Ki állíthat fel?

2005.12.05. 11:18

Orbán Viktor hétvégi nyilatkozatával szemben a parlament levegője a december 5-ei ülésen nem volt a szokásosnál puskaporosabb, inkább a sarkantyúk pöngése verte fel a turáni csöndet, de kezdjük az elejéről.

Gyurcsány Ferenc cselezett egyet, napirend előtti beszédében az EU-s költségvetésről és Tony Blair budapesti látogatásáról emlékezett meg. Ezt a beszédet ugyan már szombaton is leadta, de a kettős népszavazás nemzetszaggató évfordulóját egyelőre nem érintette, "sunnyogva várt egy feldobott lasztira". De Dávid Ibolyát nem sikerült átvernie. Az MDF elnöke leotrombázta a kormányfő viselkedését, mivel beszédének a címe, "A haza minden előtt" éppen egy határon túli, éppen Kölcsey Ferenc sokat idézett verssora volt, ami így - a tények ismeretében - ugye, khm.

Az igazi műsort mégis Orbán Viktor szolgáltatta, semmi kétség. Még mielőtt az ünnepi alkalomra feketébe öltözött Szili Katalin észbe kapott volna, hopp!, felállította a Fidesz-frakciót, hogy tisztelegve emlékezzenenek a határon túli magyarokra. Kis zavar támadt ezután a sokat látott ülésteremben a váratlan tornagyakorlattól, de, hogy ne szakadjon ketté az ország, Szili felszólítására a ház másik fele is talpra szökkent.

Gyurcsány mindehhez egy Veres Péter-idézettel járult hozzá, mikoron régi stílusú, dühöngős modorában meghirdette a proletárforradalmat. Nem fogják kitalálni, mit mondott: Az istenadta nép, aki diktál! A forrongások elültével a csermelyléptű időegyenes lassan, komótosan cikázott a későbbi felszólalók között, csak akkor rezzent össze, amikor Arató Gergely elszabadult a levegőben, de ezt a pillanatot hámozzák ki egyedül.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Orbán Viktornak két figyelemre méltó megjegyzése is volt a hétvégén. "Én érzem a puskapor szagát, érzem, hogy mi van a levegőben, és higgyétek el, nagy dolgok vannak készülőben. A tavaszi szelek nagy változásokat fognak hozni, érdemes mindenkinek mozgósítani az álmait" - mondta a Fidesz elnöke a Fidelitas rendezvényén.

    Orbánnak volt egy furcsa elszólása is a választások várható időpontjáról, de a Fidesz szerint csak félremagyarázták szavait.

  • Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felszólalásával kezdődik a parlament mai ülése. A kormányfő felszólalásának címe: A haza mindenek előtt.

    Utána Gál J. Zoltán (MSZP) Az igazi tét címmel, Kuncze Gábor (SZDSZ) Egy év alatt címmel, Orbán Viktor pedig - ahogy megszokhattuk - "A Változásért" fog szólni.

  • Gyors szemrevételezés alapján épnek és továbbra is szentnek tűnik a korona, amely előtt hétfőn - a kettős állampolgárságról szóló népszavazás évfordulóján - reggel esküt tett a Magyarok Világszövetsége. A szőnyegen viszont kopásnyomok mutatkoznak.
  • A házelnök feketében vezeti a mai ülést. Csak nem december 5-e van? Szili Katalin egy évvel ezelőtt pártjával szemben kampányolt a népszavazás ügyében.
  • A parlament szocialista frakciójának folyosóján fényképeszkedett az igazságügyi minisztérium szabad demokrata politikai államtitkára. A képviselő nagyon komoly és méltóságteljes ábrázatot öltött, és az sem zavarta meg, hogy két fényképezés között megkérdeztük tőle, a kampányra készülődik-e. Igen, felelte zavartan, és elmosolyodott egy pillanatra. Aztán gyorsan visszatért államférfiúi szerepéhez.
  • A miniszterelnök egyelőre átugorja az egy évvel ezelőtti népszavazás kérdését, és a Blair-féle EU-költségvetéssel kezdi mondókáját. Szerinte ez távol van az emberektől, pedig nem, ez dönti el, hogy a következő 7-8 évben hogyan fogunk élni. A hétköznapok Európájában. (Orbán Viktor közben jegyzetel.) Gyurcsány ezúttal sem mulasztja el a történeti áttekintést, és kitér arra, hogy Európa most nem arról szól, hogy az egyes országok területeket szerezzenek, hanem Össz-Európa biztonságáról, a szociális törés megelőzéséről. Tavaly május elseje óta az újak közül tízezrek indultak el nyugatra, de a magyarok nem tartoznak közéjük, itt több brit állampolgár dolgozik, mint magyar ott.
  • Gyurcsány Ferenc a történelem során megrekedt fejlődésről és felzárkózásról beszél, konkrétumok nélkül, de a magyarok nem akarnak másdorendű polgárok lenni a többsebességes Európában, "Magyarország nem kér a többosztályos EU-ból". Gyurcsány szerint a képlet világos. Egyes régi EU-tagállamok akkor akarják csökkenteni az EU költségvetését, amikor az újak bejöttek, mert sok a gond, Európa nem versenyképes, amin változtatni kell.

    A miniszterelnök szerint az a kérdés, hogy mennyi pénzt tudunk hazahozni a közös pénzből, nem csak az, hogy mekkora az EU teljes költségvetése. Szerinte a brüsszeli költségevetés annyira átláthatatlan, hogy csoda, ha valaki pénzt lát belőle. Szerinte olyan EU-költségvetés kell, ami alkalmazkodik az országokhoz. "Más kell Londonnak mint Békéscsabának." Nincsenek EU-pénzek a panelfelújításra, autópályákra csak korlátozott keretek között lehet pénzhez jutni, másodrendű utakra például egyáltalán nincs EU-pénz, pedig Gyurcsány szerint erre is kell a közösből, ezért a kötvekező hetekben e mellett fognak kampányolni.

  • Gyurcsány szerint ma több brit állampolgár él Magyarországon, mint ahány magyar Nagy-Britanniában. Szerinte ez is azt jelzi, hogy az uniónak nem kell félnie a magyar megszállástól.

    Szerintük sem, de nem azért, mert több brit jött ide, mint ahány magyar odament. Hanem azért, mert még mindig nem beszélünk nyelveket, a magyarok 71 százaléka az anyanyelvén kívül nem tud megszólalni. Így aztán elég nehéz állást találnunk az unióban.

  • Örömmel jelentjük, hogy a BRFK ma nem tervez szétverni egyetlen tüntetést sem, pedig nem akármilyen veszély leselkedik a kormányfőre. Gyertyás tiltakozómenet indul Gyurcsányék családi házához a kettős állampolgárságról tartott tavalyi népszavazás évfordulóján. Az elmúlt években több hasonló megmozdulást tiltott be és oszlatott fel a rendőrség. A belügyminiszter ma a megengedő ruháját vette fel, így talán megúszhatja, hogy valamilyen jogvédő szervezet ezen a héten is lemondásra szólítsa fel.
  • Nem az a fontos, mennyit fizetünk be az uniós költségvetésbe, hanem az, mennyit veszünk ki onnan, mondta Gyurcsány. Kár, hogy a legfrissebb statisztikai adatok szerint korántsem olyan sokat, mint lehetne.

    Az uniós operatív programokra november 15-ig beadott csaknem 29 000 pályázatból eddig kevesebb, mint 12 000 projektnek ítéltek oda támogatást. Szerződést azonban csak 8350-nel kötöttek és csak 3707 pályázót és központi projektet fizettek ki. A kifizetett támogatás mindössze 96 milliárd - ebből is csak 46,3 milliárd jutott a pályázóknak, a többi 49,7 milliárdot a központi beruházások kapták -, így az igényelt összegnek csak 3,5 százaléka jutott a nem kormányzati pályázókhoz.

