Paradicsom

Az MNV szerint értékarányos volt a sukorói telekcsere

2009.05.28. 17:52 - MTI

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerint értékarányos volt a sukorói, illetve az albertirsai és pilisi telkek csereügylete az MNV és Joav Blum között.

Közcélok megvalósítását, az útfejlesztéseket, valamint a Velencei-tó fejlesztését is gátolja az úgynevezett "Sukoró-ügy", noha teljes mértékben jogszerű volt a sukorói, illetve az albertirsai és pilisi telkek csereügylete a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és Joav Blum magyar-izraeli állampolgár között - jelentette ki Császy Zsolt, az MNV Zrt. értékesítési igazgatója csütörtökön Budapesten sajtóbeszélgetésen.

Császy Zsolt dokumentumokkal bizonyította a csere jogszerűségét, amire azért volt szükség, mert a Joav Blum által birtokolt három - két albertirsai és egy pilisi -, összesen 182,1 hektár területű telek a jogerős építési engedéllyel rendelkező és európai uniós támogatással megépülő M4-es autópálya nyomvonalába esik. A területszerzés már megkezdődött.

Miután a telektulajdonosnak joga van cserét kérni, mégpedig azon a területen, amit megjelöl, a befektető egy sukorói telket kapott. A Velencei-tó mellett lévő 70,1 hektár területű telket a független értékbecslő 1,08 milliárd forintra értékelte, míg a Pest megyei ingatlanokat 787,4 millió forintra, ezért a befektető már a múlt év végén átutalta a különbözetet, a 296,6 millió forintot - hangzott el.

Az igazgató megjegyezte, hogy a törvény értelmében csereügylet esetén csak az egyik félnek kell helyi lakosnak lennie, ezért lényegtelen Joav Blum lakhelye.

A sukorói telek parti sávja állami tulajdonban marad, miután a jogszabály az élővizeknél 6-10 méter sáv szélességben a part állami tulajdonban tartását írja elő. A parti sáv az ingatlan és a Velencei-tó betontámfala közötti 10 méter széles sáv. Az MNV a maximális 10 métert a közérdekek jobb érvényesítése miatt kötötte ki.

Jelenleg a csereügyletben a sukorói ingatlan földhivatali bejegyzését akadályozza az, hogy az illetékes ügyész megóvta az állami tulajdonban maradó, több mint 2 hektár területű parti sáv földhivatali bejegyzését eljárási hibára hivatkozva. Ezért az érintett építésügyi és ingatlan-nyilvántartási hatóságok az ügyészi óvásra tekintettel visszavonták a telek átalakítására, azaz a parti sáv kialakítására vonatkozó határozataikat, és az eljárás megismétlését írták elő, ami jelenleg is tart.

Korábbi információk szerint Joav Blum tagja annak az amerikai, izraeli, német és magyar üzletemberekből álló befektetőcsoportnak, amely a Velencei-tó mellett mintegy egymilliárd euró értékű turisztikai beruházást kíván megvalósítani. A hetvenhektáros területen szállodák és éttermek épülnének, valamint élményfürdő, golfpálya, fedett sípálya, kaszinó, továbbá egy szórakoztató-központ is helyet kapna.

A beruházó King City Kft.-nek a tervezett kaszinóhoz koncessziót kell elnyernie, de az ingatlan csereügylet nem feltétele a koncesszió megszerzésének - magyarázta az MNV igazgatója.

Császy Zsolt emlékeztetett arra, hogy kormányrendelet döntött abban, hogy a beruházás nagyságrendje miatt, a King City turisztikai projekt kiemelt nagyberuházás legyen, ami a hatóság számára jelent korlátot az engedélyek és határozatok kiadásához.

A sajtóhírekkel ellentétben a sukorói telek nincs természetvédelmi terület közelében, és nincs ott villapark sem, viszont 500 méterre van az M7-es autópálya. 

Kommentek

  • 2009.05.28 18:39:49szkeptikus vagyok

    Nyilván minden teljesen jogszerű, ez akár nekem is sikerülhetett volna (ha eléggé kampós az orrom, és a megfelelő embereket sok millióval meg tudom kenni). Aki meg a környékem él, az meg bekaphatja. Próbáljon meg ő is szerencsejátékfüggő lenni hordja oda a segélyt, utána meg sírjon, mert úgy szebb az élet, és azt már a kormány is tudja erkörcsileg támogatni.

  • 2009.05.28 19:26:56csibidusz

    valószínű hogy az MNV vezető kategória jó summát kap hogy letussolja az ügyet és minden simán menjen. én nem hagynám ezeket a mocskokat hogy mindent tönkre tegyenek mert nekik csak a pénz kell és bármi áron. Még hova a görcsbe akarják tönkretenni ezt az országot. UNdorító férgek!

  • 2009.05.28 19:47:03Mariana

    persze, a gyurcsány-kormány gyorsan még lezavarta az ingatlancserét. mielőbb választásokat!!!!

  • 2009.05.28 19:55:51abakus(z)

    Kár, hogy nem tér ki a cikk arra, hogy a pilisi/albertirsai telkeket mennyiért vették meg (pimaszul olcsón). Illetve, hogy sikerült pont az M4 vonalán levő telkeket megvenni, amiket aztán alaposan felértékeltek. Vajon ki súgott nekik fentről? 5millió vendég évente?! Muhaha... Horvátország éves turistaforgalma 10 millió vendég. De lehet, hogy 20 évig veszteségesen karják üzemeltetni.... Hányinger az egész.

  • 2009.05.28 20:38:21Fikkentáger

    Több, mint 4 millió Ft/hektár a pilisi és irsai termőföldekért. Az szép. Mostanában vettem én is ottan, és nyugodtan fogok aludni, mert tizedáron sikerült (az eladó egy helyi nagybirtokos gazda volt, nem hülye, csakszólok).
    Nem akar valaki cserélni velem? Jó lesz a Balcsi mellett is, nem muszáj Velencén...

  • 2009.05.28 20:39:04Beherith

    "Kár, hogy nem tér ki a cikk arra, hogy a pilisi/albertirsai telkeket mennyiért vették meg (pimaszul olcsón). Illetve, hogy sikerült pont az M4 vonalán levő telkeket megvenni, amiket aztán alaposan felértékeltek. "
    Ott a pont!

  • 2009.05.28 21:18:06Peti80

    Amivel Fejér környékén próbálkoznak, az 100 éve volt az ötletük, de azóta kicsit megváltoztak a viszonyok, az alvók ébrednek, ott pedig nem jó lenni, ahol nem szeretik az embert. Lények, kik értitek, cseberből vederbe lenne ez!

  • 2009.05.28 21:23:25Groszfater

    A közelben lakom véleményem,hogy azok ellenzik a milliárdos beruházást akik nem jutnak a húsosfazék közelébe.

  • 2009.05.28 21:30:30Csendes Éj

    Aztán miért kap egy Joav Blum nevű ember magyar állampolgárságot?

    Miért pont magyar kellett neki és nem német, olasz, angol, amerikai stb.?

  • 2009.05.28 21:39:01Peti80

    Pénzért. Így ment csak a telekszerzés.

  • 2009.05.28 21:44:25kacsa.

    "A parti sáv az ingatlan és a Velencei-tó betontámfala közötti 10 méter széles sáv."
    "A sajtóhírekkel ellentétben a sukorói telek nincs természetvédelmi terület közelében"
    1996. évi LIII. törvény 23. § (2) E törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő, szikes tó, kunhalom, földvár.
    Legjobb tudomásom szerint a Velencei tó szikes tó, tehát ex lege védett. Most vagy a 10 m jelenti azt, hogy nincs a közelében, vagy arra gondolt, hogy a tó nem "Természetvédelmi Terület". Mellesleg a madárrezervátum madarait is "megkérdezném", hogy mit jelent nekik a "közel".
    Azt meg végképp nem értem, hogy miért pont oda kell rakni azt a húdenagy komplexumot (tájkép, szennyvízproblémák, zajszennyezés, stb.).

  • 2009.05.28 22:16:21marx karcsi

    Forradalmat, forradalmat!!! Most kivételesen jobboldali forradalmat!
    Ki nem állhatom Morvai K-t de ebben igaza van: Magyarország legyen a magyaroké, csőrősöké a sivatag Közel-Keleten, miért nem ott csinálnak élményparkot, kuglipályákat, meg ilyesmiket, netán sok a homok ott?

  • 2009.05.28 22:24:28csizma64

    Hihetetlen hogy milyen pofátlanul hazudik a képünkbe az illetékes elvtárs. Ez nem igaz hogy ennyire nyíltan pofán köpik az adófizetőket és ennyire nyíltan lopják el a pénzünket, teszik tönkre a közös természeti kincseinket. Ennél csak az hihetetlenebb hogy nem tudunk ellene tenni semmit... Pedig annyira átlátszó ez az egész. Valóban ott a tömör igazság abakusznál: "Kár, hogy nem tér ki a cikk arra, hogy a pilisi/albertirsai telkeket mennyiért vették meg (pimaszul olcsón). Illetve, hogy sikerült pont az M4 vonalán levő telkeket megvenni, amiket aztán alaposan felértékeltek." Valamelyik komoly erő felkarolhatná ezt az ügyet (csak legtöbbjük már kompromittálódott más hasonló ügyekben sajnos), nekünk egyszerű állampolgároknak szerintem nincs sok esélyünk.

  • 2009.05.28 22:37:25Mouth Hero

    S még csodálkozik valaki azon, hogy a legnormálisabb emberek is radikalizálódnak és lámpavasat emlegetnek?

  • 2009.05.28 22:38:31dark future

    Remélem, hogy Orbánéknak nem csak a pofája jár, és 2010-ben tényleg csinálnak egy kis elszámoltatást.

  • 2009.05.28 23:15:03sting és tom hanks jóhaverok

    Ha ez mind megépül, a mostani értelmében a Velencei-tónak vége...

  • 2009.05.28 23:15:56sting és tom hanks jóhaverok

    De persze tudom, hogy egy helyi ügy és az adott önkormányzatra tartozik meg egyébként is munkahelyek, szóval elnézést.

  • 2009.05.28 23:21:04Herr Nyó

    A to a masik oldalrol mar majdnem vegig beepult. Biztos mindent le kell betonozni?
    A masik: a husosfazekhoz definicio szerint kevesen fernek. Igy akinek azert volna jo a to, mert pihenni jar a kis lepukkant, 70-es evekbeli betonkocka nyaralojaba, es netan nem orul, az nyilvan a fejlodes kerekkotoje.

  • 2009.05.28 23:38:46Kuttor Kutya

    Császy Zsolt miért hazudik, amikor még a hülyének (pl. nekem) is világos, hogy baromságokat beszél?

  • 2009.05.28 23:39:20Kuttor Kutya

    Egyébként pedig: GYURCSÁNY TE SZEMÉT!!!

  • 2009.05.28 23:40:49dark future

    "Biztos mindent le kell betonozni?"

    Naná. Előbb szépen lebetonozzák a partot, utána a szigeteket is, aztán lassan körbeér a vellnesssszállók és kaszinók gyűrűje.

    Húzzon a picsába a tisztelt befektető az összes korrupt mocsok politikushaverjával együtt, a pénzét meg dugja föl magának.

    A tó a fürdőzőké, horgászoké, kajakosoké, szörfözőké (nomeg a vízimadaraké), és nem néhány milliárdos tetüé. Még pár ilyen hír, aztán kérem a tagfelvételem a széljobbhoz :-).

  • 2009.05.29 00:03:09i hate the police

    Nem lesz ebből-remélem-semmi.Nagyon nagy a tiltakozás és Ügyészségi vizsgálat is folyik.Egyébként érdemes megnézni-még ha valaki nem is kedveli ezt a honlapot-a Szent Korona Rádió honlapját, hogy milyen volt a hozzáállása az ügyhöz Sukoró fidesz-támogatással megválasztott polgármesterének..elég döbbenetes

  • 2009.05.29 00:05:18i hate the police

    dark future:helyes!az a szélsőjobb nem is biztos, hogy szélsőjobb:)

  • 2009.05.29 00:13:06i hate the police

    Csendes Éj:talán, mert fél Irántól?
    Mouth Hero:ezen már senki nem csodálkozik, de ha sokat provokálják a magyarokat, az még visszaüthet..

  • 2009.05.29 00:21:35vizafogó

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Tocsik-%C3%BCgy
    A büntetőjogi per 1997. november 27-én indult meg a Fővárosi Bíróságon. Az Ügyészség a perben Tocsik Mártát és Liszkai Pétert, az ÁPV Rt. vezető jogászát csalással, az ÁPV Rt. további négy vezetőjét hanyag kezeléssel, Boldvai Lászlót és Budai Györgyöt pedig befolyással üzérkedéssel vádolta. [1]
    Egy hanyag kezelés itt is belefér.....

  • 2009.05.29 00:31:08i hate the police

    Vizafogó:igy van, de jure:egy hanyag kezelés valóban itt is belefér

  • 2009.05.29 00:38:01vizafogó

    "...bizonyította a csere jogszerűségét, amire azért volt szükség, mert a Joav Blum által birtokolt három - két albertirsai és egy pilisi -, összesen 182,1 hektár területű telek a jogerős építési engedéllyel rendelkező és európai uniós támogatással megépülő M4-es autópálya nyomvonalába esik.."
    Ezt a mákot!
    Hogy ez miért nem lottózik?

  • 2009.05.29 01:03:05i hate the police

    vizafogó:mert kiválasztottnak hiszi magát, egyenlőre..

  • 2009.05.29 01:05:40kacsa.

    Vizafogó: Mert nem az ő haverjai húzzák ki a számokat.

  • 2009.05.29 03:58:25bejgli

    Egyrészt. Ez egy kis ország. Rengeteg sok autópályával. Bárkivel megtörténhet, hogy vesz 3 telket és másnapra kiderül, hogy véletlenül pont ott fog menni az út.
    Én sajnálom szegény befektető urat. Biztos jó előre eltervezte, hogy majd milyen békés, nyugodt gyümölcstermesztő életmódot fog folytatni, és tessék! Még bele sem kezdhetett, máris abba kellett hagynia. Most majd vacakolhat holmi kaszinókkal.

    Másrészt. Mint tudjuk, 70 hektár marha nagy terület. Vízparti telekként nyilván marha sok pénzt is ér. Na, most tegye fel a kezét, aki szerint 1 milliárd ft, sőt, 1 milliárd 80 millió nem marha sok pénz! Na, ugye. Nincs itt semmi gond.
    Teljesen szép, tiszta szabályos üzlet.

  • 2009.05.29 05:00:47Cselo

    Elképesztő arcátlanság. Blum nevezetűm metéltf@rkú "teljesen véletlenül" vásárol egy földterületet ott, ahol majd az autópálya nyomvonala elhalad. Na igen, ismerjük az ilyen történeteket, úgy hívják, hogy bennfentes kereskedelem. Már Jókai is megírta az ilyen trükköket az Aranyember-ben. Így aztán ki lehetett kerülni az államháztartási törvény azon előírását, amely szerint állami vagyont, földterületet csak nyilvános árverés útján lehet értékesíteni. Így aztán Blum zsidó látszólag még rá is fizetett az üzletre, valójában azonban lényegesen ára alatt jutott hozzá egy olyan telekhez, amihez magyar halandó a közelébe sem kerülhetne (hacsak nem maszopos, vagy szadeszos az illető). Hát idefigyeljetek izraeliek! Nagyon-nagyon gyorsan tűnjetek el a hazánkból, mert baj lesz! A magyar ember egy ideig tűr, de ha begorombul, akkor ott kő kövön nem marad. Lásd: 1956-ot.

  • 2009.05.29 07:58:15parabellum

    Pilisen egy telek sincs 300 millió, a polgármester árulta a gyümölcsösét 32 millióért. Véletlenül ezt vették meg.

  • 2009.05.29 08:02:27scrat

    Az ingatlan.com-on van néhány referencia-hirdetés: sukorói és környékbeli telkek 5000-10000 Ft nm áron mennek. 70,1 hektár az 701000 nm. A forgalmi érték szerintem kb. 5 000 000 000 és 7 500 000 000 Ft között lenne. De semmiképp sem egy milliárd körül.

  • 2009.05.29 08:11:52zsoltix

    A metszettek gyarmatosìtanak,a "magyar" kormàny meg tapsol nekik.Menjenek az anyjukba.Vagy Izràelbe.

  • 2009.05.29 08:24:16ssra

    Szerintem a nyomvonal is titkos, emiatt a telekárak számításánál a vagyonértékelő sem számíthatja be, így nem csak a vételi, de az eladási oldalon is keletkezik vagy 1000%-os ár/érték különbözet.
    Az eset megoldása tipikusan a GVH feladata lesz.

  • 2009.05.29 08:32:29galicius

    Elkezdték új hazájuk betelepülését.És,ha valakinek nem tetszik,akkor el lehet innét menni.Ugye milyen érdekesen hangzik Fleto felszólítása?

  • 2009.05.29 09:00:22snorbi

    "A masik: a husosfazekhoz definicio szerint kevesen fernek. Igy akinek azert volna jo a to, mert pihenni jar a kis lepukkant, 70-es evekbeli betonkocka nyaralojaba, es netan nem orul, az nyilvan a fejlodes kerekkotoje."

    Gondolj azokra is, akiknek még lepukkant nyaraló sem jutott (szvsz emberek legalább 98%-a), nekik egyszerűen az a pihenés, hogy kivonulnak a tópartra. De nem sírhat a szájuk, hisz marad nekik szabadon 10 méternyi sáv a tópartból!

  • 2009.05.29 09:07:36mamesz

    Az a baj, hogy egyetlen hozzászólás sem érkezett az ott élőktől, teszem azt a cikk címében nevezett faluból.
    Történetesen személyesen ismerem a falu egyik döntéshozóját. Csak röhögnek azon amit a média és a sértődött "jobb" művel/kreál.
    Nevezett vezető 30éve dolgozik a faluért, és soha egyik pártot nem szolgálta ki. A polgámester fiatal, tettrekész, pártoktól mentes. Úgy tűnik ez itt a gond.
    1998-2002 között pályáztak a falu csatornázására. A tisztelt államtól az volt a válasz, megy a pénz, ha a közbeszerzésin az általuk kijelölt egy bizonyos cég nyer, továbbá a kapott pénz 30%-át ilyen-olyan úton szépen juttassák már vissza.
    Mondanom sem kell, akkor nem lett csatorna. Megoldották másként.
    A "tisztelt fehérvári jobbos politikusnak" egyetlen baja az, hogy nem ő tette rá a kezét a területre. Köztudott, hogy polgármestersége idején a fehérvári laktanyák nem kis területét 1egész forintért kótyavetyélte el, és még mindig kicsit frusztrált amiatt, hogy mikor bukott, az utód ezt felülvizsgálta és rendezte.Az az utód, aki nem mellesleg a Bajnai csomagot sem szavazta meg, persze az nem tartozik ide.
    Visszatérve a témához. Az ottani emberek örülnek ennek a beruházásnak és remélik, hogy békén lesznek hagyva. Óriási baromság azt hinni, hogy majd a kaszinókban a létminimumból élők fognak játszogatni. Legalább akkora, mint azt hinni, hogy majd jól tönkreteszik a tavat. Kételem, hogy egy szórakoztató központ célja az lenne, hogy létesítményei mellett egy lepusztult bűzölgő tócsa maradjon.
    Madárvédelmi szempontból nem tudok hozzászólni. Örülök, hogy szót emelnek az ő érdekükben is. És jobb is lenne azokat hagyni beszélni, aki értenek hozzá és főként ott élnek.

  • 2009.05.29 09:19:28Indexsucks

    Szerintem egyesuljunk izraellel. Es akkor már nem is gond hogy ki vette ocsón.

    Legyen mondujk a nemvünk Izramagy vagy Magyizrale. Vagy magyarizra. egyik se igazán jó még gondolkozzunk egy fasza neven addig is jó befektetést minden izraeli baratomnak.

    A balfaszokat (ez a magy rész) meg üdvözlöm.

  • 2009.05.29 09:21:23Kodomo

    Ki látott már vízparti luxus szállodát exkluzív strand nélkül? Vagy ez egy olyan nívós strand lesz, ahova a budapesti panellakók fogják a lábukat áztatni, és a kaszinózó szállóvendégekkel vegyesen hevernek majd a napozóágyakon?

    Valamelyik horgászújságban olvastam, hogy ha a sok nemzetközi horgászversenynek is helyet adó 10 méteres részt lekerítik, akkor a 10-12 méteres rakós bot el sem fér, mögöttük nem lehet mozogni.

    Azonkívül csupán egy 18 lyukas golfpályához kicsi az egész terület (hacsak nem minigolf), a többiről nem is beszélve.

  • 2009.05.29 09:45:10zero

    Az ügyészség már nyomoz, nem véletlenül.

    Ha tényleg 400 000 1 hektárgyümölcsös, akkor 72 millióba került neki az a 180 hektár, meg ráfizette a 280 millió "különbözetet", vagyis 350 millióért megszerzett egy 5-7 milliárd értékű vizparti 70 hektár.

    Ekkor pofátlanságot már rég olvastam ...

  • 2009.05.29 09:45:12pösti

    Az MNV(miért nics nevesítve a "szakértő"???) csak szerecsent mosdat!!!!
    Ez az egész "koncepció" csak parasztvakítás hiszen majd közbejön vmi előre nem látható(pl elolvad a hó a sípályán)és hirtelen csak 30nm-es "luxus" apartmanok épülnek ezrével, esetlegesen izraeli barátainknak!A parti sávot megtarthatjuk nekik csak jut egy privát sziget a több százból!

  • 2009.05.29 09:49:19stereoo

    Ha nem tetszik el lehet menni!

    A föld azé aki megszerzi!

  • 2009.05.29 09:49:54pösti

    Sukoróiak örülhettek biztos kell majd takarítószemélyzet!!A polgármester meg véletlenül rendszeres vendég lesz....

  • 2009.05.29 09:53:43Indexsucks

    "stereoo" tipusú köcsögök ülnek biztos az MNVben is.

    Ezért en jövöre inhabb héberül adnam be az adóbevallasomat.

    De, tenyleg ezt a cikket mert nem héberül olvashatjuk?

  • 2009.05.29 09:54:56pösti

    Az SCD balatoni beruházásai is elhozzák majd a kánaánt!!
    ...vagy ott a Szentkirályszabadján létesülő reptér( a sármelléki is akkora siker volt)!!!
    ÉBRESZTŐ!!!!

  • 2009.05.29 09:57:02Indexsucks

    tudod mit "stereoo" nekem is lenne 350 millám 7 milliárdert csak ugye a terstvereid egymasnak adják.


    Shalom stereoo

  • 2009.05.29 10:00:00firdarrig

    A Velencei-tó biztos, hogy nem szikes. Viszont egy része ramsari terület, vagyis nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. nem tudom, hova tervezik pontosan a kaszinót, de a védett rész nincs messze Sukorótól. és ha nem is lenne különösebben védett, akkor sem szép dolog nemzeti kiemelt jelentőségű projektté nyilvánítani a közvagyon ellopását/elherdálását. Könnyű lenne ennek véget vetni: aki aláír ilyet, az ülje le az általa okozott kárt napi 10000 forintjával egy barátságos kis cellában pl. Nagyfán vagy a Csillagban.

  • 2009.05.29 10:02:46mamesz

    Miért van az, hogy mi magyarok semmiben nem tartunk össze?Miért megy ez a cigányoknak vagy a zsidóknak, vagy az összes többinek?
    100%-ban igaz az, hogy ha két magyar összetalálkozik bárhol a világban, tuti igyekszenek kicsinálni a másikat. Persze miért lenne ez másként itthon?!...
    Sajnos sokan nem veszik észre, hogy pártok mozgatják őket, és már az a gyanús ha valaki nem dolgozik egyiknek sem.

    A sukoróiak nem feltétlen a fent nevezett állásnak örülnek, de valóban, állásokat várnak, nem csak a felépülés után hanem közben is. Mint minden munkát, a takarítást is el kell végezni valakinek. Nem feltétlen kell lenézni valakit aki azt a munkát végzi. Ugyan vonjuk már ki a kikásokat pl Budapest életéből. Meddig maradna életben?
    Az is tudnivaló, hogy vannak bizonyos adók amiket avállakozások közvetve az önkormányzatnak fizetnek, ami ezesetben nem lenne csekély. A falu elsősorban ennek örül, hogy lesz pénze terveket megvalósítani önerőből, kormányok kénye-kedvétől függetlenül.
    Fel kéne hagyni a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" felfogással végre.

  • 2009.05.29 10:05:02nemöszöd

    Az egészre kár is szót vesztegetni, egy teljesen nyilvánvaló köztörvényes bűncselekményes buli az egész. S minő véletlen: ebben is izraeli a főszereplő.
    Hanem, egy mondat azért nagyon tetszett:"Miután a telektulajdonosnak joga van cserét kérni, mégpedig azon a területen, amit megjelöl..."
    A Holdban van ez így, kedves Császy Zsolt, meg arcátlanul korrupt hivatalnokoknál. A hatályos jogszabályokban ilyet nem találni. Felajánlhat...szól a valódi szöveg. S kisajátítás esetére szól...
    Őszintén óhajtom, hogy cca. 10 évnyi tanulási időt biztosítsanak ilyen és hasonló "uraknak" a jogszabályok elmélyült tanulmányozására...A börtön könyvtárában!

  • 2009.05.29 10:10:46firdarrig

    És hol van az megírva, hogy csak megaberuházással lehet munkahelyet teremteni? Ha az EU-s pénzeket arra költenék, amire adják, vagyis vidékfejlesztésre, akkor a sukoróiak jól megélhetnének a turizmusból, és nem kéne pincérnek meg krupiénak menni minimálbérért a kaszinóba. Jól járnának a helyiek, a turisták, és az élővilág. Csak a politikusok nem kapnának kenőpénzt, és onnantól kezdve a dolog bukott, mert itt minden csak erről szól.
    stereoo: értem. tehát ha pl. főbe lőlek, akkor enyém lesz a földed/házad/kocsid, stb, mert "megszereztem". Érdekes gondolat.

  • 2009.05.29 10:36:01ethrnz

    Miért nem lep meg, hogy egy izraeli származású ingatlanbefektetőnek akkora böszme nagy mákja van, hogy a leendő M4-es autópálya pont az ő telkén hasít keresztül, régen mindig arról álmodtam, hogy a nagyanyámék hobbitelkét majd átszeli valami autópálya, oszt milyen jó lesz, de hiába építettek autópályát keresztbe-kasul arrafele, csak másfelé kacskaringózott a nyomvonal... Persze az objektivitáshoz hozzátartozik, hogy az elvtelen tolvajlás szempontjából pont tök mindegy, hogy izraeli a faszi vagy sem, arra azért kíváncsi lennék, hogy az elcserélt két telkét, mikor és mennyiért szerezte, én mennyiért tudnám megvenni ezt a velencei tavi telket, ha szeretném a két érték között mekkora a különbség, és ezután megfizette-e emberünk a forrásadót. Mert ha én 143200 Ft-tal drágábban adom el a 29 nm-es lakásom már nyakamon a az egész lóbaszó brigád... Ennyit a cikkről...
    Ami még ennél is megdöbbentőbb, az a néhány idióta, aki azt gondolja, hogy majd ha jönnek Viktorék másképp lesz. Ott Joav Blumot Kaya Ibrahimnak hívják, Puch Lászlót meg Simicska Lajosnak, az Új Magyarországot Széchényi Tervnek, Tocsik Mártát Selmeczi Gabriellának és még sorolhatnám naphosszat, ébresztő bazmeg!!!

    rz

  • 2009.05.29 10:56:06mamesz

    Firdarring:
    Most meg az a baj, hogy mega? Merthogy? Ki mondta, hogy a mega nem fog sok kicsit elindítani?

    Nem tudom hány EU pályázatot olvastál mostanában.Én kb egy éve próbálok találni valamit amivel tényleg érdemes elindulni.Hogy nem találtam, az nem ide tartozik.
    Mindahány, ami hozzám eljutott, úgy kezdődik, hogy pályázók köre, kivéve MEZŐGAZDASÁGi tevékenységet folytatók(vidékfejlesztés és falusiturizmus is ide tartozik ha jól csalódom). Mert az EU-nak ez nem az érdeke, a politika meg sajnos lefekszik ennek. Semmi érdeke nem fűződik az EU-nak ahoz, hogy a magyar paraszt, a magyar vidék versenyképes legyen a holland-francia-német konkurenciával. Ugyanis minket ("szemét")piacnak vettek fel, nem beszállítónak.

    Amit meg a magyar állam önerőből támogat, az úgy működik ahogyan azt a csatorna biznisszel demonstráltam.

    El kéne már felejteni ezt a szélsőségességet.
    Nyilván mindenki valami érdeket képvisel, valamiért beruház és valamiért valaki megengedi azt.
    Fröcsögésre semmi szükség.
    Független szakértelemre lenne szükség, ami a mai Magyarországban sajnos nem létező fogalom, mindegy ki a király.
    Az egyik oldal lenyúlja az EU pénzeket, a másik meg azt mondta nincs is szükség EU-ra.Persze hogy nem, amíg nem az ő zsebébe folyik a zsé.
    Szal hagyjuk dolgozni azokat akik tojnak a pártokra és a településükért dolgoznak.
    Majd akkor kell odafigyelni, ha az 1000fős sokorói közösség nekimegy a polgármesternek, az a közösség aki ott él minden nap, ott horgászik, neveli a gyerekeit és viszi le őket az egyébként nem túl vonzó sukorói strandra.
    A Tomcat féle fizetős tüntetők nem igényelnek figyelmet.
    Nincs szükség hisztériára.

  • 2009.05.29 11:02:59Bátorkeszi

    Borsódzik a hátam, ha azt hallom/olvasom, hogy "izraeli befektető"! Lenyúlógépek ezek, nem befektetők! Az Audi Győrben pl. befektető, vagy a Suzuki, és a Mercedes is annak indul.

  • 2009.05.29 11:08:59Kuttor Kutya

    Mamesz: "Az ottani emberek örülnek ennek a beruházásnak és remélik, hogy békén lesznek hagyva."

    Ez érdekes, mert én elég sokat járok Sukoróra, és kurvára nem örülnek.

  • 2009.05.29 11:14:36roki

    A tó körül lakom, oregrocker nicknéven közismert szereplője vagyok a Polidilinek, ismert tehát a politikai kötődésem, véleményrendszerem.

    Szeretném jelezni, hogy a vitatott terület esetén jelentős érték aránytalanságról nem igen lehet beszélni, a sokkal jobb adottságú gárdonyi félszigetet sok éves tukmálás után nagyjából egészében hasonló területre vetített értékarányon adták el a közelmúltban.

    A tó körüli ingatlanárak esetében szemfényvesztés azzal operálni(mint teszi ezt Fa Nándor), hogy a négyzetméterben számolt területet beszorozza a tó körül általános 10.000 ft árral. Utóbbi ár ugyanis a teljes közművel megvalósított, talajvízmentesített, szilárd útburkolattal ellátott lakótelkekre vonatkozik, ahol a négyzetméter alapon számolt területnél figyelembe vehető összterületet lényegesen csökkenti az, hogy az utcák és járdák, valamint a helyi építési szabályzatokban kikötött közparkokhoz az eredeti fejlesztési területből sokat kényszerűen felhasználnak.

    folyt.

  • 2009.05.29 11:15:16roki

    A tó körül lakom, oregrocker nicknéven közismert szereplője vagyok a Polidilinek, ismert tehát a politikai kötődésem, véleményrendszerem.

    Szeretném jelezni, hogy a vitatott terület esetén jelentős érték aránytalanságról nem igen lehet beszélni, a sokkal jobb adottságú gárdonyi félszigetet sok éves tukmálás után nagyjából egészében hasonló területre vetített értékarányon adták el a közelmúltban.

    A tó körüli ingatlanárak esetében szemfényvesztés azzal operálni(mint teszi ezt Fa Nándor), hogy a négyzetméterben számolt területet beszorozza a tó körül általános 10.000 ft árral. Utóbbi ár ugyanis a teljes közművel megvalósított, talajvízmentesített, szilárd útburkolattal ellátott lakótelkekre vonatkozik, ahol a négyzetméter alapon számolt területnél figyelembe vehető összterületet lényegesen csökkenti az, hogy az utcák és járdák, valamint a helyi építési szabályzatokban kikötött közparkokhoz az eredeti fejlesztési területből sokat kényszerűen felhasználnak.

  • 2009.05.29 11:15:50roki

    Általánosan elmondható tehát, hogy 70.000 nm területből lesz 35.000 nm, 10.000 Ft/nm áron értékesíthető telek, amihez komoly befektetésekre van szükség, hiszen a teljes csatornahálózat, gázhálózat, vízhálózat, villanyhálózat kialakítása és telkekre kiállása igen komoly pénzeket emésztene fel, adott területre vetítve ez 1.5 -1.7 milliárd forint körülire lenne taksálható.
    Ez a 70 ha terület 3.5 milliárdos bevétel mellett lenne értékesíthető parcellázva 1 milliárd szerzési ár és 1.5-1.7 milliárd költség mellett, tehát tartalmazna 0.7 és 1 milliárd közötti adózás előtti hasznot.
    A telekké parcellázás jelentené a legelőnyösebb értékesítési formát, adott esetben sem látszik, hogy különlegesen nagy lenne az aránytalanság, az adózás után képződő profitot pl. méltányosnak tartom egy ilyen beruházás esetén.

    Természetesen ez csak elvi megközelítés, hiszen a befektető célja nem telek üzlet, hanem turisztikai beruházás és annak üzemeltetése és a terület ahhoz szükséges.

  • 2009.05.29 11:25:15roki

    Kuttor Kutya

    Vannak néhányan, akik érdeksérelemnek fogják fel, de azok nem a Sukorón az 1700-as évek óta szerves fejlődésen áteső sváb település őslakosai, hanem a többnyire zártkerti ingatlanokat megvásárló külterületeken építkező "bevándorlók".
    A "sukoroszilvy" nicknéven több helyen véleményt kifejtő az Angelika egyesület nevében megszólaló "helyi" néven illetett szereplő is egy ilyen, azt hiszem konkrétan budapesti beköltöző.
    Az ő érdekrendszerük némileg eltér az autochton helyiekétől,az én hasonló statusu utcabélim pl. egy hasonló konfliktus esetén nagyon is pontosan megfogalmazta, hogy neki ugyan más az érdeke, de mivel a hely szerves fejlődése és jó lakókörnyezeti értéke az őslakosok érdekrendszeréből fejlődött, hosszú távon neki is feltehetőleg az az érdeke és nem a pillanatnyi.

  • 2009.05.29 11:32:35roki

    pösti

    A beruházó azt ajánlotta, hogy ösztöndíjakat alapítanak a helyi diákoknak, ha olyan területre tanulnának tovább, ami a projektnél hasznosítható lenne.
    Tudtommal a helyi ebben az esetben a tó környékit jelenti, tehát belefoglalja Velencét és a túlpartot is.

    A lényeg pedig, hogy akár Sukorón, de a tó körül is szorgalmas és dolgos népek laknak, az országos átlagnál messze jobb kulturáltsági szinten. A jelentős számú betelepülő pedig a társadalmi krémből kerül ide, jelentősen akkumulálódik szakértelem, vállalkozókedv. Utóbbiak gyerekei echte helyiekké válnak, szeretik lakókörnyezetüket éés itt akarnak boldogulni.

    Hidd el, nem csak takarítói állásokat tudnak betölteni.

  • 2009.05.29 11:40:50BSA008

    Milyen érdekes!
    Az úriembernek pont az épülő M4-es nyomvonalában voltak telkei... Amire aztán cserejoga volt...
    Ügyes telekspekuláció és JOGSZERŰ! Írni, mondani már nem biztos, hogy szabad ilyenkor, de gondolni tán még igen! Hát én gondolok ezt-azt...

  • 2009.05.29 11:47:23p128

    Kedves „mamesz” nick, maga egyszerűen hazudik.
    „mamesz” hozzászólását olvasva mindenki számára érthetővé válik, mit szeretne elhitetni a képviselőtestület és a polgármester: akik ellenzik a beruházást, azok hiteltelenek, hiszen maguk is korruptak, szélsőjobbosok, ráadásul nem Sukorón élnek, vagyis mindent összevetve nincs joguk megszólalni az ügyben. Ezzel szemben a beruházás mellett csupa érzőszívű, tisztakezű hazafi áll, élen a polgármesterrel, aki „fiatal, tettrekész, pártoktól mentes”.
    Megvan tehát a jó és a rossz oldal, mindenki egyszerűen be tudja sorolni magát.
    A besorolás fontos, ha az olvasó mégis bizonytalan, segítek egy egyszerű kérdéssel: Ön korrupt és rasszista szélsőjobbos? Ha igen, akkor Ön ellenzi a beruházást. Ha nem, akkor Ön a beruházás mellett van. (Csoda, ha a falu vezetősége csak röhög azokon, akik a beruházás ellen vannak?)
    Miután „mamesz” helyre rak minden ellenzőt (hozzászólása jelentős részét erre áldozva), megnyilatkozik a nevemben is, mint a falu szószólója: „Az ottani emberek örülnek ennek a beruházásnak és remélik, hogy békén lesznek hagyva.”

  • 2009.05.29 11:48:05p128

    Az öröm mértéke a mézesbödöntől mért távolsággal arányos, minél közelebb van valaki, annál jobban örül. Pompás, hogy maga, kedves „mamesz” nick, megtalálta ezt az örömet okozó távolságot, és az „ottani emberekkel” együtt örül a beruházásnak.
    Az itt lakók többsége azonban nem a mézesbödön miatt él Sukorón, az itteniek nem örülnek. Mi Sukorón egyszerű, de számunkra nagyon értékes dolgok miatt élünk: mert gyönyörű és viszonylag érintetlen a természet, mert békés, nyugodt a falu, mert kedvesek az emberek, és azt szeretnénk, ha a gyermekeink is ilyen természeti és szociális környezetben nőhetnének fel. Ezt érezzük veszélyben a beruházás megvalósulásával.
    Hogy ettől rasszisták lennénk, korruptak? Szerintem nem. De mindenképpen mások vagyunk, mint maguk, „ottaniak”.

  • 2009.05.29 11:49:26mamesz

    Kuttor Kutya

    Nem kétlem véleményed.
    Mint mondtam a település egyik vezetőjét idéztem, kb 9éve ismerem lánya végett.:)

    üdv

  • 2009.05.29 11:51:16roki

    firdarrig:
    "A Velencei-tó biztos, hogy nem szikes. Viszont egy része ramsari terület, vagyis nemzetközi jelentőségű vizes élőhely"

    A ramsari egyezmény az ősi állapotban megmaradtjelentős vizes élőhelykről szól, a Velencei-tó esetében ez a Madárrezervátumnak felel meg, ami jelentős távolságban van adott fejlesztési területtől és addig történő bővítése kizárt, hiszen jelentős közbeeső szakaszon(sukorói strand, sukorói kikötő) a partvonal lebetonozott.

    El kell mondani, hogy ramsari területté nyilvánítása igen necces, hiszen a tó jelentős átalakításon ment keresztül a '70-es években, medrét kikotorták, partfalát lebetonoztá és a víz szintjét jelentősen süllyesztették, hogy a vasút és 70-es főút, valamint M7 autópálya folyamatos veszélyeztetését kizárják. A Madárrezervátum területén belül található ráadásul egy árvízvédelmi szempontokból szükségessé vált tájátalakítás, a Császárvíz betorkolló csatorna részlete, ami elviekben kizárná, hogy a ramsari területet az egész Madárrezervátummal feleltessék meg. Az ezzel történő érvelés leginkább alibigyártó igyekezet.
    A projekt ellen a legelső lépésben azzal tiltakoztak, hogy a terület maga természetvédelmi értéket képvisel, ettől csak akkor áltak el, mikor rádöbbentették őket arra, hogy a tó kotrása során keletkezett zagytároló kazetták jelentik a lényegi részét a területnek. ;)

  • 2009.05.29 11:54:16roki

    p128

    Ptiszi, baszod!
    Ne magázódj, mert rögtön leleplezed magad.

  • 2009.05.29 12:03:34roki

    BSA008

    A dolgban az az egyedüli necce rész, de tudomásul kell venni, hogy egy ekkora pénzt megmozgató, stratégiai természetű projektnél kicsit szélesebbre tárják a kiskapukat.
    Nem mellékesen nem csak ezt a King's City projektet kell vizsgálni, hanem a környéken zajló folyamatokat egészében, amikor is nyilvánvalóvá fog válni az is, hogy itt nem egészen Fidesz - MSZP szembenállásról van szó, hanem a jobboldal helyi erői kerültek mozgás kényszerbe amiatt, hogy feltehetőleg országosan egyezség született egy stratégiai projektrendszerről, ami zavarja helyi lenyúlások megvalósítását.

    Kevés szó esik róla, de a tiltakozók fő erejét a területtel szomszédos vízisporttelep érdekeltjei adják.

    Jelenleg éppen kikerül a megyei finanszírozás alól a telep ami feltehetőleg a privatizációja felé történő lépés. Na, az is vagy 15 Ha.;))

  • 2009.05.29 12:16:25mamesz

    Kedves P128!

    Valóban hazudtam, hisz Maga nem is kedves.:D

    Sem a korrupt, sem a szélsőjobbos, sem a rasszista szavak nem hagyták el ujjaim.
    Ezeket a politika és a média használja olyan esetekben, mikor másba már nem tudnak belekötni.
    Jelen esetben a politika és a média az ami hisztériát gerjeszt és nem az érintettek.
    Ezen szavakat Ön használja, nem én. Ne csúsztasson, legfőképp ne ezzel prezentálja áldozattá váltát.
    Valóban úgy gondolom, hogy akit politikai ambíciók és sértettség vezet, az ne szólaljon meg.
    Joga természetesen van.Hitelessége az ami nincs.

    Irománya szerint Ön érintett. Kissé keserű érintett, hisz ezek szerint messze van a mézesbödöntől.Ez egy helyes következtetés, ellenben az Ön ujjaiból elhangzottal.
    Remélem a gulyáságyútól is messze volt pár hete, amiben Önnek is főzött kedves polgármestere(legalábbis én így tudom).:)

    Én úgy gondolom, hogy olyanoknak kell szót emelni az ügy kapcsán,mint Ön és a többi sukorói/tó környéki (állandó)polgár.
    Ha figyelmesen olvasna látná, hogy független szakértelemről és érintettségről beszélek.
    Mindkét oldal politikusaira és programjaira magasról teszek.
    Még(főleg) a liberálisokra is, pedig tisztelem mások véleményét.:)
    Remélem végül jó lesz a falunak. Akár az Ön álláspontja, akár a másik valósul meg végül.

  • 2009.05.29 12:32:57roki

    Jelezném a King's City projekt kapcsán, hogy két hete megkezdődött a Budapest-Székesfehérvár vasút vonal nagy sebességűvé alakítása. Aluljárók építésével felszámolják a vasúti és közúti kereszteződéseket, a sínszámot feltehetőleg emelik,újraépítik a sinek alatti töltést, a sínek meleltt pedig falat építenek zajvédelmi szempontokból és az ellen, hogy ember-állat ne tévedjen véletlenül a sínekre.
    Új, automatizált állomásépületek lesznek.
    Szakmai körökből származó információk szerint a tó környéke Budapestről ezzel 20-25 perc alatt elérhetővé válik.

    Megjegyezném, hogy a reformkori Budapesten a földalatti megépülésével indult el a Városliget fejlődése, és a korabeli szórakoztatási célokat megvalósító Vidámpark, Állatkert, Cirkusz Széchenyi fürdő, vendéglők annak az igénynek a nyomán keletkeztek, amit a gyors közlekedési eszközzel kilátogatók gerjesztettek.
    A Velencei-tó komoly eséllyel pályázhat a jelenkori Budapest és világvárosi értelemben vett agglomerációjának "városliget" pozíciójára egy ilyen elérhetési sebesség mellett.

    Nem mellékes az sem, hogy lezajlott a szocialista Warvasovszky fehétvári polgi nevéhez köthető Alba Airport engedélyezési folyamata és meg fog épülni ez a projekt Börgöndön.
    Úgy hírlik, hogy a fapadosok komoly lehetőséget látnak benne és a ferihegyi drágaság miatt korábban Magyarországról kivonult Ryanair lát benne fantáziát, sőt autóbuszaival a transzfert is megoldaná.

    folyt.

  • 2009.05.29 12:35:41roki

    A transzfer esetén meg kell említeni alternatívaként, hogy a börgöndi laktanya előtt vezet az a képzeletbeli Budapest-Siófok egyenes, ami a vasút esetében Székesfehérváron keresztül konkrétan kitérőt tesz. A kapcsolat megvalósítása Börgönd és Budapest között csupán 3 km új vasúti szakasz megépítését teszi szükségessé.
    Agy gyorsvasúti transzfer egy korlátlan fejlődési lehetrőségekkel rendelkező, jelenleg is négy irányú vasúti összeköttetéssel rendelkező reptérrel Budapest számára óriási esélyeket kínál, hiszen akár a Távol-kelet európai kapujává válhat.

    A feltehetőleg gazdagodó Kína polgárait pedig okos ember ne mledolgozni kívánja szalag mellett, nem "lekereskedni" filléres haszonkulcsokkal, hanem megszórakoztatni, szerencsejátékkal egyenesbe tenni.

    Tudták ezt már az angolok is, azért lett nekik világbirodalmuk.
    Ezen kellene agyalni, nem hápogni, hogy valaki sokat keres.
    Persze, hogy keres.

  • 2009.05.29 13:03:06Nathan D'Xantine

    Telekspekuláció. Látom sokan megdöbbennek rajta. Én azon döbbenek meg, hogy van aki ezen megdöbben.

    Egyébként ez a műfaj az, amit ha én hajtok végre akkor élelmes voltam, ha már akkor meg jöhet a lámpavasazás.

    Az angol-kínai példa remek.
    Nem árt persze az eredményét is szem előtt tartani.

  • 2009.05.29 13:04:28Nathan D'Xantine

    Elnézést, jav: ... ha más, akkor meg...

  • 2009.05.29 14:02:08judit45

    Rémisztő az a hangnem, gyűlölködés és irigység ami a hozzászólásokból árad!

    80 éve van házunk a Velencei tónál és örülünk minden fejlesztésnek!
    A Velencei tó és környékének lepusztultsága tarthatatlan. A velencei önkormányzat törekvése a fejlesztésre az egyetlen bíztató jel a helyieknek.

    Örülhetnénk hogy működő tőke érkezik a területre, munkehelyeket, adóbevételt teremtve.

    Meggyőződésem hogy a Velencei tó körüli ingatlanok tulajdonosai örülnek a fejlesztéseknek, hiszen ezzel az ő ingatlanaik értéke is emelkedik. (Ma még igazi kereslet sincs az ingatlanokra)

    Ha mindenki úgy gondolkodna mint a beruházás ellenzői, Amerika és a fejlett nyugati országok sem épültek volna fel.
    Gondoljátok, hogy a provinciális viszonyok között maradni jobb, mint egy dinamikusan fejlődő országot építeni?!

    Szomorú, ha egy befektető pénzt hoz az országba, fejleszteni akar (természetesen saját hasznára elsősorban) az ebben az országban csak sárdobálást kap!

  • 2009.05.29 15:05:54ethrnz

    kedves judit45, itt nem a beruházással van a baj, a beruházás jó és hasznos dolog, a probléma azzal van hogy ismét milliárdos nagyságrendű állami vagyont jáccotak át "befektetők" kezébe bagóért... ennyi
    miközben reggeltől estig új adótörvényekről, meg kiadáscsökkentésről, meg szociális juttatások kurtjtásáról hallani, a vízcsapból is ez folyik, hogy a költségvetés megspóroljon néhány tízmilliárd forintot évente, addig több száz ilyen milliárdos nagyságrendű okosság zajlik... ez a probléma

  • 2009.05.29 18:52:58tiborc2008

    Szenny Máfia Országa.

  • 2009.05.29 19:19:24istvanvagyok

    Ethrnz!
    Az ár a piacon alakul ki.
    Azt mondod "milliárdos nagysegrendű állami vagyon", amit én látok az viszont csak egy telek egy elhanyagolt vidéken.

