A kormány értékesítene, a Fidesz akár rá is bólintana
2010.03.09. 15:03 - zsm
A kormány állítólag piacra dobta Magyarország kvótatartalékát, hogy a bevételből a költségvetést foltozza. Az biztos, hogy nem egyszerű megalkotni a megfelelő értékesítési stratégiát, hiszen a nemzetközi szén-dioxid-kvóta-piacot a bizonytalanság határozza meg. A Fidesz el tud képzelni olyan felállást, hogy megérje most eladni, a kormány csak annyit mond, hogy tárgyalnak, a szakértők megosztottak.
A Bajnai-kormány olyan nagy tétel szén-dioxid-kvótát akar értékesíteni még a választások előtt, amivel akár több évre előre is megfoszthatja a következő kormányt ettől a bevételi lehetőségtől, írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a gyors eladásból befolyó pénzekből a költségvetés lyukait szeretnék befoltozni, annak ellenére, hogy a kvóták ára most kifejezetten alacsony.
A Pénzügyminisztérium kommunikációs vezetője a lapnak azt mondta, hogy valóban folynak tárgyalások kvótaértékesítésről, és azt is elismerte, hogy a korábbinál alacsonyabb árakról beszélnek, de ezt a válsággal magyarázta.
A környezetvédelmi minisztérium hasonlóan nyilatkozott, kérdésünkre azt mondták, sok az érdeklődő, de arról szó sincs, hogy Magyarország teljes kvótavagyonát piacra akarnák dobni. A tárca álláspontja szerint Magyarországnak 100 millió tonna a kvótatartaléka, ennek 10 százalékát már értékesítettük.
Fideszes forrásaink ugyanakkor úgy vélik, hogy elképzelhető olyan felállás, amelyben Magyarország szempontjából az a helyes stratégia, ha értékesítjük a tartalékot. Ennek oka, hogy az eredménytelenül zárult decemberi koppenhágai klímacsúcson arról sem született döntés, hogy a kiotói jegyzőkönyv 2012-es lejárta után az eddig ebben a rendszerben értékesített szén-dioxid-kvótáknak mi lesz a sorsuk.
Jelenleg három lehetőségnek van esélye: a rendszert 2012-ben teljesen megszüntetik, korlátozásokkal, illetve korlátozások nélkül tovább lehet vinni 2012 utánra. Ha tehát megszűnik a rendszer, érdemes eladni most akár a teljes tartalékunkat, ha van olyan vevő, amelyik megfelelő árat tud fizetni.
A GKI Energiakutató februári tanulmányában (pdf), amit a környezetvédelmi tárca felkérésére készített a koppenhágai klímakonferencia utáni kvótagazdálkodás lehetőségeiről, azt javasolja, hogy Magyarországnak érdemes egy gyengébb ár mellett is a meglevő kvótáit minél nagyobb arányban értékesítenie, mert valószínűleg még ebben az esetben is bőven marad annyi kvóta, amit át lehet vinni 2012 utánra. Ez a következtetés a Magyar Nemzet értesüléseit támasztja alá.
Szakértők viszont ennél bonyolultabbnak látják a helyzetet, hiszen túl sok a bizonytalansági tényező: a kvótakereskedelmi rendszer jövője mellett az árakat befolyásolja, hogy szintén a koppenhágai klímacsúcs miatt kiszámíthatatlan az országok klímapolitikája, így várható kibocsátása a következő évekre, amit nagyban befolyásol a gazdasági válság is. Emellett a kiotói rendszerbe egyre több ország lép be az eladói és vásárlói oldalon is. Az eladók között pedig Oroszország például akkora tartalékkal rendelkezik, aminek piacra dobásával a teljes rendszert bedöntheti – erre egyelőre amúgy kicsi az esély, mert ígéretük szerint teljes kvótavagyonukat átviszik 2012 utánra.
