Rövidesen épülhet az atomtemető tárolókamrája

2010.05.21. 11:44 - MTI

Befejeződött a szállítófolyosók és az azokat összekötő úgynevezett nagyhurok fúrása Bátaapátiban a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban (NRHT), két, egyenként tízezer köbméteres tárolókamra kialakítására pedig most készítik elő a közbeszerzési tendert.

Az első radioaktív hulladékot tartalmazó hordókat 2011 végén, 2012 elején fogadhatja a földalatti tároló, mondta Faragó László, az NRHT telephely-igazgatója Cikón sajtótájékoztató pénteken.

A 2008 októberében átadott tároló felszíni létesítményekbe eddig 1800 hordónyi szilárd, tömörített hulladékot szállítottak a paksi atomerőműből. A kutatások, a telephely épületei és az 5400 méternyi bányavájat eddig 53 milliárd forintba került. A költségeket a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból finanszírozzák. Ennek legnagyobb befizetője a Paksi Atomerőmű Zrt., amely működése alatt félreteszi az atomerőmű majdani leszerelésének és a hulladék elhelyezésének költségeit, mondta Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés