Akadályoznák a közmeghallgatást a mohi atomerőmű bővítéséről

2009.09.11. 15:11 - Index

Kiszivárgott dokumentumok bizonyítják, hogy a Slovenske Elektrarne (SE) szlovák áramszolgáltató a két szovjet tervezésű nukleáris reaktor építéséről szóló közmeghallgatás manipulálását tervezi. A Greenpeace szerint el akarják lehetetleníteni a mohi atomerőmű két építendő reaktorának kritizálását.

A mohi atomerőmű 3-as és 4-es reaktorának építése az 1980-as években kezdődött, de a rendszerváltás idején leállt. A privatizáció következtében az SE szlovák állami áramszolgáltató részben az olasz energetikai óriáscég, az ENEL tulajdonába került. A szlovák kormány azonban a privatizáció feltételéül szabta az ENEL-nek a projekt befejezését. Miután a reaktorok 1970-es évekből származó szovjet típushoz tartoznak, és az építkezés jelentős része még a 80-as években készült, ezért nem lehetséges a reaktorok új típusúakkal való kiváltása. Ez azt eredményezi, hogy ezen nukleáris reaktorok biztonsági szintje alacsonyabb a jelenleg elfogadottakénál.

Mivel egy esetleges szerencsétlenségből származó szennyezés a környező országokat is érintené, a lakosság számára közmeghallgatások tarthatóak. A szlovák minisztériumnak küldött SE dokumentum a meghallgatásokkal kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a szlovákiai közmeghallgatásnak a “lehető legalacsonyabb média- és közfigyelmet” kell kapnia, tovább, hogy “el kell kerülni az antinukleáris feszültségkeltést”, illetve, hogy “a bécsi közmeghallgatást meg kell akadályozni”.

A Greenpeace szerint ez azt jelenti, hogy a hetvenes évekből származó, szovjet tervek alapján építendő reaktorokat a hetvenes évekre jellemző normáknak megfelelően és a kor módszereivel igyekeznek engedélyeztetni. A titkolózás azt mutatja, hogy a mohi atomerőmű tervezett újabb blokkjainak biztonsági szintje ma már elfogadhatatlanul alacsony, és engedélyeztetésük az SE számára is súlyos problémát jelent. A mohi atomerőmű földrengésveszélyes területen fekszik, a több mint 30 éves, szovjet tervek alapján építendő reaktorainak fő hiányossága pedig, hogy nincs olyan konténmentje (vasbeton védőburok), amely ellen tudna állni egy repülőgép becsapódásának.

Mindezek miatt a Greenpeace a közmeghallgatás elhalasztását, illetve a hatásvizsgálati eljárás újrakezdését követeli.

Kommentek

  • 2009.09.11 16:27:13Bogar

    A cikk tipikus szenzáció hajhász badarság. Semmi alapja nincs. Egyetlen célja a félrevezetés.
    A Mohi 3-4 azonos a többi VVER-440/213 típussal. Ilyen épült Pakson is. A EU kimagaslóan biztonságosnak ítélte Paksot keleteurópai reaktorok közül. A VVER-440 sok tekintetben biztonságosabb mint a nyugati típusok. Kicsiny teljesítménysűrűsége és nagy beépített anyagmennysiség miatt drágább mint a nyugati típusok, de ez a biztonságnak viszont jót tett.
    A repülőgép rázuhanás veszélyét talán bizonyítani kellene,de talán Sólyom Lászlótól kellene számonkérni, aki 100m2 bánátirózsa miatt megfúrta a NATO radar állomást, ami az alacsonyan szálló repülőket hatékonyabban tudta volna ellenőrizni.
    Itt a tudatlanság győzelme!!!

  • 2009.09.11 17:18:42utilityblogger

    Gondolom nem jönne jól a térségben működő nyugat európai érdekeltségű energiakereskedő cégeknek, ha Szlovákia ismét nettó exportőr ország lenne....

  • 2009.09.11 17:32:40a béka

    Előbb-utóbb fel kéne már fogni, hogy van olyan béka, amelyik zöld. Ettől függetlenül a Greenpace az nem zöld, hanem barna. Sötét olajbarna. Innét nézve.

  • 2009.09.11 18:05:15VIII. Henrik

    A Greenpeace alapítója támogatta a nukleáris energiát. A Greenpeace-ből később kilépett mert nem értett egyet velük.
    Egy osztrák 68-as lázadótól hallottam, hogy annak idején az arab országok pénzelték az antinukleáris mozgalmakat, mivel az első olajválság után a világ nyugati fele atomerőművek építésébe fogott (USA 104 blokk, Fr.o. 54 blokk, Németo. 21 blokk, Japán 53 blokk stb.), megrettentek az olaj iránti kereslet drasztikus csökkenésétől. A Greenpeace a zászlóshajója jelen pillanatban az olajlobbinak, elvakult antinukleáris vonala miatt sokszorosan lerombolja azt amit a környezetvédelem terén vele együtt az összes többi környezetvédelmi szervezet elér.
    Egy alkalommal hallottam nyilatkozni a szóvivőjüket a nukleáris energetikáról és a radioaktív hulladékok kezeléséről. Óvodás szinten értett hozzá. No ennyit a "Zöldbékéről"

  • 2009.09.11 18:08:06Sievert

    Bogarnak:
    Szerintem az a kisebb baj, hogy szenzációhajhász. A nagyobb, hogy az Index kritikátlanul veszi át a Greenpeace badarságait. Ha egy cikk felében azt taglalom, mit mond a Greenpeace, a másik felében legalább azt leírom, hogy ezzel szemben mi az igazság. Vagy ha nem tudom, legalább megkérdezek valakit.
    Azt tudjuk, hogy a Greenpeace fizetett tiltakozókat foglalkozta. Lehet, hogy fizetett bértollnokokat is?

  • 2009.09.11 18:14:03VIII. Henrik

    Végigolvasva a cikket még az is tájékozatlan, aki ezt lefordította, vagy átvette. Az orosz tervezésű reaktorok legalább olyan jók, mint a nyugati társaik. Annyival jobbak, hogy az EU csatlakozás előtt egy nagy csomó pénzt költöttek biztonságnövelés címén Pl. 300 mill. dollárt költött Bochunice (Szlovákia) az immár leállított V1-es blokkjaira. A Mohi erőmű pedig mivel a 90-es évek végén lépett üzembe helyből sokkal magasabb biztonsági szinvonalon áll, mint sok egyéb társa.
    Nekem a birtokomban van egy német nyelvű Greenpeace-től származó szórólap (persze csak belső terjesztésre), hogyan kell egy közmeghallgatáson kérdezni, ahhoz hogy hiteltelenné tegyék a hozzá nem értő laikus előtt az előadókat. Ha valamelyikőtök kíváncsi rá, adja meg az e-mail címét elküldöm neki. Érdemes elolvasni, mindjárt szimpátiával nézem azt, aki el kívánja kerülni a Greenpeace-el való találkozást.

  • 2009.09.11 22:05:04Sievert

    Kedves 8. Henrik!
    Légy szíves küldd el a kivancsigi@freemail.hu címre

  • 2009.09.12 11:15:28Bob_

    Kedves 8. Henrik!

    Kérlek, hogy nekem is küldd el a bob[kukac]zpok.hu címre!

    Köszi!

  • 2009.09.12 11:32:14Bob_

    Értem én a negatív véleményeket. De

    - Greenpeace finanszírozása: magánemberektől.
    (különben toboroznák a támogató magánszemélyeket immár több magyar város utcáján is?)

    - fizetett tiltakozók? érdekelne erről bármilyen további infó. Miként tudja a Greenpeace az atomlobbinál jobban megfizetni a tiltakozókat, eléggé izgat e téma.

    - "A Greenpeace alapítója támogatta a nukleáris energiát.": nem alapítója. Miután a Greenpeacetől kilépett és nem talált más megélhetést elkezdte támogatni az addig ellenzett megoldásokat. Nem öncélúan támogatja.

