4 milliárdos kvótaszerződést írt alá Magyarország
2010.03.11. 18:19 - Zsolt Melinda
Kétmillió tonna szén-dioxid-kvóta eladására kötött szerződést a környezetvédelmi minisztérium, az ügyletből több részletben 4 milliárd forint folyik be, az első részlet, 1 milliárd forint csütörtökön érkezett a tárca erre a célra elkülönített kincstári számlájára, mondta el az Indexnek Olt Boglárka szóvivő.
A környezetvédelmi minisztérium arról is tájékoztatott, hogy a befolyt összeget maradéktalanul a Zöld Beruházási Rendszerben használja fel.
A kvóták végfelhasználója a tárca információi szerint Japán. Erről konkrétabbat feltehetően azért nem lehet tudni, mert van arra is esély, hogy a vásárló cég nem használja fel a kvótákat, hanem továbbértékesíti azokat.
Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a Point Carbonnak adott nyilatkozatában ugyanakkor azt mondta, hogy a megkötött szerződés garantálja, hogy ezeket a kvótákat az EU-n belül nem használják fel újra. Hangsúlyozta, hogy az eladásnak ez a módja nem mond ellent az uniós szabályozásnak.
A mostani ügylet annyiban tér el Magyarország három korábbi kvótaeladásától, hogy egy más típusú kvótakereskedelmi rendszerben használt egységet adtunk el. Míg korábban a kiotói egyezmény alapján Magyarország kvótatartalékából értékesítettünk, addig a most eladott egységek a hazai cégek kibocsátását érintik az uniós kvótakereskedelmi rendszerben.
Az EU az ügylet hírére úgy reagált, hogy bár a kiotói egyezmény nem tiltja ennek a típusú kvótának a kereskedelmét, azonban ha ezek, a korábban már felhasznált egységek visszakerülnek az unión belül működő cégekhez, komoly pénzügyi veszteséget okozhatnak.




Kommentek
2010.03.11 18:54:59fda
Pofátlan dolog, hogy a nemszennyezésből is lehet legálisan pénzt csinálni.
Olyan, mintha megállapodnánk, hogy mindenki naponta legfeljebb 1 cigarettát dobhat el az utcán, aki nem dobál el ennyit, a szemetelőbb dohányos haverjainak eladhatja a részét.
2010.03.11 19:08:08Jim Tonic
Eladni azt, hogy nem szarom tele a világot, azt mutatja, mennyire szánalmas az emberiség. Az is, aki eladja, ahelyett, hogy tenne a világért, még szánalmasabb, aki megveszi.
2010.03.11 19:35:50tanyás
Eladtuk a kvótát, most már beleszarhatunk a világba? Nesze környezetvédelem! Jó hogy volt mszp!
Remélem, az összes politikai párt/csalók, sikkasztók,tolvajok/ eltűnnek a közéletből!
2010.03.11 19:43:30Joseph_
@tanyás Hiú ábránd....
2010.03.11 20:14:45depo1979
Így adják el magyar ország későbbi fejlődésének lehetőségét. Aki ezt meglépte kést forgatott meg az országba.
Jó lenne tudni ki tette. De ez soha nem fog kiderülni.
Ezért lépnek le innen az emberek, mert eladják a jövőjüket.
2010.03.11 20:16:59tölgyes
Már az is otrombaság, hogy most ilyen eladásba kezdenek..Olyan sok mindent elkúrt az MSZP, hogy ezt most már nem kéne tovább folytatni. Most itt van ez a Sávoly-ügy is.., aztán ott a MALÉV.. és még ki tudja mennyi minden.
2010.03.11 20:25:25stefiboy
de ez mit is jelent pontosan-konkrétan? japók idejöhetnek majd vmi gyárral és füstölhetnek az arcunkba?
2010.03.11 20:39:56yetoo
Nagyszerű. Akkor ez azt is jelenti, hogy a most kiírt ZBR pályázati összeg - 2 milliárd - még négy milliárdal bővül???? Hát kiváncsi leszek én arra!! A ZBR pályázatokat meg visszautasítják, hogy "kiürült a kassza, bocsika". De te azért figyelj a környezetedre, meg ne bocsáss ki sok CO2-t. Neeem???? A lóvé meg eltűnik, mint szürke szamár a ködben!!!! Adják el a kvótát, ha már erre jogi kaput találtak. Csak akkor az valóban Magyarországon, és a ZBR-ben legyen felhasználva, számonkérhetően.
2010.03.11 20:54:36bb3nz0
Mennyi hülyeség istenem...
Minden évben az országok területüknek és gazdaságuk arányában kapnak kvótákat, amikkel kereskedhetnek legálisan.. semmi jogi kiskapu! Az a lényege a kvótakereskedelemnek, hogy a megkapott kvótán túl ne szennyezzen az adott ország. Viszont ha van egy "zöldebb" ország, ami nem használja fel kvótáit teljesen, akkor eladhatja egy olyan országnak, akinek naygobb a károsanyagkibocsátása és ezért szüksége lenne még kvótákra! Itt ez történt. Az már más, hogy útközben beszállhatnak kvótakereskedők, és erre utalt a cikk, hogy az eladott kvótákat nem biztos, hogy japánban fogják felhasználni, lehet hogy a japán tovább adja magasabb áron és keres rajta. Szó sincs arról, hogy idetelepül valami gyár, vagy sávoly vagy malév:DDD a 3 dolognak annyira nincs köze egymáshoz, hogy csak nevetni lehet azon aki ilyeneket leír.
Itt simán arról van szó, hogy az ország, egy számára fölösleges dolgot eladott. Meg is tarthatta volna, csak akkor elesik pár miliárdtól.
2010.03.11 21:03:35tréningatya
gyurcsány megint keresett 100 milliót a kvótájával.
2010.03.11 21:03:51smartdrive
vajon van ebből részvény is? :D
2010.03.11 21:06:05Horto
Orom latni, hogy mar megint olyan hulyek magyaraznak akik alapveto dolgokat sem ertenek...Es a legnagyobb bun, hogy az ilyen "tanyas,tolgyes..." fajta hozzaszolok szavahatnak...fogalmuk sincs, hogy mi hogyan mukodik csak ontjak a rosszmaju dumajukat amit eppen egy jobbik vagy garda gyulesen hallanak.Katasztrofa...
2010.03.11 21:06:53Sicc
Ki a faszom kérte fel erre ezt a tetves kormányt?!
Aztán a Levegő Munkacsoport élén azzal a buzi Lenkeivel azt ugatják, hogy az öreganyó tekerje le otthon a termosztátot, és fagyjon bele az ágyába.
Nem! Ezt nem vesszük be!
Nincs kvótabiznisz! Anyátokkal szórakozzatok, ne velünk! Nincs üzlet! Bíróság les ebből is, rohadék hazaáruló tolvaj banda!
2010.03.11 21:08:41Sicc
Nyilvános akasztást! Akár holnap!
Rohadt szemét kommunista tolvaj banda!
:(((((((
Argh......
2010.03.11 21:10:49Horto
most mar teljesen elkeseredtem...
2010.03.11 21:19:49dirtywork
Ez a banán köztársaság, csak banán nélkül.
megértelek hogy elkeseredtél
2010.03.11 21:23:08amorph
basszus.. tenyleg ennyire sotet van nalatok?.. a hulyesegek kommentelese helyett fel perc alatt utanaolvashatnatok,h legalabb alapveto fogalmatok legyen arrol, ami ellen agitaltok..
2010.03.11 21:23:25bb3nz0
Horto: butak.. Ne is probalkozz:D
2010.03.11 21:25:36dbdb
Ez a kvóta abból adódik, hogy az országnak a 80-as évek végi évi átlag kibocsátása alapján meghatároztak a kibocsátási csúcsot (113 millió tonna/év, ebből 6% csökkentést vállaltunk, valahol 108 mtCO2/év a limitünk)). Ha ennél többet bocsátana ki Magyarország, vennie kellene kvótát. Sok olyan ország van, amely ilyen helyzetben van tehát vennie kell kvótát. Magyarországon a szocialista ipar összeomlott, emiatt a korábbi kibocsátásunk a felére esett vissza a 90-es évek elején, majd szépen emelkedett évi 80 milló tonna körüli értékre. A különböztetet eladhatjuk, azzal a megkötéssel, hogy környezetvédelmi projektekre kell fordítani a befolyt összeget. Minél pontosabban számszerűsíthető a projekt által elkerült CO2 kibocsátás, annál "többet ér". Elvileg így működne a piac, de sok áttétel és egyéb bizonytalanság nehezíti a karbonpiac tiszta alapokon való működését.
Nincs ebben semmi, a fenti közutálatot indokló simli. Sok ország teszi ezt, más kérdés, hogy a befolyt árbevételt mennyire átlátható módon forgatja a kormányzat az előírt célprojektekbe. Itt lenne fontos szerepe a civil kontrollnak, de semmiképpen nem a nyilvános akasztásra gondoltam.
2010.03.11 21:30:58Horto
bb3nz0: 2-3 hetente mindig megprobalom, de rajovok, hogy csak idopazarlas...azt hiszem most megint elvonulok:)
2010.03.11 21:33:52mrbadi
Sajnos a fejekben való sötétség országos szintű!És ezt az elhülyülést a politikai helyzet csak fokozza.
Elkeserítő.
2010.03.11 21:35:45t a m á s
Azt azt azért tisztelettel megjegyzem hogy;
A ZBR pályázatok egyik leg lényegesebb része az u.nevezett "panelprogram" (az iparosított technológiájú épűletek homlokzati szigetelése és nyílászáró csere stb)
A pályázat beadási határideje október 30 volt. Meghosszabbították december 31-re mert a minisztérium a KVM még ekkor kezdte felvenni a pályázatot elbíráló embereket! Aztán az ÉMI nevű elbíráló intézménnyel a mai napig nincs szerződésük bár ők lettek volna a 30 nap alatt elbíráló szervezet. Most márciusban összekaparnak talán egy kis pénzt de majd a következő kormányra hagyják az elbírálást és főleg az esetleges kifizetést. HA LESZ MIBŐL!.
Szégyen hogy a beadott kb. 900 pályázó így hülyítve lett egy fél -éven át.És még tovább....
2010.03.11 21:39:02yapiapps
Szerintem meg nagyon is jól tettük, hogy eladtuk a ki nem használt kvótát! Ha belegondoltok, a semmiért fizetnek 4 milliárd Ft-ot. És ráadásul a környezetvédelemben használják fel! Mit kell ezen pattogni? Végre valamit jól csinálnak ebben a suta országban...
2010.03.11 21:41:00tréningatya
Gyurcsány Ferenc egyébként az érdekeltségi körébe tartozó Motim Rt.-n keresztül személyesen is érdekelt a szén-dioxid-kvóták leosztásában. A magyar kormány 2005-től 2007-ig 213 létesítmény között mintegy 31 milliárd tonnának megfelelő kvóta-mennyiséget osztott ki. Nemrég a parlamentben a környezetvédelmi miniszter, Szabó Imre is elismerte, hogy a Motim Rt. az indokoltnál magasabb keretet kapott. Elmondása szerint azért, mert a hazai cégek kvótáit - hitelesített adatok hiányában - a múltbéli termelési adatok alapján határozták meg. A fölösleges kvóta-mennyiséget a cégek szabadon értékesíthették. A Motimnak sajtóhírek szerint 80 millió forintos bevétele volt ebből.
2010.03.11 21:44:54igazi hős
Ugye minden fikázó tudja, hogy a kvótakereskedelemben kapott összegeket környezetvédelmi beruházásra kell költeni? Akkor ki jár jól vele? Aki megveszi kicsit eltolhat bizonyos beruházásokat ezzel globálisan veszítünk mi földlakók, de mi magyarok nyerünk, ha ebből a pénzből épül-készül valami hasznos.
Tessék csak nyugodtan tovább üvöltözni habzó szájjal, ez mindenkinek megy...
2010.03.11 21:47:17Unter Bahn
Van két gyermekem. Kaptam utánuk 2 mFt szocpolt. Kérdésem, hogy megvásárolhatom-e gyermektelen házaspárok szocpolját, ha ők meddők vagy vállalják hogy nem hoznak világra utódot???
(Tudom, mint minden hasonlat, sántít és még kissé morbid is - CO2-kvóta nemegyenlő x gyerek -, de nem is ezeket akarom átörökíteni, hanem azt, hogy szvsz a kvóta a gátlástalanul terjeszkedő ipari technológiák kiszűrését, környezetbarát technológiák révén történő gazdaság-fejlesztést hivatott elősegíteni, nem pedig a vele való kufárkodást. Ha nem használjuk el, akkor ELVESZETT!
A cél az, hogy használjuk el, iparosodjunk, amedig csak a kvóta engedi.
Amelyik kormány ezt nem tudja, az hulljon ki és: "Kérem a következőt!".
2010.03.11 21:54:30Munkaadó
Pont fordítva látom - nagyon jó, hogy lehet vele kereskedni. Ugyanis ha teszem azt kiváltasz egy környezetszennyező ipart egy kevésbé környezetszennyezővel, akkor a beruházásod megtérül azért, mert eladhatod a felszabadult kvótádat.
Ha nem lehetne eladni, akkor nem térülne meg a zöld beruházás. És mindenki pampogna, hogy miért a zöld beruházásra költünk, miért nem új munkahelyteremtésre/egészségügyre stb. Szerintem nagyon jó a kvóta rendszer.
2010.03.11 21:57:09effet papillon
bb3nz0! hagyd ezt a sok bunkót, úgysem értik, csak szajkózzák a faszságaikat, hol jobbra, hol balra köpködve. annyira tipikus. sok sikertelen hözöngő.
2010.03.11 21:57:47effet papillon
Szép biznisz volt.
2010.03.11 22:00:49Adrian Mole
Kommentelők nagy részének (pl. "az öreganyó tekerje le otthon a termosztátot, és fagyjon bele az ágyába" - panelprogram, ZBR benne is van a cikkben): Moszkvában Mercedeseket osztogatnak. A többi matekoljátok ki...
2010.03.11 22:02:21Té.eS
A CO2 kvótával történő kereskedés lényege nem az, hogy Gyurcsány közeli cégek meggazdagodjanak, hanem, hogy a legnagyobb szennyezőket bevonják a rendszerbe, és egy piaci mechanizmussal meghatározzák a környezet szennyezés értékét.
Kevés olyan megoldás van, ahol tényleges gyárbezárások, és elbocsájtások nélkül lehet csökkenteni a CO2 kibocsájtást. Az is igaz, hogy tényleges csökkentést nem mindig eredményez.. Az eladásból befolyt összeget pedig az eladó ország köteles zöld beruházásokra (panel programok), támogatásokra stb fordítani.
Mondjuk megint nem úsztuk meg megint csak balhé nélkül ezt az ügyletet sem, hiszen Japán és Csehország (a másik leendő vevő) bejelentette, hogy esetleg eláll a vételtől, mivel nem átlátható mire költi a befolyó pénzt a magyar kormány..
A kvóta kereskedelem arra is szolgálhatna az EU-ban, hogy csökkenthetné a versenyhátrányát és kiegyenlíthetné a feltételeket... De ehhez jobban kellene menedzselni..
2010.03.11 22:18:36Athos
vazz... Nem lehetne egy olyan választási rendszert kitalálni, ahol vizsgázni kéne ahhoz, hogy a polgár szavazhasson?
Mert ez kurvagáz, hogy ennyire sötétek az emberek, és arra sem képesek , hogy a guglit használják...
2010.03.11 22:19:10العربية
Nem az a baj, hogy eladtuk, mert ez teljesen legális. Hanem az, hogy ez a pénz is valakiknek a zsebében landol és nem az ország fejlesztésére lesz költve...
2010.03.11 22:24:47Gempacsöki Boborján
Magyarországnak már 10 évvel ezelőtt is bazinagy kvótatöbblete volt,mivel a szocializmus megszünte után kurva sok gyár bezárt.Ezt a kvótatöbletet eddig is eladták és tudomásom szerint ebből a pénzből csinálták és csinálják most is a panelek szigetelését és korszerűsítését.Az EU meg gondolom azért nem örül mert lehet hogy úgy gondolta hogy mivel EU-n belül van így a lé is az övé kell legyen,de nem számolt azzal hogy a magyar furfangos nép.D
2010.03.11 22:32:38Gempacsöki Boborján
Nem az a baj hogy ellopják,hanem az a legnagyobb baj,hogy ki is viszik az országból a pénzt és nem itt költik el.
2010.03.11 22:35:52t a m á s
Ismét, és nagyon nagy tisztelettel.
Az összes politikai hozzászólás...nem érdekes.
De technikailag kérem értsék meg, hogy nem jól, rosszul, ügyetlenül, amatőr módon, szakszerűtlenül, (általam nem ismert tisztességtelen módon) használják fel a kvótáért kapott pénzt. Illetve kellett volna hogy már 2010 január 31-ig felhasználják. A mai napig nem alakították ki a támogatott projektek elbírálását. Ne a kvóta kereskedelem világméretű erkölcsiségén problémázzanak. Hanem a KVM minisztérium tehetetlenségén (egyéb rossz szándékot nem is merek feltételezni)
2010.03.11 22:45:30Gábor, a jobbszélső
végtelen humbug az egész. egyértelmű, hogy a co2 nem káros és semmi köze a felmelegedéshez. viszont jól le lehet miatta húzni az embereket. mindenki fizet miatta, aki áramot, gázt, üzemanyagot használ. jófajta adónem, amibe az emberek 95%-a bele sem gondol. hányás ez az egész kibaszott elbaszott világ......
2010.03.11 23:15:29szcsongor
Sicc: te nagyon hülye vagy, már bocs...
Gábor, a jobbszélső: te meg bizonyára klímaszakértő vagy, de legalábbis valamelyik természettudományban jártas szakember...
2010.03.11 23:19:50_tx_
A globáli felmelegedés okai között biztosan szerepel a szén-dioxid koncentráció növekedése, a kérdés inkább az arányokban és a sebességben van. Ennél fogva a természetes karbon-ciklus felborítása ellen tett erőfeszítések értelmesek, ezek nélkül még hamarabb fulladnánk a saját szarunkba.
Fenti küzdelemhez a ibocsátás-kereskedelem önmagában egy hasznos ösztönző, legalábbi ugyanakkor kibocsátás-csökkentés olcsóbban érhető el általa, mint ha pl. előírnánk a szabályozott szektorok (kiotónál országok) részére a határértékeket, mint pl. a NOx vagy a SOx esetében.
A ZBR kormányrendelet már megjelent, és csak lakossági célú pályázatok indulhatnak rajta (pl. panelkorszerűsítés, geotermikus energia stb.) Ez megint csak jó dolog, bár tény, hogy kurva lassan ment a rendszer előkészítése. Ezért a KvVM a felelős, ill. a teljes zűrzavar, ami úgy általában jellemzi az államigazgatást.
2010.03.11 23:20:30_tx_
egy-egy s kimaradt :)
2010.03.11 23:20:37Hódocska
Hol a kommentem?
2010.03.11 23:21:11_tx_
meg egy-egy a is (ugyanakkora)
2010.03.11 23:23:37_tx_
Egy érdekesség azért van: hogyhogy EUA-t adtunk el és nem AAU-t? A nagy hőzöngésünk után, hogy így-úgy megvágták a magyar kiosztást és minden petákra szüksége van a létesítményeknek, honnan lett ennyi értékesíthető, vagyis ki nem osztott EUA-nk? Új belépő tarcsiból maradt? Vagy a JI projektek által megtermelt egységeket így számolják el?
Vagy rosszul értek valamit?
2010.03.11 23:25:50DjKaller
Abszolút egyetértek. Mindig is mélyen megvetettem ezt a kvótakereskedelmet. Ahelyett hogy egy ország örülne hogy nem csak éppen átlendült a léc felett, hanem jelentősen nagyobbat ugrott és ennek az egész világ csodájára járna a többieket pedig ösztönözné, ez az adás-vétel megy. Egy ország igen is oldja meg, hogy a határérték alatt tartja a kibocsátást. Ez nem lenne olyan nehéz, ha a kormányok, a politikusok mernének radikális intézkedéseket tenni. Ennek hiánya arra vezethető vissza, hogy a háttérben a nagy transznacionális cégek keverik a kártyákat, akiket teljesen hidegen hagy a klímaváltozás. Semmilyen ökológiai kérdés számukra nem érték, kizárólag a fejlődés, a piacok növelés, a terjeszkedés. Amíg nincs zöld fordulat a kvótakereskedelem is marad.
Kíváncsi leszek az az állítólagos 4 milliárd forint mire használódik majd el...
2010.03.11 23:27:14Hódocska
Újraírom a lényeget:
2008 kvótaeladás 28 milliárd
NEP pályázatban ebből megjelent 1,5 milliárd.
A NEP-et a folyamatos ígérgetés után aug. 1-én sikerült elindítani, aug 20-án bezárt, mert elfogyott a pénz. Annyira, hogy egy hónappal ezelőtt még nem voltak kifizetések a nyerteseknek sem.
26,5 nem tudom hova lett, a kvótabiznisz partnerek sem tudták, kérdezték is. Nem voltak teljesen elégedettek a válasszal, ezért most nem vagyunk túl hitelesek, nehezebben is megy az eladás.
A folyamatos ígérgetéssel, különben inkább hátráltatták a projekteket, mint segítették.
Az eltűnt nagyobb részre az volt a válasz, hogy 2010-ben kerülnek felhasználásra. Minek addig várni? Majd adunk el kvótát megint...
2010.03.11 23:29:40_tx_
DjKaller:
A kibocsátás-kereskedelemi is egy határértéken (ú.n. sapkán) alapul, csak a sapka nem egy-egy kibocsátóra vonatkozik, hanem kibocsátók egy csoportjára. Ez azért jobb így, mert ez garantálja, hogy mindig a legkisebb költséggel tartják be a határértéket.
Az EU kib. ker. rendszerében a sapkák iparági, ill. országos szintűek, a kiotói rendszerben (az első melléklet aláírói között) a sapka globális. De attól még sapka, abszolút mennyiségekkel és kötelező csökkentési célokkal.
2010.03.11 23:32:03_tx_
Hódocska:
igen, ide teljesen transzparens elszámolás kellene, de sztem tavaly elment a ktgvetési lyuk befoltozására a píz... mondjuk a NEP a felhasználható források csak egy kis részével rendelkezik, de nem ismerem a NEP/ZBR megoszlást, szal ez csak spekuláció részemről :)
2010.03.11 23:37:48Hódocska
2010 kezdete előtt pár nappal megjelent a ZBR-nek nevezett lakossági pályázat, ami nagyjából ugyanaz mint a NEP volt, csak megbonyolítva, megdrágítva (energetikai tanúsítvány, stb.). Egy átlagember ezt már nem írja meg.
Ez a pályázat is segíthet minden túlbonyolítottsága ellenére, majdmeglátjuk hogy muzsikál.
Mindenesetre nem hirdették ki, hogy mekkora a keret (mondjuk 26,5 milliárd nem lenne rossz), ebből úgy is látszhat, hogy nem nagyon van már meg az a zseton. Tömködik a lyukakat (majd ha fizetnek, mert ott még nem tartanak)...
Hős vezetőinkre jobban rá kell nézni, mert nagyon lopnak (pártállástól függetlenül). Nagyon és kitartóan kérdezgetni kell, hogy adott pénzek hol vannak éppen, miért ott és mi a szándékuk vele?
Hátha javul a helyzet némileg.
2010.03.12 00:05:52_tx_
1etértek veled, csak az erős civil kontroll tudja ezeket jobb belátásra bírni, mert kurva mind. Azon leszünk.
2010.03.12 00:09:02Uebermensch
Sicc, te akkora bráner vagy, hogy ha állsz, halál nyugodtan dugni lehetne veled, de tudnék még melléd kötözni párat a kommentelők közül csont nélkül. Simán tenyészteni kéne benneteket, aztán jó pénzért kiadni rátok a vadászengedélyt, akkor még tán némi hasznot is hajtanátok.
2010.03.12 00:21:22bounty123
Aki ezt a kvóta eladhatóságot kitalálta, nem volt teljesen 100-as. Az egész kvótarendszer a környezetvédelem érdekében jött létre, az eladhatósággal viszont adnak az egésznek egy kurva nagy pofont.
2010.03.12 00:23:07brlv24
"japók idejöhetnek majd vmi gyárral és füstölhetnek az arcunkba?"
ááá, sötétség:)
Jo is lenne, ha fizetnek 4 milliardot, aztan hoznak egy gyarat felepitik es munkat adnak 2-3ezer embernek:) Hiu abrand:S
Es tenyleg, aki nem ert hozza miert okoskodik allandoan??
2010.03.12 00:28:07trocadero
A magyar dübörgő gazdaság visszaesésének egyetlen pozitívuma a visszaesés miatt lecsökkent szennyezőanyag-kibocsátás, és az ebből fakadó eladható CO2 kvóta. Jó lett volna, ha a vételárat tényleg arra fordították volna, amire kellene, 26 Mrd Ft hatalmasat dobott volna pl. a megújuló energiaforrások elterjesztésében, és hamar meg is térült volna. De hát a pénz a "köszöni-jól-van" költségvetés foltozására ment el.
2010.03.12 00:32:58Unter Bahn
Akinek nem lenne elég világos: eléggé le van züllesztve a gazdaságunk ahhoz, hogy a fejlesztésre adott CO2-kvótával bizniszezhessünk, így halálra ítélve a munkakeresők táborát... potom 4 mrdFt-ért, ami valljuk be, a költségvetésben eléggé kicsiny tétel ahhoz hogy megérje blamálni magunkat, de elég nagy ahhoz, hogy 'üvegzsebbe' kormányozzuk:-(
2010.03.12 00:37:06Crytech6
Uebermensch___ :D ez jó
2010.03.12 00:37:08Unter Bahn
Szeretném nyugodt szívvel mondani, hogy a Fidesz (vagy bárki) rendelkezik a megoldáshoz megfelelő tervvel, de félek, hogy nemigen gondolkodtak el ezen 8 éve... legalábbis nagy parlamenti vihart nem kavart sosem:-(
2010.03.12 05:52:21kpityu2
Bizonyos értelemben, egyfajta biztosításként is felfogható. Tegyük fel, hogy mondjuk a környező országokkal megegyezünk egy folyó vízmegosztásának arányáról. Amennyiben gazdasági visszaesés miatt nem használjuk fel a kvótánkat, eladhatjuk, ami csökkenti a veszteséget. A kiotói egyezmény ugyanolyan erőforrássá alakította a széndioxid kibocsájtást mint a vizet, vagy éppen a hulladékot. Vannak költségei, gazdálkodni kell vele, de nem lehet figyelmen kívül hagyni.
2010.03.12 07:00:58Goyo
Tisztelt cikkíró!
Tessék mondani, melyik évre vonatkozó kvóták eladásáról van szó! Enélkül ugyanis ez a hír lófaszt sem ér.
Köszönettel.
2010.03.12 07:39:56zulu
"egyértelmű, hogy a co2 nem káros és semmi köze a felmelegedéshez"
Persze. A te egyszerű világodban nincs üvegházhatása.
Kár hogy az enyémben van.
2010.03.12 08:00:33Layer Cake
Erről is a Hajdú Péter tehet!!!!!!!!!!!
D
2010.03.12 08:05:09Matika
Kedves Kommentelők! Miért kell olyasmihez hozzászólni, amiről halvány gőzötök sincsen? Egy-két értelmes hozzászólástól eltekintve ugyanis csak anyázást, komcsizást stb. olvastam. Szomorú ez a magyar valóság. Bár az általános sötétséget a közvéleménykuatási adatok is híven tükrözik.
2010.03.12 08:07:39privateer
Szerintem vezessünk be metánkvótát is.
Ahol kevesebb fingó marha tenyészet, meg leolvado glaciális van azok járnának jól.
Amúgy Zulu: CO2-nek csak kis köze van a felmelegedésnek.
