<![CDATA[Index - Belföld]]> http://index.hu/assets/images/rss_logo.gif Index http://index.hu/ 144 35 http://index.hu/belfold/ hu-HU http://backend.userland.com/rss <![CDATA[Sólyom után Gyurcsány]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/solyom_utan_gyurcsany/ Mon, 10 Sep 2007 10:00:00 +0200 Sólyom László köztársasági elnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszaka; Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is beszédet mond.

A várhatóan december 21-ig tartó ülésszak első ülésnapján teszi le a képviselői esküt a szocialista Havas Szófia, aki a mandátumáról lemondott Bakonyi Tibor helyére ül.

A képviselők hétfőn döntenek a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek július elején visszaküldött két törvényről, az állami vagyonról, valamint a települési önkormányzatok kistérségi társulásáról szóló előterjesztésről.

Az állami vagyonról szóló jogszabályban az államfő azt kifogásolta, hogy a törvény által létrehozott, az állami vagyon feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács olyan hatáskörök gyakorlására kapna felhatalmazást, amelyek a mindenkori kormány felelősségi körének lényegéhez tartoznak.

]]>
Sólyom László köztársasági elnök napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn az Országgyűlés őszi ülésszaka; Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is beszédet mond.

A várhatóan december 21-ig tartó ülésszak első ülésnapján teszi le a képviselői esküt a szocialista Havas Szófia, aki a mandátumáról lemondott Bakonyi Tibor helyére ül.

A képviselők hétfőn döntenek a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek július elején visszaküldött két törvényről, az állami vagyonról, valamint a települési önkormányzatok kistérségi társulásáról szóló előterjesztésről.

Az állami vagyonról szóló jogszabályban az államfő azt kifogásolta, hogy a törvény által létrehozott, az állami vagyon feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács olyan hatáskörök gyakorlására kapna felhatalmazást, amelyek a mindenkori kormány felelősségi körének lényegéhez tartoznak.

]]>
<![CDATA[Tiltakozik az Élőlánc]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/tiltakozik_az_elolanc/ Mon, 10 Sep 2007 10:15:00 +0200 Az Élőlánc Magyarországért Mozgalom hétfő délután 5 órától tüntetést tart a Parlament előtt, mert nem örülnek a vagyontörvény várható elfogadásának.

A hatvankét aláíró kezdeményezését támogatva, állampolgári tiltakozásukka akarjákl rábírni az országgyűlési képviselőket, hogy ne fogadják el azt a vagyontörvényt, "amely szabad kezet ad a kormánynak a közvagyon – kórházak, kormányzati épületek, közművek, iskolák, kulturális létesítmények, továbbá a Nemzeti Földalaphoz tartozó termőföldek – kiárusításához".

]]>
Az Élőlánc Magyarországért Mozgalom hétfő délután 5 órától tüntetést tart a Parlament előtt, mert nem örülnek a vagyontörvény várható elfogadásának.

A hatvankét aláíró kezdeményezését támogatva, állampolgári tiltakozásukka akarjákl rábírni az országgyűlési képviselőket, hogy ne fogadják el azt a vagyontörvényt, "amely szabad kezet ad a kormánynak a közvagyon – kórházak, kormányzati épületek, közművek, iskolák, kulturális létesítmények, továbbá a Nemzeti Földalaphoz tartozó termőföldek – kiárusításához".

]]>
<![CDATA[A Fidesz-KDNP ezentúl is kivonul Gyurcsány beszédei alatt]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/a_fidesz-kdnp_ezentul_is_kivonul_gyurcsany_beszedei_alatt/ Mon, 10 Sep 2007 10:39:00 +0200 A Fidesz és a KDNP támogatja Szabó Máté ombudsmani jelölését, jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője a két párt hétfői frakciószövetségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Navracsics, Orbán és Semjén az ülésre tart

Navracsics Tibor azt is elárulta, hogy a fideszes és a kereszténydemokrata képviselők továbbra is kivonulnak majd a miniszterelnök előre bejelentett felszólásainál. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy a név szerinti szavazást kérnek a vagyontörvény ügyében. (MTI)

]]>
A Fidesz és a KDNP támogatja Szabó Máté ombudsmani jelölését, jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője a két párt hétfői frakciószövetségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Budapesten.

Navracsics, Orbán és Semjén az ülésre tart

Navracsics Tibor azt is elárulta, hogy a fideszes és a kereszténydemokrata képviselők továbbra is kivonulnak majd a miniszterelnök előre bejelentett felszólásainál. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy a név szerinti szavazást kérnek a vagyontörvény ügyében. (MTI)

]]>
<![CDATA[Beszólnak a mindenre elszánt biciklistának]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/beszolnak_a_mindenre_elszant_biciklistanak/ Mon, 10 Sep 2007 12:10:00 +0200 <![CDATA[Gyurcsány az SZDSZ-nél járt]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/gyurcsany_az_szdsz-nel_jart/ Mon, 10 Sep 2007 12:14:00 +0200

Az SZDSZ szerint fontos, hogy a reformok folytatásához szükséges döntéseket az őszi parlamenti ülésszakban meghozzák, jelentette ki Kóka János hétfői budapesti sajtótájékoztatóján; a liberális frakció ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök részt vett. A liberális pártelnök bízik abban, hogy a koalíciós pártok napokon belül le tudják zárni a vitát az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról, és az eredeti menetrend szerint októberben parlament elé kerül a törvényjavaslat. (MTI)

<![CDATA[Eörsi Mátyás szakállat növesztett]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/eorsi_matyas_szakallat_novesztett/ Mon, 10 Sep 2007 12:21:00 +0200
Kóka, Gyurcsány, Eörsi
]]>
Kóka, Gyurcsány, Eörsi
]]>
<![CDATA[Sólyom negatív képpel indított]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/solyom_negativ_keppel_inditott/ Mon, 10 Sep 2007 13:08:00 +0200 <![CDATA[Csak a parlament üthet hangot]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/csak_a_parlament_uthet_hangot/ Mon, 10 Sep 2007 13:13:00 +0200 <![CDATA[Sólyom beszólt Gyurcsánynak, de megdicsérte Eörsit]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/solyom_beszolt_gyurcsanynak_de_megdicserte_eorsit/ Mon, 10 Sep 2007 13:19:00 +0200 <![CDATA[Sólyom nem fog felszólításra beszélni]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/solyom_nem_fog_felszolitasra_beszelni/ Mon, 10 Sep 2007 13:23:00 +0200

Egy politikai párt a radikális jobboldal megmozdulásaira politikai pártként reagál, ez természtes, állítja Sólyom. "A pártok működésének, számításaiknak és eszközeiknek a világa azonban a köztársasági elnöktől idegen. Nem kapcsolódhat az abban szükségképpen meglévő, de az ő jogállásától idegen elemekhez. Ezért politikai pártok indíttatására, még kevésbé felszólítására, sosem szólaltam meg, sosem cselekedtem, és nem is fogok." Sólyom ennek ellenére hangsúlyozta, hogy meghallja azok hangját, akik valóban félnek, "elismeri és védelmébe veszi azok félelmét, akik célpontjai és elszenvedői voltak a faji megkülönböztetésnek és üldözésnek, akiket halálra szántak, kitaszítottak a nemzetből és elhurcoltak az országból".

<![CDATA[Inkább a Parlament előtt tüntessenek!]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/inkabb_a_parlament_elott_tuntessenek_/ Mon, 10 Sep 2007 13:30:00 +0200 <![CDATA[Kevés rendőr került bíróság elé]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/keves_rendor_kerult_birosag_ele/ Mon, 10 Sep 2007 13:32:00 +0200

Sólyom szerint az alkotmányosság nem tűri az erőszakot. Az erőszakot és az erőszak közvetlen érzelmi előkészítését büntetni kell.

A köztársasági elnök kitért a tavaly őszi utcai zavargásokra is. Szerinte a jogállam próbája lesz, hogyan dolgozza fel az igazságszolgáltatás a tavaly, főleg az október 23.-i tüntetéseken történteket. Sólyom azt mondta: megrendítő, hogy milyen súlyos törvénysértéseket követtek el rendőrök és mégis milyen kevesen jutottak bíró elé.