    - "A repülőgép rázuhanás veszélyét talán bizonyítani kellene": élőben? inkább ne.

    - Olajbarna?: Shell, BP, Exxon Mobile, Chevron - melyik olajcég ellen nem kampányolt sokmilliárdos veszteséget okozva a Greenpeace fennállása során?
    (és ha van is ilyen, miért kellene mindenki ellen a Greenpeacenek kampányolnia)

    - Az atomerőművek túl kevés CO2 csökkentést okoznak iszonyatosan drágán és nagyon hosszú idő alatt. Közben elveszik a pénzt és forrásokat a hatékonyságon és SMART GRID technológián alapuló modern energetikai rendszerektől.
    Akit jobban érdekel az igazság, mint a jól hangzó pro-atom PR az nézze meg pl. az új atomos zászlóshajó, a finn Olkiluoto 3 atomerőművi beruházást. Jó alaposan. Ne is feltétlen a Greenpeace anyagokat róla (http://weblog.greenpeace.org/nuclear-reaction/2009/09/nuclear_news_areva_pressures_f.html), de akár a wikipédiát: http://en.wikipedia.org/wiki/Olkiluoto_Nuclear_Power_Plant

  • 2009.09.12 11:39:17Bob_

    Egyrészt
    Bogarnak: "A EU kimagaslóan biztonságosnak ítélte Paksot keleteurópai reaktorok közül."

    Ez most Mohiról szól, nem Paksról.
    Paks és atomenergia-párti ismerősök is elszörnyedve beszéltek arról, hogy mi van Mohin.

    Másrészt:
    ne nézzük a pro-atom anti-atom részt.
    szerintem (és az Aarhus-i, Espoo-i Egyezmények szerint) nem helyes, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát egy beruházó (aki részben a szlovák állam) ellehetetleníti.

    Az, hogy nem az érintett lakosság minél szélesebb körének bevonására törekedve szervezi a közmeghallgatást; az ott hallott aggályokat és kommentárokat beépítve tervébe építi meg a beruházást.

    Hanem ellenőrizni, elhallgatni, befolyásolni kívánja. Meg akarja akadályozni a közmeghallgatás megvalósulását.

    És ezt leírja és a szlovák minisztériumnak adja utasításba, megvalósítását kérve.

    Ez sem kis botrány, szerintem.

  • 2009.09.12 11:41:56Bob_

    Mohi atomerőmű története 2001-ig:
    http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=5720

  • 2009.09.12 14:14:37becquerel

    Bob_-hoz csatlakozva, még annyit kérdeznék, hogy ha tényleg minden a legnagyobb rendben van, akkor vajon mi szükség van a titkolózásra, mi értelme van az "óvintézkedéseknek"?

  • 2009.09.17 03:16:39bvendel

    VIII. Henrik
    plizz nekem is küld el légyszi

    bvendel@vipmail.hu -ra.
    köszi.

  • 2009.09.26 21:16:17natuck

    Kedves Henrik!
    Én is megnézném...
    jmdht (kukac)freemail.hu
    Kösz.

    Az alapkérdés szerintem az, hogy mennyire lehet bízni az emberek bölcsességében...

    Lehetne olyat, hogy összeállítani egy objektív tesztet az atomenergiával kapcsolatos általános érvekből és ellenérvekből, valamint a konkrét körülményekről. Ebben meg kellene egyezniük az érintett szerveknek, civil szervezeteknek (ez nem volna egyszerű). Utána lenne a közmeghallgatás. Belépés feltétele a teszt eredményes kitöltése...

    Állítólag az uránkitermelés is hamarosan korlátokba ütközik, és akkor nincs értelme erőltetni az atomerőművet.

  • 2009.09.26 21:23:42natuck

    A http://index.hu/belfold/paradicsom/2009/09/17/magyar_szemek_a_mohi_atomeromuvon/ cikknél is megy a "beszélgetés", de ez színvonalasabbnak tűnik. ;-)

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!