rssDolgozat tüntetésmegtagadás miatt?

 
Percről percre

Ráborították az asztalt a szabad demokraták a pénteki, az egyházi iskolák támogatásának csökkentése ellen tüntetőkre. Fodor Gábor szerint voltak olyan diákok, akiknek dolgozatot kellett írniuk, ha nem mentek tüntetni. Az oktatási miniszter is törvénytelenségekről, szégyenről beszélt, miközben minisztériumában bombariadó volt.

Gyurcsány Ferenc győztes hadvezérként tért haza Brüsszelből, legalábbis így tett hétfőn napirend előtt a parlamentben. A miniszterelnök politikai, gazdasági, társadalmi puzzle-nak nevezte a költségvetés kialakítását. Gyurcsány szerint a legfontosabb célok megvalósultak. Nem nyúltak hozzá az agrártámogatásokhoz, kevesebb önerő kell az Európai Uniós pénzek lehívásához, vagyis az európai fejlesztési pénzek 85 százaléka EU-s pénzből valósul meg, olcsóbbá tették az önkormányzati beruházásokat és az alacsonyabb rendű utak fejlesztésére egymilliárd forintnál több jut.

A frakcióvezetők többé-kevésbé osztoztak az örömben, bezzeg Áder Jánosnak ez sem tetszett, mert Magyarországnak nem sikerült egyedi elbírálást elérnie, amit még Medgyessy Péter szeretett volna. "Önöknek semmi sem drága a hatalom minden áron való megtartásáért?" - kérdezte még a Fidesz frakcióvezetője, de olvassák el tudósításunkat, hogy megtudják GYurcsány válaszát.

Orbán Viktor ma is aktív volt. A Fidesz vezére közölte, hogy benyújtották a garanciatörvényt, benyújtották a luxusprofit elleni javaslatot, a munkahelygarancia-javaslatot és még egyet, ami együtt a változás 2006 csomagja. Ez a csomag arról szól, hogy megőrizzék a jót és megváltoztassák a rosszat.

Egyébként Áderen kívül szinte mindenki boldog karácsonyt kívánt a másiknak, Lendvai Ildikó pedig átköltött egy Weöres Sándor verset.

 Arató Gergely nyerte a mai hadaróversenyt

Első feltételezésem az volt, hogy Arató Gergely, az Okatási Minisztérium politikai államtitkára valójában egy robot. Ezt arra a logikus gondolatra építettem, hogy ilyen gyorsan, ilyen színtelenül és ilyen lelketlenül - mint ahogyan Arató tette - egyetlen Homo Sapiens sem lenne képes beszélni. A törvények szerint viszont robot nem lehet köztisztviselő, de még oktatási államtitkár sem, ezért - Susan Calvin robotpszichológus hajthatatlanságát és logikáját követve - arra jutottam, hogy Arató Gergelynek sietnie kellett valahova, ezért hadarta el napi penzumát. Jól tippelhettem, mert a felszólalás után Arató gyorsan elhagyta a termet.

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés