Mária
-6 °C
-2 °C

Navracsics először beszélt, valaki beszólt Szilinek

2006.05.30. 12:00

Alkotmányt módosított, jóváhagyta a minisztériumok összevonását a parlament kedden. Gyurcsány Ferenc felvázolta a következő évek kormányzati vízióját, de túl sok konkrétumot nem említett. Az ellenzék viszont pont ezekre várt volna. Mi a kormányfő rajongóinak leveleiből szemezgettünk.

Egy fideszes beszólt Szili Katalinnak, több képviselő is megtartotta szűzbeszédét, Balsai István a szakállamtiktárókból gyártott szóviccet, Kuncze Gábor pedig az ellenzék alkotásán viccelődött. Ülésezett a Nagy Népi Hurrá.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Jó napot kívánok! Az ülés elkezdődött. Az országgyűlés ma a kormány struktúrájáról dönt, de előtte majd tart egy jó hosszú szünetet, amit majd nem közvetítünk. Az ülést Szili Katalin vezeti, aki vörösbe öltözött a nagy nap alkalmából.
  • Annyi frakcióvezetőhelyettes lett, mint csillag az égen, a legkevesebbet az SZDSZ delegálta, egyet, a többi frakció annyit jelölt, hogy hallgatni is teher. Leírni pedig reménytelen. Emellett Szili Katalin egy rakás mentelmijog-felfüggesztési igényt is bejelentett.

  • Podolák György jegyző a házszabálytól való eltérésről szóló kérelmet ismerteti, a szünetig lehet módosítani a kormánystruktúráról szóló javaslatot. A házszabálytól eltértek, az országgyűlésben egyébként 322-en szavaztak, 64-en tehát lógnak a második ülésnap első szavazásáról. Azért ez nem szép.
  • A második szavazáson már 332-en nyomtak gombot.
  • A házszabálytól eltérve szavaznak majd a költségtérítésükről a képviselők. Erről már 338-an szavaztak, lehet, hogy lassan összegyűlnek?
  • Persze azokat, amiket még a választás előtt nyújtott be, de nem szavaztak meg. Már csak 36-an hiányoznak.
  • Az alkotmányügyi bizottság visszavonul, hogy megtárgyalja Gyurcsány 11+1 minisztériumáról szóló alkotmánymódosítását, meg ilyeneket, addig szünet, hátha megérkeznek a későn kelők is.
  • Létrejött az új Országgyűlés bizottsági rendszere, a képviselők 344 igen szavazattal, három tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadták a parlamenti bizottságok létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló határozati javaslatot. Eszerint az Országgyűlésnek 18 állandó bizottsága alakult, tíz kormánypárti, nyolc pedig ellenzéki elnökkel.
  • Azért jó az MDF-frakciónak, mert nem kell hatalmas termeket lefoglalnia, ha a képviselők együtt szeretnének lenni kicsit. A 11 fős frakció, ha magában akar lenni, például elmegy ebédelni. Ha csak hatfős asztal van, az sem baj, legfeljebb összébb húzódnak. A keddi ülésnap rövid szünetében a parlament hirhedten alacsony színvonalú éttermének egyik szélső asztalánál foglaltak helyet. Hock Zoltán, Herényi Károly, Almássy Kornél, Dávid Ibolya, Boross Péter, Karsai Péter, és az asztalfőn Katona Kálmán. A terem túlsó végében titkárnőjével Hiller István szocialista pártelnök kanalazta levesét.
  • A parlament szünetében egy oldalfolyosón a pamlagon üldögélve találjuk Szekeres Imre honvédelmiminiszter-esélyest, aki Puch László szocialista pénztárnokkal beszél nagyon visszafogott hangon. Az Index tudósítójának felbukkanásakor mindketten normális hangra váltanak, és tudósítónknak azt jósolják, hogy ők így ketten nyilván az Index címlapjára kerülnek majd. Részben oda kerültek, de széfkulcs és boríték átadását nem láttunk, így a sztori csak elgondolkodtató, nem tényfeltáró.
  • Szili Katalin fél kettes folytatást ígért. Hát, az már elmúlt.
  • Mint arról korábban beszámoltunk, Fásy Ádám az elmúlt négy évben sportszakértőként segítette a kormány munkáját. Hogy kiderítse a jövőt, a szórakoztatóipari mágus a parlament alakulásának unalmas óráit a folyosón töltötte el, de biztos választ nem kapott.

    Az Index ezért Varju László MSZP-s frakcióigazgatótól próbált információt szerezni, mi történik a fizetett és fizetetlen szakértőkkel az új ciklusban. Hétfőn úgy hallottuk, a szakértők kétharmadának távoznia kell.

    "Ezt így nem mondanám" - hűtött le az alelnök, de elmondta, a szakértők 30-40 százaléka biztosan kicserélődik, hiszen az új honatyák más szakértőket választanak maguknak. Az is tudható, hogy az MSZP-frakción belül is csökken a munkacsoportok száma, épp annyi lesz, ahány minisztérium, tehát itt is lesz szakértőmegvonás. Ők a fizetett szakértők. A fizetetlenek sorsa még ennyire sem ismert, konkrétumok a jövő héten várhatók.

  • Már az is nagyon meglepő volt, hogy Gyurcsány Ferenc egykori ellenfele, az azóta pozíciót és befolyást vesztett Jánosi György neve felmerült bizottsági elnökként, de még nagyobb lett a meglepetésünk, mikor kiderült, azóta már nem jelölt. A szocialisták egykori választmányi elnökét, Gyurcsány előtt működő sportminisztert a parlament folyosóján arról kérdeztük volna, hogyan értékeli, hogy az oktatási bizottság elnöke lesz, de Jánosi lehűtött minket: nem lesz elnök.

    - De miért? A múlt héten még úgy volt.
    - Végig erről volt szó, de aztán a hétvégi balatonőszödi frakcióülésen megváltozott a helyzet.
    - Mi történt?
    - A frakcióvezetés tett egy javaslatot. Nem az oktatási elnöke, hanem a kulturális és sajtóbizottság alelnöke leszek. Ennek örülök.
    - A jövő héten meghallgathatja Hiller Istvánt, mit kérdez tőle? Alkalmasnak tartja a feladatára?
    - Alkalmasnak találom. Hogy mi lesz a jövő héten, arról még nem egyeztettünk.

  • A képviselők összegyűltek, de Szili Katalin tanácstalan. Hol van a miniszterelnök úr? - kérdezi Szili Katalin házelnök még mindig a segédeitől. De senki nem tudja.

  • Horn Gáborral suttog és nem figyel a házelnökre a miniszterelnök. Viszont most övé a szó, ha akar, 45 percet is beszélhet.

  • Gyurcsány Ferenc a hétfői blogbejegyzésében arról írt, mennyire fáradt, mert kora hajnalig a kormányprogram bevezetőjét írta. A miniszterelnök beszéde alatt a bejegyzésére érkezett reagálásokból szemezgetünk.

    ÁGI: Miniszterelnök Úr! Csodálom a rengeteg energiáját! Előttem is áll egy feladat! Ön erőt ad hozzá!

    GARGA68: Kedves Miniszterelnök Úr! Nem tudom van-e saját álomfejtője,ha igen dolgoztassa meg egy kicsit! Néhány napja álmodtam: Tiszaigaron voltam, ahol sok nyarat töltöttem el gyerekkoromban. Ön megérkezett egy nagy csapattal, kiszállt az autóból és régi ismerősként üdvözölt. Ezután egy talicskát toltunk ketten a poros úton. Nagyon megizzadtunk de sosem volt jobb kedvünk, mint akkor. Visszanéztünk az út végén és azt láttuk, hogy a poros út helyén vadiúj aszfalt van. Hát röviden ennyi!A családommal Edelényben élünk,nagyon szurkolunk Önnek! Sok sikert! Húzzunk bele!

  • A kijelölt, volt és ügyvezető miniszterelnök a kormányprogramot fogja indokolni. Allegóriával kezdi a parkról, ahol nem építenek utakat, hanem megvárják, amíg a népek kitapossák az utakat a szép zöld gyepen, aztán építenek oda utat. "Na, az ország nem ilyen" - mondja.

    Az ország pillérei az unió meg a Nato, van benne öröm és csalódás, elégedettség és elégedettség. Az állam dolga, hogy óvja és segítseg polgárait, könnybbé tegye az életünket.

    Magyar Bálint még miniszteri bársonyszékben ül. Arca kicsit gyűrött, búcsúzik, de nem sír. Még.

    Közben Gyurcsány Ferenc arról beszél, hogy sok minden megváltozott, az emberek tanultak, dolguk végzéséhez sokat kell utazniuk, az állam közben meg mozdulatlanságba mervedett.

  • cikkünk a témában:

    Kormányprogram

    A hivatalos benyújtás előtt megszereztük az eddig teljes titokban készülő kormányprogramot, amit a koalíciós pártok tagsága is csak kivonatolva nézhetett meg. Kapaszkodjanak meg, reformkor, kiigazítás, fejlesztés, bátorság a programban.
  • Hivatalosan öt órától az országgyűlés honlapján elérhető a kormányprogram, jelentette be a parlament sajtóirodájának vezetője. Hm, reagáltak az újságírók.
  • ZEA: VÉGRE EGY VEZETŐ, ILLETVE EGY MINISZTERELNŐK! Aki először a megfogalmazott feladatott rakja (rakatja) össze és aztán a feladatokhoz a MEGFELELŐ embert. Mintha végre a lóra előrefelé ülne a lovas, mert eddig oly régóta háttal ült sokszor a kormány a nyeregben.

    FOURMI: És nagyon jó dolog volt, hogy a kormány program bevezetőjét személyesen írta meg. Ezzel is nyilvánvalóvá vált, hogy a kormányprogram a "szívügye", ha valaki kételkedni talált volna benne.

    DELFIN53: Tisztelt miniszterelnök Úr! Számomra ez a blog azt jelenti, hogy a miniszterelnök is hús-vér ember, akinek vannak gyerekei, problémái. Azért kezdtem ide írni, mert roppant szimpatikus volt, hogy ugyanúgy írhatok, ahogy barátaimnak. Most is csak azért írok, mert örülök, hogy az ország problémái mellett Ön sem feledkezik meg gyerekeiről. Szerintem csak akkor mennek jól az ország dolgai, ha Ön is úgy gondolkodik, mint mi. Vagyis a mindennapi családi gondok és örömök mellett kell az ország dolgait nézni,ahogy Ön teszi. Akkor lesznek rendben a dolgok, remélem, hiszen ezért szavaztam Önre.

  • Mi magyarok a győztesek között szeretnénk lenni, vagy megelégszünk azzal, ami van, és szomorkodva nézünk magunk elé? - kérdezi költőileg Gyurcsány "web 2.0" Ferenc és magukkal példálózik. A képviselők bármikor internetezhetnek, pedig "az internet keresőrendszere, a Netscape 1995-ben jelent meg, mondja. És még a vállalatok is változnak.
  • A volt-leendő-kijelölt miniszterelnök szerint egymásra vagyunk utalva. Keressük a megoldást, a kompromisszumot, de ha az ellenzék azt mondja, hogy valami nem jó, akkor addig tárgyalnak, amíg meg nem egyeznek. Már, ha alkotó az ellenzék. De akkor is, ha nem. A köztársaság újabb definíciója szerinte az együttműködés kényszere. Gyerünk Magyarország, változzunk, csináljuk meg! Közben az elmúlt 16-17 év tanulságainál tartunk, de az ellnzék képviselői belebeszélnek, amit nem szeret a miniszterelnök. Le tudnának venni a lábamról, ha meghallgatnának - mondja.

  • Nagy nevetés tört ki, amikor Gyurcsány arról beszél, hogy levennék a lábáról, ha végighallgatnák. Még Harrach Péter sem bírt magával, talán Áder János is somolygott valahol.
  • 1000 milliárdot tudunk elkölteni, kórházakra, parasztokra, cakkumpakk, jelenti ki Gy. w.2.0. F., és hozzáteszi, ez az igazgatásközpontú kormányzás számára nehezen megérthető. Mindeki pénzt akar, de ennyi van. Persze ezt jóval bonyolultabban mondja. Az út most kezdődik. A miniszterelnök 10 perc alatt egy konkrétumot sem elmlített, de kér pár percet még, hogy eljusson odáig.
  • HELLO: Jó olvasni itt a blogon - „a tegnapi koplalás után” - a beszámolódat. Ez az idézőjeles beszúrás természetesen nem szemrehányás, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy iszonyú intenzitású az a hajtás, amit az utóbbi hetekben, napokban véghezvittetek, véghezvittél – nem csoda, hogy a szervezetedet is ennyire lemerítette! Tényleg egyél és pihenj is lehetőleg többet, mert a munka innentől se lesz kevesebb, úgyhogy folyamatosan szükséged lesz a megfelelő erőnlétre, minden tekintetben!

