Csak a szlovák atom sugárzik át a magyar határon
2009.10.12. 13:44 - zsm
Greenpeace-es aktivisták másztak fel hétfőn délelőtt 10 óra előtt az esztergomi Mária Valéria hídras egy óriási Stop mohi! Feliratú transzparenst helyeztek el rajta. Két aktivista közben felolvasta a környezetvédő civil szervezet mohi atomerőmű bővítéséről szóló álláspontját. A szlovák, az osztrák és magyar aktivistákból álló 8 fős csoport egy kisebb transzparenst is tartott: A hatások vizsgálata megállt a határon, az atomerőmű szennyezése nem fog!
A rendőrség röviddel az akció kezdete után a helyszínre érkezett, két rendőr békésen dohányozva tanácskozta meg adóvevőjén a további teendőket. Pár perccel később újabb rendőrök érkeztek, és hangosbeszélőn felszólították az aktivistákat, hogy másszanak le a hídról. Ekkor két tűzoltóautó is a helyszínre ért, rendőrautók szirénáztak, kisebb dugó is kialakult, mert az egyik sávot az intézkedők járművei elfoglalták.
Fél 11-kor az aktivisták végül maguktól lemásztak, a rendőrök minden résztvevőt előállítottak. Varga Ferenc Csaba, Esztergom rendőrkapitánya kérdésünkre elmondta, hogy az akció nyolc résztvevője megsértette a gyülekezési törvényt azzal, hogy az akciót nem jelentették be, ezért a kapitányságra szállították őket, ellenük szabálysértési eljárás indul. Később egy kilencedik fiatalembert is rendőrautóba ültettek, amit azzal indokoltak, hogy kamerák kereszttüzében nyilatkozott a sajtónak a rendezvény céljáról és résztvevőiről, így feltehetően köze van a rendezvény szervezéséhez.
A Greenpeace azt kifogásolja, hogy a mohi atomerőmű 3-as és 4-es blokkja úgy épül fel, hogy nem készül hozzá duplafalú vasbeton védőszarkofág, ami a biztonságot garantálná. Tömöri Balázs, a szervezet kampányfelelőse azt mondta, hogy az erőmű törésvonalon helyezkedik el, itt a középkorban 7,2-es erősségű földrengést mértek, a mostani tervek viszont csak 6-os erősségű rengésig nyújtanak védelmet. Emellett a terrorizmusra is gondolni kell, hiszen egy repülő becsapódására semmiféle védelmi eszköz nem készül. „Csernobil és szeptember 11. után ezt nem szabad szó nélkül hagyni!” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a terveket az Európai Bizottság is kifogásolta, mert a biztonsági kockázat nagyobb az EU-ban mgengedettnél.
A Greenpeace azt is kifogásolja, hogy a kidolgozott biztonsági tervek sem felelnek meg az előírásoknak, azoknak ugyanis az erőmű 50 kilométeres körzetére kéne vonatkozniuk, ehhez képest a magyarországi területek, amelyek 37 kilométerre fekszenek a létesítménytől, nem szerepelnek a tervekben. Megjegyezte, hogy az erőműtől kevesebb mint 100 kilométerre fekszik Budapest, Győr és Pozsony is, így a szlovák lakosság mellett a magyarok is a veszélyeztetett körzetben élnek.
Éppen ezért Magyarország is részt vesz az engedélyeztetséi eljárásban, a magyarországi közmeghallgatást hétfőn tartják, ezért szervezte a Greenpeace a spontán akciót erre a napra. Szeptemberben már megtartották a közmeghallgatásokat Pozsonyban és Bécsben, a civilek szerint a legfontosabb kérdésekre válaszok nem hangzottak el.
A mohi atomerőmű építése már zajlik, 70 százaléka el is készült, a vita most nem is az építési, hanem az üzemeltetési engedélyezésről szól. A beruházó cég és a szlovák kormány szerint a létesítmény nyolcvanas években kiadott építési engedélye még hatályos, és hogy a biztonsági előírásoknak megfelel, míg a civilek azzal érvelnek, hogy egy csaknem 30 éves koncepció nem felelhet meg a 2009-es előírásoknak, ezért az eddigi engedélyeztetési eljárást semmisnek kéne tekinteni, és helyette újat indítani.




Kommentek
2009.10.12 13:56:35acidrain
[i]...itt a középkorban 7,2-es erősségű földrengést mértek...[/i]
Hmmm, a középkorban hogyan mértek?
Egyébként az korrekt, hogy most legalább megfogalmaznak valami indokot, hogy mi a bajuk az építkezéssel.
2009.10.12 13:59:12Babu2000
A szlovákok tárgyalnának velünk? Persze, szarba se vesznek, azok után, hogy ilyen béna és gyenge kormányunk van, nem csoda, hogy a külpolitikánk is olyan gyenge, hogy semmibe vesznek minket.
2009.10.12 14:02:23Kepler
"Emellett a terrorizmusra is gondolni kell, hiszen egy repülő becsapódására semmiféle védelmi eszköz nem készül."
Talán mert semmi komoly nem történne? Szerintetek miért nincsen atomterrorizmus?
2009.10.12 14:07:20GaZe
a tizmillio szakerto orszaga vagyunk.
2009.10.12 14:20:01magyarvagyoknemturista
Budapest < 100km. Mi is az uralkodó szélirány? Érdekes, ettől az atomtól nem félünk, csak az Iráni-tól. Érti ezt valaki?
2009.10.12 14:20:31Csokis
RE: acidrain 2009.10.12 13:56:35
Gondolom az egykori leírások (hol érezték? károk?) alapján becsülni tudják az erősséget. Elég sok olyan skála van, ami eredetileg tapasztalati, csak később rendeltek hozzá egzakt értékeket. (pl. a szélerősség)
2009.10.12 14:22:27Koller
Azt nem értem miért kell fosni az atomerőműktől ennyire! Örülnék ha Magyarországon csak az lenne, vagy 3 darab! Kevesebb mocsok lenne a levegőbe és nem kéne áramot importálni!
2009.10.12 14:27:05magyarvagyoknemturista
"Kedvező" széljárás esetén 1.5 óra alatt kellene evakuálni Budapestet. Ha tudunk róla időben. Nem pedig ha már kiakadtak a műszerek. Vannak egyátalán műszerek?
2009.10.12 14:32:49newtehen
Gondolom a Pesten működő atomerőmű nem zavar titeket.
(http://www.kfki.hu/brr/Dokumentumok/lakossagi2005.html)
Tudatlan bagázs, megindult a bégetés.
2009.10.12 14:33:42balugoesonline
Osztrák greenpeace aktivisták? Talán a szentgotthárdi hulladékégetőnél kéne demonstrálniuk. Képmutató bagázs.
2009.10.12 14:33:58nyomi
Anno a gaznal mindenki azert sirt, miert nincs atom. A szlovakok megoldottak, mert szartak a gazra, lett atom, most meg ezert van siras itt. Akkor most mi legyen? Ingyen energia? Ingyen kaja, ingyen pia?
2009.10.12 14:34:32newtehen
nyomi: Ingyen sör!!! :-)
2009.10.12 14:36:39BpErik
"-Te Iván, kellhet-e félnünk ettől a szimpatikus, aranyos erőműtől itt a szomszédban?
-Á, dehogy, ez egy nagyon tiszta, rendes, környezetbarát erőmű."
Csernobil, 1986. április 25.
"a kidolgozott biztonsági tervek sem felelnek meg az előírásoknak, azoknak ugyanis az erőmű 50 kilométeres körzetére kéne vonatkozniuk, ehhez képest a magyarországi területek, amelyek 37 kilométerre fekszenek a létesítménytől, nem szerepelnek a tervekben"
"a terveket az Európai Bizottság is kifogásolta, mert a biztonsági kockázat nagyobb az EU-ban megengedettnél"
2009.10.12 14:41:29BpErik
Félre ne értse senki, nem az atomenergiával van baj. De egyeseknek talán már elegük van abból, hogy keletről ciánt, északról atomot, nyugatról meg szimplán szemetet kapunk a nyakunkba.
2009.10.12 14:41:53newtehen
Ezt az erőművet összehasonlítani a csernobilival nagyfokú tudatlanságra vall...Alapvető szerkezeti különbségek vannak köztük, mint pld egy TVG-t összehasonlítani egy western fim gőzmozdonyával.
2009.10.12 14:49:27BpErik
Felelőletlen kezekben bármely atom ugyanakkorát tud szólni. Ha tojnak a biztonsági előírásokra, akkor belőlünk is lehet breaking news...
Talán a TGV-hez komolyabb biztonsági előírásokat mellékelnek, mint egy gőzöshöz. Vagy nem?
2009.10.12 14:51:27tróger.gyerek
Babu2000
Szarházi-mocsok-tetü-kormány!!! Mindenről az tehet!! :))) Ès arról ki tehet, hogy az édesanyád néhány évtizede egy kreténnel feküdt össze? :))))
2009.10.12 14:52:28Firuse
„Csernobil és szeptember 11. után ezt nem szabad szó nélkül hagyni!”