  • A mostani EU-s kompromisszumok a régi 15-ök kompromisszumai, amit nem az újaknak kell megfizetni, közölte Gyurcsány. Olyan költségvetést akarnak, ami a jelenlegi 3-4-szeresét adja Magyarországnak, az a költségvetés az elfogadható, amiben a Magyarországnak jutó pénz lakosokra vetíteve a benne van az első háromban. Ez az elfogadható, ez a nemzeti érdek, mondta a miniszterelnök, aki emiatt levelet ír Blairnek is, Barrosónak is.

    Végül egy kis belpolitika. Gyurcsány úgy látta, hogy az elmúlt napokban nem Blairrel vitatkozott az ellenzék, hanem a kormányt kritizálta, holott szerinte most, ebben a kérdésben nem ő az első számú ellenfél.

  • Zavar az erőben, Anakin Skywalker rabszolgatartója, Watto bekerült a kormányba. Bársony András néven, Petrétei József és Kovács Kálmán között, a külügyminiszter bársonyszékében foglal helyet.

  • "Sok dologban egyetértünk" - kezdte Dávid Ibolya, és egyből hiányolta, hogy Gyurcsány nem tájékoztatta a parlamenti pártokat a Tony Blairrel folytatott megbeszéléseiről. Majd december 5-ére tért. Merthogy egy évvel ezelőtt "egy rossz kezdeményezés tragikus eredményt hozott". Dávid Ibolyát bántja, hogy Gyurcsány felszólalásának címéül egy Kölcsey-idézetet választott, pedig Kölcsey is határon túli magyar. Ez szerinte otrombaság.

    Az MDF elnökének az sem tetszik, hogy míg Gyurcsány lépései és nyilatkozatai egymást érik, mire javaslattá kellene érniük, már ott a következő lépés, de a hogyanról már nem esik többet szó.

  • Hogy a Baranya megyei szocialista Gyurcsány Ferenc földije, és évekig színész volt a pécsi Nyitott Színpadon 1979-1985 között. Igaz, nem egy Nemcsák Károly, hiszen csak amatőrként űzte a szakmát, Örkény-darabokban játszott, hol nagyon mellékes, hol kevésbé mellékes szerepeket. Akárcsak a kormányban: volt NKÖM-államtitkár egy évig, azóta a bizottságokban jeleskedik. A huncut vándorszínész-attitűd azért érződött felszólalásában, miként parlamenti fényképén.

  • Az SZDSZ-ttől Eörsi Mátyás válaszol Gyurcsány szavaira. Támogatja Gyurcsány javaslatait, de egy új mozaikszó bevezetését javasolja, ez a PEP, a Páneurópai Populiizmus rövidítése. Szerinte egyes európai vezetők elfeldkeznek az EU céljairól, mindenki egyre többet akar kivenni a közös pénzből, miközben elfelejti, hogy a pénzt be is kell tenni. Viszont a nagy befizetők elfelejtik, hogy mit hoz nekik a befektetett pénz a közös EU-projekteken keresztül, meg egyébként is. Eörsi szerint fel kell lépni keményen a magyar érdekekért, de nem szabad elfelejteni, hogy ezek közös európai érdekek is.
  • A szocialisták sem egy nagyágyút vetnek be. Kocsi László reagál a párt (MSZP) nevében Eörsi Mátyás mondókájára, és azt mondja, a terrorizmus elleni harc és a költségvetés is megosztotta az uniót. Szerinte Blairék felelőssége oroszlánrésznyi abban, hogy egyelőre nincs EU-költségvetés a következő hét évre. És nemzeti érdek és nemzeti pozíció.
  • Szanyi Tibor Kocsi László frakcióvezet-helyettesi szűzbeszéde közben komoly arccal ütemesen headbangel. Nem tudjuk, hogy a beszéd hatására-e, Magyar Bálint egy kibontakozó ásítást szeretne elnyomni. Nem sok sikerrel.
  • Az MSZP azt követeli Orbán Viktortól, a Fidesz elnökétől, hogy ne hozza vissza a négy évvel ezelőtti kampányharcot, inkább a munkára koncentráljon, mondta Újhelyi István, az MSZP alelnöke hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

    "Dolgozz, ne háborúzz! - fogalmazott a politikus az ellenzéki pártelnök szombati beszédéről. - Orbán Viktor már érzi a puskapor szagát a levegőben, pedig egyedül ő keresi a harcot, az ország, a társadalom békét, normális hétköznapokat akar."

  • A Fidesz nevében Áder válaszol Gyurcsánynak. Azt kérdezi, hogy mi lesz a következő hét-nyolc évben, merthogy ő úgy hallotta, a miniszterelnök arról beszélt, hogy mi lesz akkor, de ő arra kíváncsi, mi lesz addig. Mi lesz a villany árával? Mi lesz a luxusprofittal? Amiről szerinte ellentmondásos nyilatkozatok láttak napvilágot.

    Az ellentmondó nyilatkozatok felsorolása után Áder megkérdezte: ki kapja az szélkakas érdemrend arany fokozatát a taréjjal?

    Áder szerint a kormány nemcsak a luxusprofit letörésére képes, de a gazdasági miniszter az árakat is csökkenteni tudja. Hogy ne kelljen sokat dolgoznia Kóka Jánosnak, elkészítették a rendelet tervezetét, ami 10 százalékkal csökkentené az áram árát.

    Áder át is adta Gyurcsánynak a tervezetet. Megható pillanatok a Házban.

  • Halász János, a Fidesz parlamenti frakciószóvivője szerint "a kormány napi tízmillió forintot költ az emberek pénzéből saját maga reklámozására". "Rózsaszín hirdetések lepték el a hazai sajtót, a kormányzat ismét sikerpropagandába kezdett - az adófizetők pénzéből" - áll a közleményében.

    Az ellenzéki párt szerint a kormány eddig is rekordösszeget, 5 milliárd 300 millió forintot költött a reklámjára, és "közben naponta zárnak be iskolák, egészségügyi és szociális intézmények azért, mert ellehetetlenülnek az állami támogatások csökkenése miatt".

  • Áder János Móricka üzemmódba kapcsolt, és mindenről csak az jut eszébe. Ez az az immáron két hete az áram ára. Most a miniszterelnöknek az uniós költségvetésről szóló beszédére reagálva ajánlotta fel a kormányzatnak az ellenzéki párt segítségét, és kidolgozott áramárcsökkentő rendelettervezetét.

    A tíz százalékot egyébként nem lenne olyan nehéz teljesíteni, abból több mint 4 százalékot már a januári áfacsökkentés összehoz. De mindkét oldalon könnyebb beszélni az áram áráról, mint ténylegesen csinálni valamit.

  • Gyurcsány Ferenc válaszol Ádernek. Szerinte Fidesznek az áramár minden előtt való. Pedig más is van a világon, de a felsorolást átugorjuk. Vannak szegény emberek és települések. Majd leszólja a Fidesz politkáját, politikusait, akik szerinte a múltba révednek, a változatlanságban érdekeltek, és folyamatosan az országgyűlés napirendjén tartják választási programjukat, nem úgy mint MSZP-sek, akiknek eszébe sem jut december ötödike.

    De azért hozza a sort: "Az önök kormánya annak idején ellenezte a határon túliak kettős állampolgárságát, feloldották az erőművek áramárkorlátozását, engedték a gázárat is infláció felett nőni." Stb. Az ellenzék egyébként is megbízhatatlan féligazságokat mond és aszerint változtatja álláspontját, hogy éppen kormányon vagy ellenzékben van.