80%-ban a nap felelős.
2010.03.12 08:19:51knbm
Úristen! Mekkora az isten állatkertje! A többség még egy agysebészeti szakcikkhez is csak mocskolódást írna. Azért mert valaki jobbos, muszály idiótának lenni?
2010.03.12 08:39:49WhatTheFuck
effet papillon itt nem a sok sikeretelen hozongorol van szo te sotet gyoker.
A hozzaszolasodbol is latszik hogy mekkora egy felsobbrendo fasszoponak erzed magad.
Tudod a sok ellopott milliardokbol barki tud sikeres lenne, feltetelezem hogy te is valakinek a valaikije vagy es eletedben nem vegeztel ketkezi munkat... szetnezenek en hazad tajan......
majd aprilis utan szopni fog minden adocsalo geci tetves hitvany fereg, nem lesz mismsolas
2010.03.12 08:40:14Kerek Perec
Az a kisebbik baj hogy nem ért hozzá és belepofázik, a nagyobbik baj hogy áprilisban elmegy és szavaz a sorsomról...
2010.03.12 08:41:46Kerek Perec
Amúgy tényleg felháborító hogy a kvótakereskedelemből származó pénz eltűnik a költségvetésbe. Ezt mind vissza kéne osztani a lakosságnak szigetelés, fűtés korszerűsítésre! Köb. évben már a gázfogyasztás is alacsonyabb lenne, és az embereknek is több pénze maradna.
2010.03.12 08:43:38rhiia
Kedves kormánypárti idióták, hortó és a többiek. Ez a kvótaeladás legális igaz. És? Most ezen lovagoltok? A többi aljas bűnt, már nem lehet a szőnyeg alásöpörni. MÁV, MALÉV, BKV stb.
2010.03.12 08:54:43WhatTheFuck
a te sorsod mar el van dontve oreg ;)
2010.03.12 08:56:56WhatTheFuck
"Ezt mind vissza kéne osztani a lakosságnak szigetelés, fűtés korszerűsítésre! Köb. évben már a gázfogyasztás is alacsonyabb lenne, és az embereknek is több pénze maradna"
ez igy meg is allna a helyet csak tudod nem foglalkozik itt senki az allampolgarokkla max 4evente.. leszarnak itt mindent, miert enne erdekuk visszaoszani mikor a profit a lenyeg..
2010.03.12 09:05:26WhatTheFuck
meg egy kerdes egy korabbi kommenthez, miert is volt jo biznisz?
[link]
2010.03.12 09:41:31Cory76
Ennyi okos hozzászólás!
Nem csak kvótában vagyunk gazdagok, hanem hülyeségben is!
Van olyan téma amihez nem lenne ennyi "szakértő"??
2010.03.12 09:42:09Cory76
t
2010.03.12 10:14:56_tx_
Valaki kérdezte: a cikkben európai uniós kvótákat említenek, vagyis a 2003/87-es EU direktíva által meghatározott (és tavaly ápr.-ban módosított) EU ETS (European Emissions Trading Scheme) által használt EUA egységekről lehet szó (European Union Allowance = 1 t CO2, ha kiotói megfelelésre fordítják, CO2eq)
Mivel a 2005-07-es egységek már visszaadásra és törlésre kerültek (Mo-n nincs bankolás), csak a 08-12-es egységek egy része kerülhetett értékesítésre. Ez azonban furi nekem, mert azok az egységek részben már kiosztásra kerültek, részben kiosztásra kerülnek már rögzített és a Bizottság által jóváhagyott mennyiségben. Ami felett elvileg szabad rendelkezés lenne, az az új belépő és a JI tartalék, de abból 1 évre nem hinném, hogy kijön 400 ezer tonna (vagyis 5 évre 2 millió). Utána lehetne persze nézni a korményrendeletben, de a már beadott igényeket akkor sem ismernénk, vagyis az egyenletnek csak az egyik tagja lenne meg.
Egyébként a kvótabiznisz környezetvédelmi célokat szolgál, persze ha valaki "hot air"-t ad el, vagyis nem valós csökkentésből, hanem a kiotói többletkvótájából származó egységeket értékesít, fontos, hogy a bejövő pénzt csökkentésre fordítsa. EU-s egységek eladása esetén nem teljesen ez a helyzet, bár valahol azok az egységek is kiotói gyökerűek, szóval nem áll mögöttük konkrét kibocsátás-csökkentés: maga az EU-s sapka időszakról időszakra történő csökkentése a megszorító intézkedés.
2010.03.12 10:24:21dbdb
Goyo írta:
"Tessék mondani, melyik évre vonatkozó kvóták eladásáról van szó! Enélkül ugyanis ez a hír lófaszt sem ér."