    -Ha jön egy befektető aki megveszi, az valóban pénzt hoz a nehéz időkben.
    -Ha fejleszti, az valóban emeli a környék értékét.
    -Ha ott folytatja tevékenységét, az után valóban adót fog fizetni Nekünk és valóban munkahelyeket fog teremteni.

    Amiben pedig reménykedhetünk az az, hogy fejleszti a környezetét is, újabb potenciális (ki mondta hogy "külföldi"?!) befektetőket vonz maga után és egy szép napon talán lehet a Velencei tó is egy nyüzsgő európai nyaralóhely.

    Micsoda egy szemét ez az izraeli... idehozza a pénzét! Még van pofája! Hallatlan...

  • 2009.05.29 21:53:34kacsa.

    Hátha így elküldi...
    firdarrig: A szikes tavas dolgot azért vetettem fel, mert azt tanultuk, hogy Mo. legnagyobb szikes tava a Fertő, aztán meg a Velencei-tó és a google is alátámasztotta ezt a véleményemet. Vagy az, vagy nem. Egy ilyen marha nagy létesítménnyel -többek között- az a bajom, hogy tönkre teszi a tájképet, elég nagy forgalmat generál a környéken, ami a keletkező szennyvízzel és hulladékkal együtt jelentősen terheli a környezetet és kétlem hogy csendes lesz. Márpedig a vízparton lévő dolgokat jobban lehet hallani (ld. Balaton parti diszkók). Hogy a madarak mennyire tudják elviselni a megnövekedett zavarást és szennyezést, azt nem tudom, csak azt, hogy a helyi madarászok és természetvédők nem díjazzák az ötletet és ők valószínűleg jobban tudják nálam.

  • 2009.05.29 21:54:14kacsa.

    roki: Én úgy tudtam, hogy a Ramsari Egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes területekről szól és nem feltétlenül az ősiekről. Ha megnézed: http://www.ramsar.hu/teruletek/teruletek.htm , akkor ott a területek jelentős hányadáról nem mondható el, hogy érintetlen (a Hortobágyról mocsár, vagy szikes puszta jut először eszedbe?). Így szerintem nem állja meg a helyét az az érvelés, hogy sz@rjuk le a Madárrezervátumot, mert annak úgysem szabadna ott lennie. "jelentős távolságban van adott fejlesztési területtől" nem mindegy, hogy kinek jelentős a távolság: egy csigának, egy embernek, a szennyeződésnek, vagy egy madárnak aki pl. a több 1000 km-es vonulása közben épp egy nyugis helyet keres, ahol megállhat pihenni.
    Szóval szerintem ha már mindenképpen azt akarják, hogy a jónépek náluk költsék el a pénzüket szerencsejátékra és azzal érvelnek, hogy sok munkahelyet teremtenek, akkor vigyék olyan helyre, ahol * nagy a munkanélküliség. Ilyen helyeken ált. bezárt üzemek, meddőhányók stb. is vannak, úgyhogy a hely is adott. A tó fejlesztése az én szótáramban nem egyenlő azzal, hogy teljesen beépítik és dugig rakják zajos szórakozóhelyekkel és kaszinókkal.

  • 2009.05.29 22:02:24monologo

    nah, végre egy hivatalos megnyilvánulás! eddig nyilatkozott már madár-védő egyesület, gittegylet, vízi-gárda...

  • 2009.05.29 22:44:16bejgli

    "Az ár a piacon alakul ki."
    Kifejtenéd, hol voltak PIACI VISZONYOK ebben az üzletben? A bennfentes információk felhasználását egyébként még a világ legliberálisabb iparágában, a tőzsdézésben is TILTJÁK és BÜNTETIK. Az ingatlanozásban ez természetesen nem tiltott, és ha csak erről lenne szó, senkit sem érdekelne.

    "amit én látok az viszont csak egy telek egy elhanyagolt vidéken."
    A budai Várnegyed elég lerobbant környék. Foghíjak, romok stb. Talán le kéne bontani és kaszinót, szállodát építeni a helyére.

    "Ha fejleszti, az valóban emeli a környék értékét."
    "Amiben pedig reménykedhetünk az az, hogy fejleszti a környezetét is"
    A fejlesztés ma már nem kizárólag beépítést, házakat stb. jelent. Hanem a természeti környezet megóvását is. Mondjuk, én sosem voltam jó földrajzból, ezért már nem emlékszem, hogy most akkor mi volnánk az 1000 tó országa? Mert ha igen, akkor 1-2 tavat, tópartot nyugodtan oda lehet adni a betonlobbinak, marad még elég.

  • 2009.05.29 22:45:25bejgli

    Ami pedig a munkahelyteremtést illeti: Hogyne, számos betöltendő állást fognak kínálni a helybélieknek. Lehet majd füvet nyírni, gereblyézni, mosogatni, szemetet kihordani, szobalánykodni és liftesfiúzni, takarítani esetleg sofőrködni stb. A pincérkedés már külön szakma. Aki kitanulta, alig hiszem, hogy arra vár, mikor jön helyébe egy kaszinó. Alternatíva lehet a saját vállalkozás. Azaz lángossütés, matyóbolt, kifőzde, italdiszkont. Ha ez megfelelő perspektíva valakinek az állítólagos napi 10 ezer vendég és a nyilván ezzel együtt járó 5000 autó jelentette környezeti terhelésre, az tulajdonképpen miért nem költözik be egy nagyvárosba?

  • 2009.05.29 22:46:14bejgli

    Egyébként bizonyára van 30-40-50-100 ember, aki kvalifikált munkaerő lenne, de én inkább az ő egyéni munkavállalási lehetőségeik megteremtésére áldoznék közpénzt, ahelyett, hogy gazdag külföldi ingatlanspekulánsoknak osztogatok tóparti ingyentelkeket.

    És akkor a "környezetbarát" golfpályáról még nem is beszéltünk.

  • 2009.06.03 14:49:49DonGatto

    itt jegyezném meg, hogy az 1 a 7-ez az arány, tehát igazat mond, arányos volt...

  • 2009.08.02 16:03:15Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi

    Nekem van egy Tel-Aviv melletti 200 hektáros szeméttelepem. Mivel épp erre jön majd egy autópálya, ezért elcserélem egy jeruzsálemi elhanyagolt romtelekre amit egyes vallási fanatikusok siratófal néven ismernek.

    A siratófal helyén fogok majd szennyvíztisztító telepet építeni, kiemelt nagyberuházásként. Jelentős munkahelyteremtés és ingatlanfejlesztés a cél. Bárki jöhet szart lapátolni, órabér 1 sékel, műszak végén ingyen fagyit kap minden tizedik munkás.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Bookline

  • New Moon - Újhold
    Meyer, Stephenie: New Moon - Újhold Ár: 3999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 3400 Ft
  • Törékeny
    Picoult, Jodi: Törékeny Ár: 2990 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2542 Ft
  • Imprimatur
    Monaldi, Rita - Sorti, Francesco: Imprimatur Ár: 3990 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 3392 Ft
  • Who I Am
    Nick Jonas & The Administration: Who I Am Ár: 4890 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 4646 Ft

OnGo beszámolók

hirdetés