    Az ellenzéki pártokat egyébként jövő hét kedden tájékoztatják a brüsszeli álláspontról, de az ugyanaz lesz zárt ajtók mögött, mint nyilvánosan.

  • A honvédelmi miniszter nem a miniszteri bársonyszékből, hanem Hiller István mögül, az egyszerű képviselőknek fenntartott székből hallgatja Gyurcsány Ferenc beszédét. Ha Medgyessy Péter is itt lenne, akkor egymás mellett hallgathatnák a gáz árára vonatkozó kormányfői dörgedelmet.
  • Lamperth Mónika egy fehér papírzacskóban kapta meg a mai aláírnivalókat. Megfogta a dossziék tetejét, de a zacskó nem esett le magától, ezért padtársához, Kóka Jánoshoz fordult, és az ő segítségét kérte. Kóka szívélyesnek mutatkozott.
  • A volt újságíró emlékezteti az ellenzéket, és számháborút folytat az áramárról. Szélkakasozás, és Orbán politikáját kéri számon, de mivel már unjuk az áramárat, a felszólalást nem közvetítjük.
  • A tavalyi kettős népszavazásról, és az azóta eltelt egy évről emlékezik meg Kuncze Gábor SZDSZ-elnök napirend előtt. „Két rossz kérdés volt” – így Kuncze, aki szerint egyik kérdésre sem volt jó válasz, de minden állampolgár – akár otthon maradt, akár igennel, akár nemmel szavazott – tisztességesen tette a dolgát. Kuncze szerint a határon túliak ügyében a kérdést feltevők sem álltak elő konkrét javaslatokkal (szülőföldön maradás, EU-s integráció gyorsítása). Az SZDSZ-nek van megoldása a magyar egészségügy problémájára: ki is dolgoznak egy törvényjavaslatot, hogy azon lehessen legalább vitatkozni. „Ez a felelős politiázálás” – zárja rövidre Kuncze.
  • „Mindig magunkon kívül kerestük a megoldást, törvény, határozat formájában” – kezdi beszédét Orbán Viktor a kettős állampolgárságról. A Fidesz elnöke úgy látja, a megoldás a szívünkben van, és úgy hívják: tisztelet. "Mert kitartottak melletünk, a nyelvük és kulturájuk mellett." Wass Albert, Tamási Áron, említ két intergalaktikus nagyságot Orbán.
    „Köszönjük meg a határon túli magyarok hűségét. Álljunk föl!” – rendeli el Orbán Viktor, mire felállt a Fidesz frakciója. Erre Szili Katalin némi sértődöttséggel a hangjában: „A néma felállást csak én rendelhetem el! Álljunk föl!” Mindenki fölállt.

  • A helyi időmérők szerint nem volt egy perc hosszúságú az Orbán Viktor által kért egyperces főhajtás. A Fidesz elnöke kérésére az ellenzékiek, valamint (első felszólításra) a szocialisták közül Alföldi Albert, Korózs Lajos és Ipkovich György állt fel.
  • Veres Péter-idézettel replikáz Gyurcsány. A parasztpárti író, egy időben mindenki Péter bácsija a felsőbbrendű nacionalizmusról 1943-ban emlékezett meg. „Belátás kell!” – dörgi Gyurcsány, miután elmagyarázza, miért nem jó megmondani az embereknek, mit és kit kell tisztelniük, és kit nem. „Mert tudják, ki diktál? Az istenadta nép! Tiszteljük a népet, mert tavaly bebizonyította, hogy ebből az álságos nemzetpolitikából nem kér!” – zárja Arany-idézetfoszlánnyal sorait a kormányfő, az MSZP-frakció pedig tapsol és tapsol, mi mást tehetne?
  • – közölte Szili Katalin Gyurcsány beszéde után még egyszer. Mint mondta, ez 1990 óta így van. A Fidesz persze hőbörgött, de csak egy kicsit.