, a lényeg, hogy nem megy a PET az égetőbe. A visszaváltható kólás üvegről is írt valaki. Az szerintem hülyeség, sosem veszek olyat. Ha szereted a kólát, tudod miért, ha nem szereted, akkor meg mit érdekel, hogy nem lehet kapni mindenhol (mert azért még létezik). Gyengébbek kedvéért, undorítóan néz ki, nincs gusztusom betenni a hűtőbe, amellett kimegy belőle a szénsav már a boltban.
2009.01.24 10:50:39forintosProjekt -
Németországban ezekért a palackokért 25 eurocentet adnak a bevásárlóközpontok. (Mondjuk ez betétdíjnak felel meg, mert kifizeted - visszakapod) - Persze ott megy a zsugorítás mindenütt, illetve a ledarálás. Általában hővé alakítják, újrafeldolgozás minimális. Viszont elég komoly szénszűrők vannak a hőerőművek kéményein.
2009.01.24 10:51:39lokoszt
nem tudnak egyszerre annyi palackot visszavinni a hajlékonyak, hogy abból 2 kiflin kívül bármit is venni tudjanak...mert ahhoz kell némi kes is, a blokkot, meg valszeg csak adott napon fogadják el.
2009.01.24 10:56:45forintosProjekt -
Én Németországban is javasoltam, hogy azt kéne csinálni, hogy 25 eurocentet fizetsz betétdíjként egy műanyag palackért, ha visszaviszed, 20 eurocentet visszakapsz. Amennyiben többszörfelhasználható (Mehrwegflasche)- ről van szó, akkor viszont 25 centet fizetsz, és 30-at kapsz vissza.
Addig működne ez a rendszer, amíg ismét el nem érné az 50-50 %-os arányt a visszaváltható - nem visszaváltható részaránya
2009.01.24 10:57:34ricu73
Szerintem meg had' csinálják. Kicsiben kezdik... Talán majd ha mások is becsatlakoznak, megindul a harc a palackokért és felkúszik az ára! -- Láttátok a fejlécet? Index - Politika - Paradicsom! :) :)
www.asvak.hu
2009.01.24 10:59:48Autszajder
Ha esetleg valakit érdekel, akkor a Thermopress honlapján utánanézhet, hogy hogy is működik az elektromos palackzsugorító, és hogy hol lehet beszerezni:
www.thermopressz.hu
Itt az is megtalálható, hogy hogyan történik az összegyűjtött palackok újrahasznosítása.
Ja, és innen az is kiderül, hogy nem muszály TESCO-ba, CORA-ba visszavinni. A gyártó által adott gyűjtőzsákban térítésmentesen postára adható, ami után az újrahasznosító cég átutalja a darabonkénti 2 FT-ot, és küld új gyűjtőzsákot:
www.thermopress.hu/56-16565.html
Persze nem muszáj utánanézni, lehet fikázni is.
2009.01.24 11:00:24forintosProjekt -
egy műanyag palackért, ha visszaviszed, 20 eurocentet visszakapsz. Amennyiben többszörfelhasználható (Mehrwegflasche)- ről van szó, akkor viszont 25 centet fizetsz, és 30-at kapsz vissza.
Addig működne ez a rendszer, amíg ismét el nem érné az 50-50 %-os arányt a visszaváltható - nem visszaváltható részaránya
2009.01.24 11:03:39forintosProjekt -
Én Németországban is javasoltam, hogy azt kéne csinálni, hogy 25 eurocentet fizetsz betétdíjként egy műanyag palackért, ha visszaviszed, 20 eurocentet visszakapsz. Amennyiben többszörfelhasználható (Mehrwegflasche)- ről van szó, akkor viszont 25 centet fizetsz, és 30-at kapsz vissza.
Addig működne ez a rendszer, amíg ismét el nem érné az 50-50 %-os arányt a visszaváltható - nem visszaváltható részaránya
2009.01.24 12:00:05zetorg zalán
Nem értem a felháborodást. Van két multicég akik pénzt adnak egy olyan tárgyért, amit az átlagember egyszerűen kidobott. 0 forint bevétel helyett, 1-2-10 tökmindegy mennyit kap az egyszerű fogyasztó. Talán a szemléletünkkel van a baj, nem pedig a kapott összeggel.
2009.01.24 12:28:19barsonyosv
igaza van zetorgnak,az a baj,hogy nejünk a szar is keserü és akkor is nyavajgunk mikor semmi okunk rá
2009.01.24 13:28:08Tibu69
Nevetséges ez az 1 Ft. Továbbra is kihajtom majd. Miért nem árulják 10 Ft-al többért az ilyen italokat és így szintén 10 Ft-ért lehetne visszaváltani? Nagyobb lenne a motiváltság... ha mást nem viszik majd a hajléktalanok.
2009.01.24 13:33:02Ricos
Jöhet ide a külföldi példa ezerrel, de amíg szót emelünk a szemét begyűjtése ellen (MINDEGY HOGY KI ÉS HOGYAN!!!!) , addig nincs miről beszélni. Sajnos ez általános.......
2009.01.24 18:13:31kóser
Kiválló!
Milyen lehangoló lenne Záhonytól- Hegyeshalomig az ut szélén látni ezeket a palackokat.Egy ajánlott utvonal a kételkedődnek Magyarhatár-Belgrád-Tehszaloniki-Athena-Korintosz-Tolo, ez kb.2400km minden szempontból tanúságos út.
2009.01.24 18:13:44nemmegmondomhogynemmondtammeg
a visszavaltos muanyagpalackok tisztitasa tudomasom szerint tobbet szennyez a vegyszerek miatt, mint a nem visszavalthato palackok kezelese.
azokban az orszagokban meg ahol tobbet adnak 1-1 hulladek palackert gondolom megfizeti az ember az adott osszeget megvetelkor.
nekem pl mind1, hogy mennyit adnak, csak legyen valahova vinni. ugyanis a varosomban kb 2-3 honapja egyszercsak felpakoltak a szelektiv gyujtoket es nem tudok masik opciorol, ahova vinni lehetne a muagyag palackokat/uvegeket...
2009.01.25 22:12:49megyo
sotetzold.blog.hu
nem az én blogom, egy zöld élettel barátkozóé, tulajdonképpen egy ötletgyűjtemény, amelybe mindenki írhat (eddig csak ő írt, meg nekem volt két hozzászólásom)
de talán ez a nézettségmentesség (vagy minimum reakcióhiányosság) engedi az embert megszólalni, kinyitni a száját, szívét, eszét, elmondani, mit csinál a valóságban, mit gondol a valóságban, mit ajánlana igazából, és ez a blog is ilyen, a környezettudatosság köré épülve.
amíg te nem tehetsz a csövesekről, a hulladéktelepek ürítésének ellenőrizetlenségéről, tehetsz azért, h szelektáld, újrahasználd, kandallóba eltüzeld, visszavidd vagy csak simán levidd a hulladékgyűjtőbe, az állam hátán (mindigy, ki irányítja) ezen az oldalon kisebb lesz a teher, mert megcsinálod te, mert megtudod, mert józan paraszti ész, jóindulat, kisebb lesz a teher, többet fog tudni tenni elsőkörben a hajláktalanok által szétszórt hulladék újbóli begyűjtéséért, 2 hónappal később a hajléktalanokat fogja foglalkoztatni a hulladék begyűjtéssel kapcsolatban, vissza is válthatja, le is vásárolhatja. ha egy hulladékfeldolgozó cég nem fog fegyvert az állam fejének, akkor az állam is elismeri, h ez neki isszonyatos kieséscsökkenés lenne, ami jó, mindenkinek.
igen, a németek technikáját én is láttam, okos, rendben van... egy euró egy műanyag pohár, amibe a sört csapolják. ha visszaváltod, vagy elmossák, vagy bezúzzák és újrahasználják. a pet és aluvisszaváltógépek meg egyben és sértetlenül fogadja csak el a terméket, amit ő maga bezúz. ha vmi nem okés, megmondja, mi az amiért visszadobta.
ha egy forintot ér a betét, akkor egy forinttal kell többet fizetned érte, ha 200at (mint egy német söröspohár), akkor annyival fizetsz többet érte, majd visszaváltáskor visszakapod. elméletileg mindegy mennyi a betétdíj, ha itthon tizet veszel és viszel vissza akkor 10 forintot váltottál be üvegre, és költheted visszaváltás után másra, kint 2000-et (pet palackok, meg alu dobozok 30-80 cent között vannak, sörösüvegek (!) 8-24 cent(!)).
mi visszaviszük az övegeket, mindigis visszavittük, nem is tudnánk mit csinálni, nem férne bele a kukánkba. tecsoba amúgyismegyünk, soksokezer forint is tud lenni (mondjuk 2 hónap után). műanyag palack évente 10. leszámítva a mosogatószeres, öblítős, mosószeres palackokat. pet palackos piát én személy szerint csak az egyetemen veszek és iszom ki, és ott szelektív a hulladékgyűjtés, de a családom többi tagja sem hozza haza ha vesz.
be is lehet rendezkedni úgy, hogy ezek ne foggyanak.
a világvezetés meg nyeljen vérhabos gec*t, h csesznek a betétdíjat (tisztelet a kivételeknek) általánosítani, kötelezővé tenni, leölni a szemétmaffiát, mindennemű környezetkímélési ötleteket elfogadni, megfontolni, kiviteleztetését kutatni, CO2 kvóták adásvételén kívül semmit nem tesznek, h basódjanak meg.
kovet.hu
sotetzold.blog.hu
vállalatoknak és magánszemélyeknek!
éljen a civil, a google, a föld!
fullad a világ, fullad a politika, fullaszt a világ! ördögi kör! valaki lépjen ki! (vagy fulladjon meg:D)
2009.02.06 14:23:59szobatars
A betétdíj a megoldás, ez szerintem vitán felül áll! Nyilván kellően magasnak kell lenni (min. 30 forint), hogy "megérje" visszavinni..akár üveg, akár műanyag, akár fémdoboz...de még a kartonos tej és üdítősdobozokat is ideszámítanám... A kasszánál, ahány ilyet veszel, annyiszor 30 forint, amit visszakapsz, ha leadod üresen...ha meg kidobod a ahjléktalannak megéri összeszedni.
És ehhez mindössze egy dolog kell: politikai akarat a jogszabály megalkotására.
2009.08.25 08:52:53üvegvisszaváltó1
Szerintem,nem éri meg mert, naponta több ezer darabot hoznak vissza,ami úgy néz ki hogy ezt nem kommentálnám,viszont ez senkit nem érdekel,a dolgozó akinek vissza kell ezeket venni(nekünk) senkit nem érdekel hogy a hajléktalanok mindenhonnan összeszedik,nekünk ez nagy betegség rizikó!nem?hiába van rajtad kesztyű nem sokat segít.meg a másik dolog hogy mi visszaváltjuk korlátlan mennyiségben,meg még tömörítsük is le,mert senkinek nincs rá ideje,nekünk viszont az ablakba kéne állni mindig!de hogyan?szerintem amúgy jó dolog ha vásárlói szemmel nézem,DE AKIK EZZEL DOLGOZNAK AZOKNAK RÉMÁLOM!SZERINTEM MINDENKI NEVÉBEN BESZÉLEK AKIK EZZEL DOLGOZNAK NAPRÓL-NAPRA.A "KEDVES VÁSÁRLÓK" MEG LEHETNÉNEK MEGÉRTŐBBEK VELÜNK SZEMBE MERT EGYÁLTALÁN NEM KÖNNYŰ A MI DOLGUNK!!!!