Ebben az esetben teljesen mindegy melyik év, mert az ún. forró levegős vagyon görgethető, kumulálható és a 2008-2012 évek közötti kibocsátás és a kvóta különbsége a mérvadó, nem az év.
2010.03.12 10:49:14prairiewolf
gempacsöki b. szerint a magyar furfangos, nép, csak az a kár, akik ennyire furfangosak, azok a gazdaság megélinkítés furfangjához nem értenek, ami a lényeg lenne, minden más lényegtelen.
Ha a gazdaság nem megy, minden mást el kell adni, így ez a kvóta sem kivétel, hát ez jó..............na, illetve döbbenet; azért ez már durva, felnőttek olyan generációk, akik már csak a folytonos megszorítások, a döbbenetes eladások, az ország leépülésének a részesei;
Egy biztos, ezt már rosszabbul nem lehet csinálni.
Bár ki tudja, még lehet, hogy egy jó megszorító csomag után beindulhatna a motor, mondjuk úgy 20-25- 30 év múlva..............
2010.03.12 11:37:03ORBÁN "itt az idő" elhúzni, MLSZ elnöknek !
Egy csomó szoci- szdsz-fideszes politikus cégei is érintettek ebben a nagy bizniszben!
2010.03.12 11:38:50fairytale
Jézusom, ennyi baromságot összeírni! Javasolnám az izomból gyurcsányzó, komcsizó, tolvajozó és hazaárulózó beíróknak, hogy saját imidzsük érdekében először olvassanak utána a dolgoknak, mielőtt vérgőzös indulattal lekopognak ide valami eszement agyatlanságot. Szerintem a beírók nagy része nincs tisztában az alapokkal, még a kvóta szó jelentésének ismerete is meghaladja a tudásukat. Az a baj, ebben az országban így mennek a dolgok. Van egy réteg, amelyik nem akar tudni semmit, csak az ürügyet keresi a hőzöngésre. Kicsit tele a tököm ezzel. Egy normális országban meg örülnének, hogy plusz bevételhez jutott az állam. Nálunk ez is bűn.
2010.03.12 12:18:35Egzaktix
Nokiás dobozokban hozták a pénzt? :)
2010.03.12 15:49:44bulzaga
A kvótkereskedelem valamelyik klímakonferencia óta létezik. Itt önként vállalták az országok, hogy csökkentik a kibocsátásokat az üvegházgázokból, majdnem minden ország vállalt egy bizonyos csökkentést, aki aláírta a szerződést. Az elv az, hogy Japánnak jobban megéri támogatni a magyar környezetvédelmet, mint a saját kibocsátását, csökkenteni. A kibocsátást szabályozó összcél így teljesül, hiszen annyival többet szennyezhet Japán, mint amivel mi kevesebbet. Emellett mi kapunk pénzt, amiből további fontos zöld beruházásokat finanszírozhatunk. EZ a környezetvédelem mai nemzetközi gyakorlataa.
A kérdés az, hogyan költjük el ezt a pénzt, ílletve, hogy maga az emissziók csökkentésére meghatározott irányelv elegendő-e.)nem valószínű)
2010.03.17 15:10:28Pampalini a nagy vadász
Lelki szemeim előtt ott lebeg már, hogy a kvóta-offshore paradicsoma leszünk hamarosan, kvótaszakértőkkel, kvótajogászokkal, és kvótatanácsadókkal. :( Új szak is indulhatna: kvóta-szakértő névvel.
2010.03.21 21:28:24Haralamboscyprus
"Kétmillió tonna szén-dioxid-kvóta eladására kötött szerződést a környezetvédelmi minisztérium, az ügyletből több részletben 4 milliárd forint folyik be, az első részlet, 1 milliárd forint csütörtökön érkezett a tárca erre a célra elkülönített kincstári számlájára, mondta el az Indexnek Olt Boglárka szóvivő.
A környezetvédelmi minisztérium arról is tájékoztatott, hogy a befolyt összeget maradéktalanul a Zöld Beruházási Rendszerben használja fel.
A kvóták végfelhasználója a tárca információi szerint Japán."
Három közvetítőn keresztül...
Moni Cipruson lecsapatva...
2010.03.21 21:29:49Haralamboscyprus
@pampalini
jól láttad!
"Lelki szemeim előtt ott lebeg már, hogy a kvóta-offshore paradicsoma leszünk hamarosan, kvótaszakértőkkel, kvótajogászokkal, és kvótatanácsadókkal. :( Új szak is indulhatna: kvóta-szakértő névvel."
2010.03.21 21:32:40Haralamboscyprus
Szabó Imre környezetvédelmi miniszter a Point Carbonnak [1] adott nyilatkozatában ugyanakkor azt mondta, hogy a megkötött szerződés garantálja,"
Ez a végtelen szerencsénk... hogy a miniszternek már nem kell lemondania, magától szűnik meg a mentelmi joga három hét múlva...