Évente ötezer embert öl meg a levegő Teheránban

2010.01.19. 15:30

Az elviselhetőnél lényegesen magasabb a légszennyezettség mértéke Irán fővárosában, a rossz teheráni levegő évente ötezer ember halálát okozza, figyelmeztetett a levegőminőséget ellenőrző iráni központ.

A Teheránban belélegzett levegő a világon a legszennyezettebbek közé tartozik, már olyan országokéval lehet összehasonlítani mint India vagy Banglades, mondta az állami televízióban közzétett felhívásában a központ igazgatója. "A főváros levegőjének szennyezettsége jóval meghaladja az elfogadható mértéket" - idézte a tévé Juszuf Rasifit.

Az ellenőrző központ vezetője keményen bírálta a 14 millió lakosú nagyváros vezetését, amely szerinte nem tesz meg mindent a levegőminőség javítására. A szakember szerint a városnak a pontos mérésekhez szükséges eszközök sem állnak rendelkezésre. Rasifi aggodalmaival egyetért a teheráni önkormányzat levegőminőség felügyeletére létrehozott bizottságának elnöke is, ő kritikusnak nevezte a helyzetet.

Az ISNA hírügynökségnek adott nyilatkozatában a bizottsági elnök azt mondta, 2009-ben Teherán légszennyezettségének mértéke 38-szorosa volt a világátlagnak, ami azt jelenti, hogy közel ötezer ember vesztette életét a rossz levegő miatt.

A szakember szerint a szennyezés 70 százalékáért a közlekedési eszközök felelnek. Teherán utcáin becslések szerint hárommillió olyan autó jár, amelyik nem felel meg az európai követelményeknek. Az iráni főváros rossz levegője - leginkább télen, amikor nincs csapadék és szél - légzési nehézségeket okoz, előfordul, hogy ezért állami intézmények, így minisztériumok és iskolák is bezárnak.

Az amerikai NYC Partnership Consulting nevű cég a világ legszennyezettebb városairól készített listáján Teherán a 29. helyen szerepel. A felmérés szerint a legszennyezettebb Azerbajdzsán fővárosa, Baku.