    MARGO: Kedves Miniszterelnök Úr! Régóta nem írtam, mert éjszakába nyúló időben olvastam blogodat és a hozzászólásokat. Most véletlen ide jutottam, és ezennel gratulálok mindenhez, nagyon kérlek vigyázz magadra, eddig megtartottad ígéreteidet, remélem a mait is sikerül és mire végignézzük a híradot, Te már részt veszel a családi pizsama osztásban :D) Sokáig szeretnénk, hogy vezesd ezt a kis országot, de ehhez sok erő és jó egészség kell. Úgyhogy ebbe is Húzzál bele. Sok szeretettel: margo.

  • Gyurcsány segítséget kér a kritikusoktól. Aki kisebb államról beszél, mondja meg, hogy hogyan. Aki át akarja alakítani az egészségügyet, segítsen. Segítsen mindenki, és akkor alkotó módon működik közre mindenki, és jó lesz. De persze az elmúlt négy évnek is van felelőssége, mégpedig javarészt az előző négy évnek van felelőssége, bár amit tettek, annak van jogosultsága, magyarázza.

    Az ellenzék feleőssége szerinte annyi, hogy számonkérték a választási program végrehajtását. Persze közben arról beszéltek, hogy az állam adjon még annál is többet, amit az elmúlt négy évben adtak. De most korrekció kell, új Magyarország bontakozik ki, a reformok országa, sőt egy új reformkor.

  • Húsz perc telt el a minszterelnöki beszédből konkrétumok nélkül. Még huszonöt lett volna hátra, de abbahagyta.
  • "A változásokat magunkon kell kezdenünk" - folytatja a kormányfő, és ehhez az ellenzék segítségét kéri. A közigazgatás legyen hatékony. Legyenek reformok azokon a területeken, ahol az állam a főszereplő (ilyen például az egészségügy). A kormányfő megköszönte az ezekről szóló törvénytervezetekhez az ellenzék segítségét.
  • JESSY: Kedves Miniszterelnök úr! A pihenés és az evés is rád férne, ezt már többször felvetettük itt a blogon is! A kettő közül talán az egyiket meg lehet valósítani, mondjuk az evést. A pihenés várat magára egy darabig,de egy jó nagy alvás sokat segít.

    DORIKA: Kedves Miniszterelnökünk!!!!! Dehogy fogsz pocsékul kinézni és az pedig természetes, hogy fáradt vagy hisz most írtad, hogy hajnalig fent voltál!!!!Amúgyis minden kép jó amin Te vagy rajta!!!!! Hát tényleg nem könnyű dolog megírni a kormányprogram bevezetőjét, kigondolni, hogy hogyis írd!!!!Nekem még egy 8 oldalas esszét is nehéz megírni egy órára!!!De ezt persze egy porszem ehhez képest!!!!Mindig jól írsz ettől nem kell aggódnod,szépen fogalmazol, úgyhogy nem lesz azzal gond!!!! Örülök, hogy jól telt a gyereknapotok, elképzelem ahogy bontják a gyerekek az ajándékot!!!Én is meg a tesóm is mindig nagy örömmel bontom ki, ha valamit kapunk!! Jó hogy vére letudtok ülni tárgyalni, hosszú út vezetett idáig!!!!!!Csak arra kérlek ne fáraszd le magad és aludj egy jó nagyot ma éjszaka!!!!!!!! HÚZZUNK BELE!!!!!!!!!!!
  • Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető megköszönte az ellenzéknek, hogy támogatja az alkotmánymódosítást. Szerinte ez azt jelenti, hogy nem kell osztozniuk a kormányzati felelősségben, csak figyelnek, és ha kell, szólnak.