Csernobil miatt máig járnak 20-25 év közötti fiatal férfiak kemoterápiára. Igen amiatt, ezt több onkológus is alá tudja támasztani. Megörökölték, vagy anyu hasában fejlődés közben kialakult a hibás gén. Sokuknak műtétre is szükségük van.
Valóban mindent meg kell tenni, hogy ne ba*hassanak ki velünk megint az ostoba nagyképűek. Igenis mindent számításbe kell venniük, és fel kell készülniük a földrengéstől a terrorizmuson át az üzemi balesetig, mégha hülyeségnek hangzik is.
2009.10.12 14:52:48bervas
1. Bp-en évtizedek óta 2 db működő atomreaktor van. Igen, benn a városban. Aki fél tőle, nyugodtan költözzön messzi a városból.
2. Ha nyomottvizes reaktorok épülnek Mohiban, azok hasonlítanak a paksiakra. Megfelelő karbantartás és üzemeltetés mellett biztonságosak.
3. Ha a szlovák felelősök nem tájékoztatnak rendesen, az kellemetlen. Ha az önjelölt és hivatásos környezetvédők sem tájékoztatnak rendesen, az pláne. Osztán melyik féligazság melyik felét higgye az ember, és kinek?
2009.10.12 14:53:15newtehen
Én technikai jellemzőkről beszélek, nem előírásokról. Bár a csernobili előírásoknál csak komolyabbak lehetnek,mert ugye tudjuk ott miért volt a baj, ha már ezt emlegetjük, vagy nem?
Nna gyorsan, gugli, gugli, miért is pukkant az el!
2009.10.12 14:57:39BpErik
Persze az sokkal jobb, ha a szigorúbb előírásokat nem tartják be.
Talán a csernobilis példa arról szólt, hogy az atomenergia nem az az "abszolút" környezetbarát energia...
2009.10.12 14:59:19Koller
Szerintem építsünk az országhatárra körbe hatalmas ventilátorokat és ha valami gáz van csak kapcsoljuk be!
Viccet félretéve nem szabad hagyni hogy k*basszanak velünk a környező országok, de ennyire nem kellene félni az atomerőművektől! A maiakat szinte lehetetlen berobbantani(föntről és belülről egyaránt)
2009.10.12 14:59:49newtehen
Akkor tiltsuk be a buszokat, mert mi lesz ha egymásnak mennek, nem?
Bár szerintem a szénerőművek eddig a világban több tüdőrákot okoztak mint az atom, de biztos igazad van.
2009.10.12 15:04:57BpErik
Tisztelt Dr. Prof. Newtehen!
Ha kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy a hivatkozott erőmű előkészületi, kivitelezési, üzemeltetési munkálatai mind megfelelnek a hatályban lévő nemzetközi, EU-s, ...stb. előírásoknak, hááát nekem, személy szerint semmi ellenvetésem nem lesz. De addig...
Üdv.
És nem a gúglival jöjjön, ha lehet!
2009.10.12 15:07:41johevi
Az atomenergia legbiztonságosabb energiaforrás. A veszélyt az emberi felelőtlenség, szabályok be nem tartása okozza, lásd Csernobil.
2009.10.12 15:08:27BpErik
És ne a gúglival jöjjön, ha lehet!
Szóval attól, hogy egy sok generációval modernebb, működési elvétől fogva sokkal biztonságosabb erőmű, attól még ugyanúgy vonatkoznak rá előírások, amikhez attól még ragaszkodnunk illik, ha nem is Magyarország területén épült a mű.
a cián-atom-szemét-nyelő ország állampolgára
2009.10.12 15:09:43newtehen
Kedves BpErik.
Ez a fórum erre nem hivatott, illetve erre nekem nincs jogosultságom, mint ahogy Önnek sem az ellenkezőjére.
Mindenesetre javasolnám, hogy legalább az erőmű elkészültéig rettegjen inkább a Budapest területén belül üzemelő atomerőműtől.
Gondolom az is feltűnt Önnek, hogy Szlovákia nagyon magas ívben tojik az Ön és a magafajta sötétzöldek véleményére, ellentétben az energiafüggősége ezáltal csökken.
2009.10.12 15:11:38Lali_
Akkor foglaljuk össze:
-A Szlovákok gyö*ek, mert ocsóért akarják megúszni az atomerőmű építést és nem az elérhető legmodernebb technológiákat használják.
-A sötét zöldek hozzák a szokásos formájukat és mindenáron tiltakoznak egy környezetbarát technológia ellen. Kivételesen örülhetnek, mert találtak épeszű fogást is a beruházás ellen. Bár nekem nem rémlik, hogy a közelünkben lenne bármilyen combos törésvonal és az is elég érdekesen hangzik, hogy egy tetőt egy Airbus A380-ra kellene méretezni, ugyanis az konkrétan eléggé lehetetlennek tűnik (Airbus A380 Maximális felszállótömege 560– 590 tonna)
-Az Unio meg eszköztelen
Remélem nem hagytam ki semmit :D (Jó, persze a kormány is hibás, mert ha lerohantuk volna őket, akkor nem lenne miről beszélni :D )
2009.10.12 15:11:52Tiko
newtehen,
a bp-n mukodo "eromuvek" nem egeszen esnek egy sulycsoportba a paksival, vagy az epulo szlovakkal.. ne tessek csusztatni.
2009.10.12 15:12:30Babu2000
2009.10.12 14:51:27tróger.gyerek: Először is az anyámról szálljál le, másodszor miből gondolod hogy évtizedekkel ezelőtt?Ezek szerint vegyem úgy, hogy védeni kívánod böszem kormányukat? Igen is tehet róla, mert a külpolitika és az hogy mit tehetnek meg határon túl vagy a határ közvetlen közelében nem az én vagy te feladatod, hanem a politikusé. Most ott tartunk, hogy sehol, mert csak nyalunk, de nem állunk ki a saját érdekükért. Ezért van, hogy a szemét nyugatról, az atom északról, a cián pedig keletről ömlik be a kárpát medencébe.
2009.10.12 15:15:09BpErik
Na de mélyen tisztelt Prof. Dr.!
1. Már miért ne lenne jogosultsága?
2. A budapestiektől miért kellene rettegni?
3. Szlovákia minden magyar érdekre szarik. Nem tűnt fel?
4. Persze csökken. Más kárára.
2009.10.12 15:15:16newtehen
Kedves BpErik.
Gyanítom, hogy Szlovákiának nem függ komoly érdeke hozzá, hogy csak azért felépítsen egy erőművet a területén, csak hogy azt felrobbantva gyakorlatilag lakhatatlanná tegye hatalmas országa egy részét.
Én feltételezem, hogy mindent el fognak követni azért, hogy ez az erőmű biztonságos legyen.
2009.10.12 15:16:04histar007
Már csak azért is megcsinálják. ha pedig "szakértőket" küldenénk ellenőrizni, akkor az pedig a területi szuverenitás megsértése lenne. Talán még lőnének is.
2009.10.12 15:18:19newtehen
Tiko: És Letüdőzöd, ami egy robbanásnál kijön belőle? Bevállalod?
BpErik:
1: Mert nem kért fel rá az erőművet építtető társaság, és nem bocsájtotta rendelkezésemre ezeket az információkat. (mint ahogy Önnek sem)
2: Akkor a szlovákiaitól minek kell?
3: Nem.
4: Egész pontosan mennyit nő Magyarország energiafüggősége a szlovák erőmű megépítésével? Szerintem egyetlen wattal sem...
2009.10.12 15:24:03BpErik
Na de mélyen tisztelt Prof. Dr.!
Egy atomerőmű biztonsági eseményei elég széles fokozati skálán terülnek el. Ahogy mondja, valószínű nem akarják egyből felrobbantani a művet. (Ebben a feltételezésben határozottan érezhető valami ráció.) De hát azért történhetnek események, aminek mi igenis megihatjuk a levét.
Persze tudom, például a nyugatiak szemetét, a keletiek ciánozását is csak a mélysötétzöldek találták ki. Hát persze...
2009.10.12 15:24:5468nyara
Lali_: mekkora törésvonal szerinted a combos? (Nem az atom ellen vagyok, ez pusztán érdekel)
2009.10.12 15:30:37newtehen
Kedves BpErik.
Valóban igaza van, egy atomerőműben rengeteg esemény történhet, elég széles skálán. Pld. ráesteledik, elmennek a munkások ebédelni, vagy akár eshet is az eső. De ilyen alapon miért vágjuk le a füvet, hiszen újra megnő?
Sajnos viszonylag ritkán üzemeltetek atomerőművet (gyanítom Ön is), így nincs rálátásom, pontosan milyen intézkedések is szükségesek ehhez. De tudom hogy vannak olyon szakemberek, akiknek van, és inkább rájuk bízom.
Bár nem látom, hogy az Ön szerint a sötétzöldek által előidézett ciánmérgezés és szemétügy milyen összefüggésben van a szlovákiai atommal, Ön ezt is biztos jobban átlátja.
2009.10.12 15:33:12sanyix
BpErik "Talán a csernobilis példa arról szólt, hogy az atomenergia nem az az "abszolút" környezetbarát energia..."
Nem-e? úgy terjed a növényzet azóta ott mint az állat. Max nem emberbarát...
Csernobilban egyrészt kikapcsolták a védelmi rendszert, másrészt nem értettek hozzá és marhaságokat csináltak, olyan leszarjuk milesz szovjet alapon.
A mai reaktorok fizikailag önmaguktól befulladnak ha valami nincs rendben(pusztán kémiai és fizikai folyamatok miatt), védelmi rendszerek nélkül is leállnának. De védelem is van, amit NEM LEHETSÉGES kikapcsolni, nem úgy mint csernobilban.
2009.10.12 15:34:04tarkamarha
Nem értek hozzá - nem is kell nekem azt. De a zöldek érvei (Figyelem! Itt most voltak érvek!!!) helytállóak, akkor nem örülök. Ha nem valósak, akkor szeretnék egy hiteles cáfolatot.
De a cikkből nekem mégis azt tetszett a legjobban, hogy 9 főt a gyülekezési törvény megsértése miatt tartóztattak le. Höhö. Egy buszmegállóban többen vannak.
Ótvar ez a törvény szerintem. Tartóztassák le őket azért, mert felmásztak a hídra pld. Egyébként ez nem egy akkora "tömeg" ami akár csak a forgalmat akadályozná...
2009.10.12 15:35:31sanyix
"Csernobil miatt máig járnak 20-25 év közötti fiatal férfiak kemoterápiára. Igen amiatt, ezt több onkológus is alá tudja támasztani."
Fura ilyenről nem hallottam... főleg úgy hogy én 86 június elején születtem... egyik haverom októberben, másik novemberben. Egyikőnknek sincs semmi baja.
2009.10.12 15:36:08kossuthsch
A budapesti reaktorok a "játék" kategóriába tartoznak. A BME-n medencés reaktor van (gyakorlatilag nyitott), max hőteljesítménye 100kW, míg Pakson zárt rendszerű nyomottvizes reaktorok, amelyek villamos teljesítménye egyenként 440MW. Mint látható, nem egy súlycsoport.
2009.10.12 15:51:36BpErik
Na de mélyen tisztelt Prof. Dr.!
Ott a legelején volt, csak a csernobili technólogia nagyon elvitte a szálat, tehát ott volt:
"a kidolgozott biztonsági tervek sem felelnek meg az előírásoknak, azoknak ugyanis az erőmű 50 kilométeres körzetére kéne vonatkozniuk, ehhez képest a magyarországi területek, amelyek 37 kilométerre fekszenek a létesítménytől, nem szerepelnek a tervekben"
"a terveket az Európai Bizottság is kifogásolta, mert a biztonsági kockázat nagyobb az EU-ban megengedettnél"
Várom a hiteltérdemlő cáfolatokat!
2009.10.12 16:00:42Bergeroth
Akkor ide is:
"Akkor a kérdés a GP felé.
Honnan vegyünk áramot ha az atom nem jó, hogyan építsük meg és hol? Érdekelne az is, hogy milyen áramtermelő egységre gondol a GP, hamár az atom szúrja a szemüket, ami képes ellátni kifogástalanul és maradéktalanul több millió embert?
Választ szeretnék kapni, konkrét adatokkal, hatástanulmányokkal, számításokkal, költségekkel, tervekkel, időpontokkal és NEM linkeket meg magyarázatokat meg egyéb közhelyeket.
Ha a GP ennyire otthon van a témában, és ennyire rutinosan akadályozzák meg az építéseket, akkor biztosan van egy alternatív megoldásuk és valószínű erre is tudják a választ.
Várom a válaszokat."
2009.10.12 16:03:46newtehen
BpErik
Kedves Erik!
További jó rettegéssel teli várakozást kívánok akkor.
A végszavam annyi ehhez a parttalan és értelmetlen párbeszédhez, hogy ha a feje tetejére tetszik állni, a Szlovákok döntését akkor sem tetszik befolyásolni.
További kellemes szájkaretét kívánok, és alszolgája.
2009.10.12 16:07:38BpErik
"BpErik
Kedves Erik!
További jó rettegéssel teli várakozást kívánok akkor.
A végszavam annyi ehhez a parttalan és értelmetlen párbeszédhez, hogy ha a feje tetejére tetszik állni, a Szlovákok döntését akkor sem tetszik befolyásolni.