Számokra lefordítva ez azt jelenti, hogy míg ma jó esetben se lehet 8 eurónál sokkal többért értékesíteni egy kiotói kvótát, addig, ha nem törlik el teljesen a kereskedelmi rendszert, 2012 után ennek akár a négy-ötszörösét is meg lehet kapni érte. (Ha tehát most 8 eurós áron értékesítenénk a 100 millió tonnás tartalékunkat, közel 220 milliárd forint bevételhez jutnánk.) A stratégia kialakításakor így mindenképp számolni kell azzal, hogy kvótatartalékunk egy részét érdemes átvinni a következő periódusra.
A legnagyobb kérdés tehát az, hogy Magyarország hogyan alakítja ki kvótaeladási stratégiáját, és talán még ennél is fontosabb, hogy milyen szerződéseket köt, azaz hogy a befolyó pénzt köteles-e mérhető zöldberuházásokra fordítani, illetve hogy ezt valóban meg is teszi-e, vagy válságtartalékot képez belőle, esetleg költségvetést foltoz.




Kommentek
2010.03.09 15:31:04Bocimaster
Adjunk el minél többet mielőtt rájönnek, hogy a szén-dioxid kibocsájtás nem felelős a globális felmelegedésért :).
2010.03.09 15:41:21Egzaktix
Az igazi nagy biznisz az lesz ha a komplett légteret sikerül majd eladni az ország fölött!Szerintem az MSZP már gondolkodott ezen is,csak rájöttek,hogy a nyugdíjasok is ezt szívják. :)
2010.03.09 15:46:46Egzaktix
Apropo,nem tudja valaki,hogy egy nokiás dobozban mennyi szén-dioxid kvóta fér el? :) :)
2010.03.09 15:48:14Bocimaster
Erről eszembe jutott a sirály árus vicc:).
Mikor a balek megveszi az árus felmutat az égre, az ott a magáé :).
2010.03.09 16:23:36Lord heckman
Budapest, szitáló eső - a kormány a falakat is kilopta a BKV ből, de a BKV-s buszok továbbra is ontják a CO2-t :)
2010.03.09 17:13:51Egzaktix
Hát,ha ez a széndioxid kvóta nem csak egy elméleti szám lenne,már ezt is ellopták volna.. :)
2010.03.09 19:28:29Wasser
Segítsen nekem valaki:
1. legjobb tudomásom szerint csak olyasmit lehet eladni, ami az eladó birtokában van.
2. kinek a birtokában van a föld fölött keringő co2?
3. melyik szervezetnek van olyan hatalma és pofája, hogy ennek a tulajdonjogát, vagy az affölötti rendelkezést magáénak tudja?
2010.03.09 20:13:20peetmaster
wasser: nem a meglevő co2-t, hanem a jövőbeli kibocsátási jogot adják el.
2010.03.09 21:29:19ORBÁN őskövület LÉPJEN HÁTRA , MLSZ elnöknek jó!
Rengeteg az eddigi simlis kormányokban szerepelt politikus is érdekelt cégeivel a CO2 bizniszben.
Még a "szent emberek" az orbanista fidesz is.
Lesz ám egyetértés!
2010.03.09 22:19:08orwell
véleményem szerint ezen összeget kizárolag a lakosság valamint az ipar CO2 kibocsájtásának további csökkentésére kell fordítani /elsősorban a geotermikus technológiák elterjesztésével, a lakossági fűtéskorszerűsítés ösztönzésével/
meleg víz van alattunk bőven, légkondit csak szolár cellával együtt,
2010.03.10 07:24:01Egzaktix
orwell@
Amíg a zöld energiához szükséges berendezések 25% áfásak, és a távhő csak 5%-os,miről is beszélünk?Nincsen ebben az országban szándék sem arra,hogy kevesebb legyen a káros anyag kibocsájtás.
Ezek a rendszerek most még megfizethetetlenek,és a megtérülésük is nagyon hosszú idő.Az Állam pedig inkább korlátozó,mint ösztönző tényező ebben az esetben(is).
2010.03.10 08:32:51Mikael675
Nem túl jó sokat eladni egy vevők által diktált piacon. Lehet h. kevesebbért többet lehetne kapni, persze azért meg kellene dolgozni. Elkótyavetyélni a nemzeti vagyont nem nagy kunszt.. bár ebben jók vagyunk :(