Áder 2009-től otthagyja a belpolitikát

2007.06.18. 15:04

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kétszer adna, aki gyorsan adna, mondta interpellációjában Karsai Péter (MDF), majd a fagykárt szenvedett termelők nehéz helyzetét kezdte el ecsetelni. Beszélt az erdők, mezők, folyók kifosztásáról. Csak a falopások összege meghaladja a vizitdíjból beszedni remélt összeget, mondta.
  • Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter alaposan beöltözött. Öltöny (zakóval), nyakkendő. Arról beszélt, hogy mindent meg kell tenni az illegális fakitermelés ellen. Szóba hozta a mezei őrszolgálat erősítését is.
  • Gőgös István válaszában megismételte, hogy a vidékfejlesztési irodák nem rendelkeznek pénzek felett. Mint mondta, a döntéseket a vidékfejlesztési közösségek hozzák, az irodák csak koordinálnak. A közösségeknek pedig nagy mozgásterük van annak eldöntésében, hogy mire használják a pénzt. Majd megismételte, hogy szeptemberben felülvizsgálják a kinevezéseket. Pótápi Árpád szerint nem kaptak választ a konkrét kérdésekre, ezért nem fogadta el az államtitkári választ. Az országgyűlés viszont igen.
  • Most egyszerre két fideszes képviselő kérdezi a vidékfejlesztési minisztert, hogy miért neveztek ki szocialista kádereket (is) a vidékfejlesztési irodák élére. Horváth István és Pótápi Árpád interpellációjában nem sok új elem volt, régicimborázás, helyzetbehozás jellemezte a felszólalást. Új elemként Horváth egy másik megye, Tolna vidékfejlesztési irodái közül sorolta fel azokat, ahol szocialista vagy szocialista-közeli jelölt nyert. Horváth azt is megkérdezte, hogy van-e esély arra, hogy a kinevezéseket egy éven belül felülvizsgálják. Egy interpellációval ezelőtt már megtudhattuk, hogy erre augusztus 31. után sor kerül.
  • Nagy Gábor Tamás Kóka János gazdasági és közlekedési miniszteren kérte számon azt, hogy a Moszkva tér rendezése nem áll sehogy, noha a választási kampányban ennek megoldására a liberális politikus ígéretet tett. Az első kerületi polgármester felidézte, korábban nem mondhatta el, ezügyben az interpellációját, holott a miniszter feladatkörébe tartozik a közlekedési problémák megoldása. Nagy Gábor Tamás szerint közlekedési szempontból a Moszkva tér kikerülhetetlen.

    Kóka válaszában jelezte, egyéni képviselő-jelöltként ígéretet tett a kérdés rendezésére, ugyanakkor úgy vélte, miniszterként nem az ő feladata rendezni a helyzetet. Sokkal inkább az önkormányzatok dolga mindez. Kóka állította, nyolc év alatt az ügy érdekében Nagy Gábor Tamás nem tett semmit. A polgármester viszontválaszában azt kérte, ne személyes sértésként értékelje Kóka, hogy az ígértet számon kéri. Az idő múlásának demonstrálására egy homokórát adott át a kérdés után Kóka Jánosnak, aki viszont - miközben átvette az ajándékot - azt mondta, az óra Nagy Gábor Tamást illetné. arra kérte a polgármestert, ne akadályozza a Moszkva tér rendezését.
  • Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a Colombus rendezvényhajón kibocsátott, Kóka János által bemutatott számla iránt érdeklődött, jelezve az számára megnyugtató, hogy Kóka helyreigazítási pert indít. Felvette ugyanakkor azt is, hogy az APEH szerint formailag hibás volt a számla. Veres János pénzügyminiszter úgy reagált, az adóhatóság a számlát nem vizsgálta, így ilyen állásfoglalás nem is születhetett. Herényi viszontválaszában arról érdeklődött, hogyan lehetséges, hogy nem ugyanolyan számlát kapott Kóka, mint amilyet később újságírók kaptak az étteremben. Veres erre azt mondta, különböző számlázási rendszereket párhuzamosan használhat egy vendéglátóhely, de leszögezte, politikai okokból nem lesz sehol APEH-vizsgálat.