További kellemes szájkaretét kívánok, és alszolgája."
Viszont kívánok hasonló szépeket!
Extraként meg egy kis tiszai vizet, abból az aranybányásból!
2009.10.12 16:08:21tarkamarha
Bergeroth, már ne is haragudj, de szerintem te most itt csúnyán félre akarsz érteni valamit. A demonstrálók MOST nem azt mondták, hogy az atomenergia nem jó, hanem azt, hogy az erőmű a tervezett formában elavult, nem felel meg az elvárható biztonságnak. Erre varrjál gombot.
De ha már alternatívákat akarsz hát legyen. Tudom nem a leghitelesebb forrásból (NatGeo dokumentumfilm) származó adat, de állítólag ha Nevada állam szövetségi területeinek negyedét tükrös rendszerrel vizet melegítő és abból áramot nyerő "telepekkel" pakolnák tele, akkor az a teljes USA teljes elektromos energia szükségletét képes lenne biztosítani. A gond nyilván a költségekkel és a nappal termelt energia éjszakára történő tárolásával van, de akkor is van alternatíva. Ráadásul a költségek is relatívak, hisz a megépítést követően az energia kvázi ingyen van. (Jó, jó, karbantartani biztos kell a cuccot.)
2009.10.12 16:11:50sikeres-e
Csernobil UTÁN már valóban sokkal biztonságosabb erőműveket építettek. Valószínüleg Mohi (Paks,stb.) UTÁN is még biztonságosabbakat építenének (node kik?)...
2009.10.12 16:18:30hapcika
Pakson is atomerőmű van. Délről is szokott fújni a szél és az is felrobbanhat. Viszont hatásában hasonló eset történt 90 előtt, amikor Sólyom rákényszerítette a Duna-kör akaratát az akkori kormányra. A hatásai közismertek. Szép dolog a környezetvédelem, de ha nincs atom igencsak magasak az energia árak. Én meg nem hallottam még, hogy a GP gyűjtést szervezett volna, hogy a szegények is ki tudják fizetni számláikat.
Végül egy hír: A makói gázmező egy bukás egyenlőre és nem tudjuk innen energiával megsegíteni a szomszédokat. Úgy látszik ebben is igaza lett Gyurcsánynak.
2009.10.12 16:30:16Bergeroth
tarkamarha: Aham, akkor viszont tessék végre odaküldeni valakit, mert nagyon úgy látszik, hogy a szlovákok már nemcsak ránk, hanem úgy ánblokk az egész EU-ra nagy ívben szarnak!
hapcika: Egy régi barátom faterja a Paksi erőműben dolgozott. Annyit mondott csak, hogy nem kell parázni a sugárzástól, mert az egész erőmű olyan megoldásokkal van megépítve, hogy egész egyszerűen ha valami gáz van, akkor a fizika törvényei lépnek életbe. Mert így vannak megtervezve a biztonsági zárak, a csapóajtók, a szelepek, stb. Sőt, már golyóálló borítást is kapott, ami nagyjából egy AK-47-es sorozatot kibír. Persze tény, hogy ha valaki fel akarná robbantani, akkor az meg tudná tenni. Viszont nem építhetünk mindent a föld alá!
2009.10.12 16:31:27BpErik
Itt nem arról van szó, hogy bárki elvből elutasítaná az atomot. Hanem arról, hogy az adott erőmű esetén problémák vannak a biztonsági előírások körül. (Ld. idézetek.)
Nagyon könnyű félrevinni a vita irányát, hogy: ha elutasítják az atomenergiát, akkor a másik megoldás sokkal dárgább, meg környezetszennyezőbb, meg stb.
Csak az a baj, hogy itt nem erről van szó.
Konkrét erőmű konkrét hiányosságok.
2009.10.12 16:32:40bbelizar
newtehen, nem olvastam végig az összes hozzászólásodat (csak az első ötöt), mert elfáradtam, de azt leszűrtem, hogy egy arrogáns f@sz vagy.
ha tudsz valamit, mert kikupáltak a közpénzen fenntartott felsőoktatásban, akkor oszd meg velünk. ha csak fikázni tudod azokat, akik adó formájában nyomták bele a lóvét a képzésedbe, akkor szerintem ne fáradj, már ennyiből is látjuk, mekkor ász vagy te, mi meg milyen pupákok.
2009.10.12 16:35:04hapcika
Az előbb kimaradt, ha felrobban a mohi erőmű, akkor a szlovákoknak is annyi. Gondolom a tótok még nem akarnak öngyilkosok lenni. Csernobil óta 23 év telt el és a technika is sokkal fejlettebb lett.
2009.10.12 16:36:23elég.volt
Akkor ilyen formán STOP PAKS! Ide érzem az atomerőmű szennyezést. A grínpics meg mentsen inkább pelikánt.
2009.10.12 16:49:15tarkamarha
elég.volt - Te meg inkább főzzél szabad tűzön! :)
2009.10.12 16:51:08Hack.Elek
Bár newtehen stílusával nem mindig értek egyet, de a mondandójával teljesen... Budapesten jelenleg legalább két atomreaktor működik (KFKI, BME), amelyek bár nem áramot termelnek, de nem örülnétek, ha valami baj történne velük. Ámde mivel óriási eséllyel nem fog, sem azokkal, sem pl. ezzel a szlovákkal, nincs miért vernyákolni, legfeljebb a tudatlanság fog leríni az óbégatókról...
(Magyarország energiafüggésének csökkentése érdekében is igen jó volna atomerőműveket építeni, már csak azért is, mert jelenleg a legtisztább formája az energia előállításának az atomerőmű, de sajnos mi még ott tartunk, hogy lignitet fogunk égetni a Mátrában... Az miért nem zavar senkit?)
2009.10.12 16:52:25Swank
hapcika: Lehet nem akarnak meghalni, de ez a kormányuktól függ, nagyjából az erőmű környezetében élők se tudnak sokkal többet mint mások, csak annyit mondanak nekik, hogy nem lesz gond.
A nem lesz gond, meg tipikus utolsó mondások egyike. :)
Remélem a hiányosságokat pótolják, és akkor nem lesz gond az erőművükkel, de amíg 30 éve kiadott építési engedélyt akarnak megcsinálni és a biztonsági előírásokra fittyet hánynak addig semmit nem szabadna építeniük.
Remélem a 70%-os készültség még kijavítható nem túl drágán, mert különben max csak papíron lesznek meg az előírások ;(
2009.10.12 17:02:23hapcika
Swank: Ennyire nem hülyék a tótok. Már januárban mondta Ficó, hogy átdolgozzák a terveket és megnyitják Mohit. Ne ess a politikusok rossz retorikájának hibájába.
2009.10.12 17:17:16röntgenszeműlány
magyarvagyoknemturista: balfasz vagy te, nem túrista. hova evakuálod budapestet, te szerencsétlen? A kihullás ellen otthon kell maradni, és becsukni az ablakokat. Idióta.
2009.10.12 17:25:37rotoura1
Es az senkinek nem tunik fel, hogy miert eppen Budapest szeliranyaba az orszag deli reszere epitettek eromuvet.
Nem lehet, hogy esetleg harcaszati strategiai okai is vannak a kialakitasnak?
Szerintem biztonsagi okobol ezt a regiot magyar fennhatosag ala kene helyezni. Meg ha a totok is kapjak az aramot...
2009.10.12 17:30:23sikeres-e
Bergeroth: arról mit mesélt a haverod faterja, hogy a már elhasznált fűtőelemeket milyen módon, és előreláthatólag többszázezer évre tárolják, persze 100%-os biztonságban?
2009.10.12 17:57:06ohmyFgod
Teljesen atomenergia-párti vagyok, de ezzel az erőművel kapcsolatban nekem is vannak fenntartásaim.
A paksi atomerőmű is pontosan egy törésvonalon fekszik, de mikor rájöttek, meg is erősítették sok milliárdért. Ha a szlovákiai erőműről tudjuk, hogy ilyenen fekszik és tudjuk azt, hogy egy esetleges 7-es erősségű földrengés kockázattal járna, akkor mi a kérdés?
Pakson nem jelentene veszélyt, ha egy repülőgép becsapódna, de talán Szlovákiában ezt nem oldották meg megfelelően.
STB.
Az Európai Bizottság is kifogásolt dolgokat, oda kellene figyelni. Itt most nem "atom VS nem atom" energia vita zajlik.
2009.10.12 18:12:24meszo
rotoura1: "Es az senkinek nem tunik fel, hogy miert eppen Budapest szeliranyaba az orszag deli reszere epitettek eromuvet."
Déli részére? Annál északabbra már csak hegyek vannak...
2009.10.12 18:24:12!panic!
sikeres-e: bocs nem téged akarlak kritizálni, de ezt a hova rakjuk majd a fűtőelemek dumát már nagyon unom. Megvan erre is a megoldás, ami szerinem sokkal jobban megéri az árát, minha fizethetnénk a sok fosszilis tüzelőanyagért stb.
Pl egy sivetag közepére miért ne lehetne berakni valami izom nagy beton/ólom tömb közepébe ezeket? Kinek ártana ott?
Igy meg kaphatnánk nemtudom hány évig ingyen az energiát. (tényleg hány évig használnak egy erőművet?)
2009.10.12 18:51:43röntgenszeműlány
Firuse:
"Csernobil miatt máig járnak 20-25 év közötti fiatal férfiak kemoterápiára. Igen amiatt, ezt több onkológus is alá tudja támasztani."
Ordenáré hazugság. Onkológus ilyet nem mond, mert lehetetlen kimutatni utólag az okot. Valószínűsíteni lehet, statisztikák alapján. Csernobil esetén viszont nem mutattak megnövekedett esetszámot ezek a statisztikák.
2009.10.12 19:02:57kklaci
A KFKI-ban lévő atomreaktor teljesítménye 10MW. Ezt össze sem lehet hasonlítani a paksi atomerőmű 4x470 MW teljesítményével, ami 190-szer nagyobb, és annak biztonsági kockázataival. Nem kellene összemosni ezeket a dolgokat.
2009.10.12 19:20:16Firuse
""Csernobil miatt máig járnak 20-25 év közötti fiatal férfiak kemoterápiára. Igen amiatt, ezt több onkológus is alá tudja támasztani."
Fura ilyenről nem hallottam... főleg úgy hogy én 86 június elején születtem... egyik haverom októberben, másik novemberben. Egyikőnknek sincs semmi baja."
Az én exemnek, meg a rajta kívüli sokszáz fiatal srácnak meg igen. Nem azt írtam, hogy mind. Örülj neki, hogy a szerencsések közé tartozol. Bár ha érzel egy kis különálló gumót golyesz alatt/mellett, azért menj el dokihoz, mert ilyen ártalmatlanul kezdődik és ha nem mész időben, akkor nyisszel végződik+kemo.
Csernobilt pedig azért említettem, mert akkor is mindenki hogy bízott a biztonságosságban és mi lett belőle. Egyszerűen csak nem lenne szabad hagyni, hogy a mi kárunkra más országok azt tegyenek amit csak akarnak. Ennyi.
2009.10.12 19:23:50Firuse
Röntgenszeműlány: Menj el az onkológiai központba és kérdezd meg a nagyágyúkat. Tudod ők minden nap rákos betegekkel foglalkoznak. Van köztük olyan is, aki a fogsor rendellenes állásából tudja. Ez van. Azért mert te nem vagy ász a témában, mások /nem magamra gondolok/ még lehetnek. Ezt fogadd el légy szíves.
2009.10.12 20:34:32Lali_
68nyara:
Na vajon? Ahol a különböző kőzetelemek találkoznak
http://fir.seismology.hu/foldrenges/alap/2eloszlas.html
Javaslom a kép nagyméretű megtekintését
2009.10.13 13:34:48hapcika
MrZed001: Mi meg szélirány forduláskor Paksról küldjük a "véletlen" radioaktív felhőket a tótoknak és közben kétszer is beterít téged a felhő, hülyegyerek!
2009.10.13 20:58:09szamoai
!panic! :
mindenki ún valamit. te a "hová rakjuk a fűtőelemet"-témát, én meg a "megvan erre is a megoldás"-témát
azért ha elolvasod amit írtál, így utólag talán neked is feltűnik mennyire röhejes, ahogy előbb magabiztosan közlöd, hogy megvan rá a megoldás, a következő mondatodban meg felhozod a magad (megbocsáss: amatőr és dilettáns) megoldási javaslatát:)
hogy ne csak a levegőbe beszéljek: javítson ki aki jobban tudja, de saját guglizásom eredményeképpen én arra a felismerésre jutottam, hogy a Földön még _sehol_ nem helyeztek el _véglegesnek szánt módon_ kiégett fűtőelemeket; csak pakolgatják őket jobbra-balra és imádkoznak, hogy a közeljövőben valaki kitaláljon rá valamit
2009.10.13 23:59:45Stiel
Kijavítalak. A fűtőelemek tulajdonképpen értéket képviselnek, idővel majd megéri őket újrahasznosítani. Ezért nem ássák el őket végleg. A technológia a feldolgozásra megvan ma is, csak nem olcsó, ezért inkább bedobják őket 500 évre egy sóbányába és addig használnak újat. Az előbbiek állnak mondjuk Németországra, de pl. Japánban, ahol gyakoriak a földrengések, nem dobnak le semmit csak úgy, ott sokkal nagyobb részét dolgozzák fel. Drágább emiatt az áramuk, de nekik nincs választásuk.