Fenékgátakkal oldanák meg a bősi ügyet
2010.03.06. 12:37 - Index
Magyarország váratlanul olyan vízpótlási javaslattal fordult Szlovákiához, amely a Szigetköz problémáját nem az Öreg-Duna vízmennyiségének növelésével, hanem mobil fenékgátakkal oldaná meg, írja a Népszabadság. A lap szerint az egyezkedésre egy korábbi kétoldalú megállapodásban rögzített határidő után, ráadásul szakmai és társadalmi egyeztetés nélkül adták át a megválasíthatósági tanulmányt.
A magyarországi környezetvédők tiltakozni akarnak a lépés ellen, mert szerintük a minisztérium több szabályt is megsértett az anyag késői kiküldésével.
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szerint ugyanakkor az anyag nem a hivatalos kormányálláspont, hanem olyan szakértői munkaanyag, amely egy későbbi magyar-szlovák rendezési terv alapjául szolgálhat, írja a lap.
A kiküldött változatot sem a miniszter, sem az államtitkár nem ismerte, az nem minősül hivatalos javaslatnak, áll a tárca közleményében. A stratégiai vizsgálat irányító testületének munkaközi anyagáról van szó, amely hat különböző változatot is tartalmaz a Szigetköz vízpótlásának megoldására, hangsúlyozzák.
Hétfőn mind az anyag kiküldésének szabályosságát, mind annak tartalmát kivizsgálja a minisztérium, ennek eredményét pedig két héten belül nyilvánosságra hozzák. Amennyiben a szükséges társadalmi egyeztetés elmaradt, a tárca azt meg fogja tartani, állítják.
A két ország közötti vízpótlási javaslatoknak már 2009-ben el kellett volna készülniük, a szlovákok azonban még hozzá sem kezdtek a munkához, míg a magyar vízügyesek sokáig halogattak a felmérést. A Népszabadság szerint a dokumentumokból az is kiderül, hogy a magyar fél álláspontja szerint az 1997-es hágai ítélet óta nem sikerült közelebb jutni a rendezéshez, egyik ország álláspontja sem változott.




Kommentek
2010.03.06 13:07:34seatdealer
Most a határidők a fontosabbak, vagy a Szigetköz? Mindenért reklamálunk, ahelyett, hogy tennénk is valamit...
2010.03.06 14:08:29helota
Nagy hiba volt nem megépíteni a Dunaszauruszt. Csak hát át lett politizálva és műszakiak helyett jogászok meg történészek döntöttek. Most is néhány hiperaktív okos bölcsész vagdalkozik, az érintettek meg szívnak.
2010.03.06 14:42:21Gábor mester
Annakidején a Meciarhoz nem a Törpének kellett volna tárgyalnia menni - hanem egy Papp Laci-kaliberű óriásnak... Vízlépcsőt lehet csinálni normálisan is, meg ahogy általában itt szoktak valamit... A maximálisan rá fordítható összeg másfélszeresét ellopják, aztán innen-onnan összekapart pénzecskékből gányolnak valamit. Vagy semmit. A probléma adott: hajózás, vízmennyiség- ÉS minőség + "tiszta" energianyerés lehetősége. Unokáink is fizetni fogják. Így vagy úgy, de biztosan.
2010.03.06 15:00:38A Sherman megsérült, végzünk vele
Sajnos a jelenlegi főtárgyalónk, Gerelyes István egy barom. Szerinte a 100 ezer fős szovjet hadsereg által megszállt Magyarország 1977-ben szuverén volt. És ez nemzetközi jogot oktathat. Szerinte elfogadható, hogy nem fizetnek a tótok kártérítést, de áramot, vizet sem adnak. Ha Orbán megint nyuszi lesz és nem akar konfrontálódni Duna ügyben sem a szlovákokkal, akkor megnézheti magát, mert nem fogjuk eltűrni.
2010.03.06 15:41:31szvsz
@tony zionist: valamit azért elfelejtettél: akkor nekünk sem volt hadseregünk. Abban sem vagyok biztos, hogy most van-e...
És érdemes továbbgondolni a forgatókönyvedet... harmadnap bevonulnak a ruszkik Magyarországra és népszavazást tartanak -mondjuk Szibériában-, hogy legyen-e kishazánkból pl. szeméttelep...
2010.03.06 15:42:48szvsz
bár lebombázni most sem késő :)
2010.03.06 16:25:24Viktus
Tipikusan magyar sztori több száz milliárdot kidobtunk , mert pár halász meg zöldséghívő tiltakozott ...
2010.03.06 16:27:16Viktus
szvsz
Biza még volt hadseregünk.
2010.03.06 17:00:52tomaj2010
Még szerencse hogy az eddig és ilyen bután hozzászólókat (tony zionist, szvsz)nem engedték eddig még a tárgyalóterem küszöbéig sem.
A vízerőmű rendszert meg kell építenünk mielőbb annál jobb és hasznosítani a megtermelt villamosenergiát, kihasználni a hajózhatóságot és élvezni az infrastruktúrát a folyó menti településeken élők és a kirándulók részéről.
2010.03.06 17:06:56Mother Nature
A hágai Nemzetközi Bíróság 1997 szeptember 25-i Ítéletében azt mondta, hogy a feleknek megoldást kell találniuk arra, hogy főmederbe és a mellékágakba s o k k a l több vízz kerüljön! Ez egy olyan pont amit Magyarország megnyert az ítéletben. A haraáruló, országvesztő szocik az utolsó pillanatban még ezt is feladnák, beletörődnének ebbe is. Emlékeztek a Nemcsókra? Ő is effélével próbálkozott az utolsó pillanatban (1998 márciusában) csak ő még egy aranyog gátacskát is akart építeni Pilismarótnál. Jól mondta a Viktor aszociknak 2005-ben: hazaárulók vagytok mind!
2010.03.06 20:09:10AutosVilli
Tök mindegy , csak oldják már meg valahogy!!!
2010.03.06 20:39:36leppre
Tipikus kabátlopási ügy. Vagyok elég idős ahhoz, hogy emlékezzek rá, az Ellenzéki Kerekasztal Lovagjai és az azóta a sunyiba távozott zöldek hathatós aknamunkája eredményeképpen nem lett végül erőművünk. Enyhén szólva is hazugság rákenni a szocikra.
És jól mondjátok, tipikus magyar megoldás: piszok sok pénzért nem történik semmi!
2010.03.06 21:44:15kutas józsi
leppre: hálistennek hogy nem lett. hogy a faszomba nézne ki visegrád a betonmonstrummal...
én még láttam elcsúfítva a dunakanyart.
2010.03.06 21:55:38marx karcsi
cionista tóni:
igazad van, elbasztuk (avagy elkúrtuk gyf után szabadon).
2010.03.06 22:07:33ciha
Amúgy világszerte mindenütt vannak vízierőművek,és nincs velük különösen nagy probléma.Ha a mai kor színvonalán,normálisan meg van csinálva,hasznos lehet.Igenám,de itt az energia-maffia,amely minden alternatív megoldást megakadályoz.Mindig a kamerák elé tolnak egy-egy "szakértőt",aki szerint nálunk nincs elég szél,nincs elég napsütés,nincs elég víz,így marad a Föld további pusztítása,a gyerekeinkkel,unokáinkkal majdcsak lesz valami...
2010.03.07 05:49:52DRtorgyi
A szlovákok örülnének, ha valaki eltüntetné a bősi gátat, mert akkor nem nekik kellene fizetni a veszteségeit.
2010.03.07 07:45:35NagyBandi1
A legnagyobb baj az Kedves DRtorgyi, hogy nemcsak a szlovákok fizetnek, hanem amióta az a monstrum meg nem épült, a magyar állam fizet kártérítést Ausztriának, és csehszlovákiának. Amióta pedig az északiak két külön országként futnak, azóta mindkettőnek...
Szóval ez nekünk magyar adófizetőknek nagyon komoly pénzünkbe kerül.
Az viszont biztos, hogy ezt a dagonyát is annak a nagy magyar széthúzásnak köszönhetjük ami évszázadok, óta jellemzi népünket...
Mikor lesz itt valami halovány együttműködés, és egyetértés legalább az észérvek mentén?
2010.03.07 08:02:46Cherokee wa-hia
Ez a magyar...
Ugatni, azt tudunk,
Mindenért,
Mindenkire,
De cselekedi, az nem...
Csak fikázni mindent, és mindenkit, aki valamit, bármit, javasol...
2010.03.07 08:16:20DRtorgyi
Csehszlovákia már szerencsére megszűnt. De azt hiszem, hogy már nem kell többet fizetni, és régen is csak a komcsik hülyesége volt, amikor nem tudták felépíteni, akkor megbízták az osztrákokat, ahelyett, hogy a rengeteg agyontámogatott vízépítő cégnél néztek volna körül, vajon miért nem képesek gödröt ásni.
Egyébként a szlovákok még az olaszoknak is fizettek egy időben. Ők addig fognak fizetni, amíg ez a szerencsétlenség létezik, mert nyereséges nem lesz, az biztos.