<![CDATA[Orbán: Ránk számíthat az elnök]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/orban_rank_szamithat_az_elnok/ Mon, 10 Sep 2007 13:35:00 +0200

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke megköszönte Sólyom László beszédét. Megígérte, hogy a Fidesz–KDNP-szövetségre számíthat az elnök a demokráciáért és az emberi méltóságért folytatott küzdelmében. Felidézte, hogy a KDNP elődjét üldözték a nyilasok és a kommunisták, a Fidesz pedig pont a kommunista diktatúra ellen alakult.

<![CDATA[Eörsi: Ami történik, bűzlik és undorító]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/eorsi_ami_tortenik_buzlik_es_undorito/ Mon, 10 Sep 2007 13:39:00 +0200

Eörsi Mátyás (SZDSZ) szerint 2007-ben a köztársasági elnök palotája előtt a legordasabb eszméket hirdető emberek, a 30-as éveket idéző dolgokat csinálnak. Az országban tapasztalható feltételek nem alapozzák meg valódi náci veszély kialakulását, de világossá kell tenni, hogy ami mégis van, a köztársasági elnök palotája előtt, az bűzlik és undorító. "Az a játék is bűzlik és undorító, hogy egyes politikai erők nem teszik egyértelművé a viszonyukat."

Felidézte, hogy Orbán Viktor szerint a Magyar Gárda rossz válasz, vagyis a gárda elemzése jó, csak a forma nem megfelelő. Eörsi erre azt mondta, nemcsak a válasz rossz, de a gárda felismerése is minden erővel elutasítandó. Magyarországon százezrek, milliók rettegnek attól, amit látnak, ezért kell egyértelművé tenni, hogy mit gondolunk erről az ügyről.

Az SZDSZ-es frakcióvezető végül együttműködést forszírozott.

<![CDATA[Lendvai Ildikó csalódott]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/lendvai_ildiko_csalodott/ Mon, 10 Sep 2007 13:47:00 +0200 <![CDATA[Nem zsidókérdés, nem cigánykérdés]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/nem_zsidokerdes_nem_ciganykerdes/ Mon, 10 Sep 2007 13:51:00 +0200 <![CDATA[Az MDF nem vitatkozik a parlamentben Sólyommal]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/az_mdf_nem_vitatkozik_a_parlamentben_solyommal/ Mon, 10 Sep 2007 13:52:00 +0200 <![CDATA[Esküt tett Havas Szófia]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/eskut_tett_havas_szofia/ Mon, 10 Sep 2007 13:55:00 +0200 <![CDATA[Rend, felelősség, reform]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/rend_felelosseg_reform/ Mon, 10 Sep 2007 13:57:00 +0200 <![CDATA[Rendszerváltás = államalapítás]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/rendszervaltas_allamalapitas/ Mon, 10 Sep 2007 14:09:00 +0200 Rend, felelősség, reform címmel jelentkezett felszólalásra napirend előtt Gyurcsány Ferenc. "Mi tagadás, ez a meleg és sokaknak talán hosszú nyár elegendő lehetett arra, hogy végiggondoljuk, mi is történik, és mik is lehetnek a valóságos okok" - kezdte, majd a dolgok mélyére ásást javasolta. "17-18 éve arra készültünk, hogy levetjük a diktatúra nehéz lódenkabátját és felvesszük a demokrácia pillekönnyű köpenyét" - folytatta, majd feltette a kérdést, hogy jó úton haladunk-e, vagy kisiklottunk. Gyurcsány mindenesetre azt gondolja, hogy a rendszerváltás csak az államalapításhoz mérhető.

]]>
Rend, felelősség, reform címmel jelentkezett felszólalásra napirend előtt Gyurcsány Ferenc. "Mi tagadás, ez a meleg és sokaknak talán hosszú nyár elegendő lehetett arra, hogy végiggondoljuk, mi is történik, és mik is lehetnek a valóságos okok" - kezdte, majd a dolgok mélyére ásást javasolta. "17-18 éve arra készültünk, hogy levetjük a diktatúra nehéz lódenkabátját és felvesszük a demokrácia pillekönnyű köpenyét" - folytatta, majd feltette a kérdést, hogy jó úton haladunk-e, vagy kisiklottunk. Gyurcsány mindenesetre azt gondolja, hogy a rendszerváltás csak az államalapításhoz mérhető.

]]>
<![CDATA[Istvánhoz hasonlította magát]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/istvanhoz_hasonlitotta_magat/ Mon, 10 Sep 2007 14:10:00 +0200

Gyurcsány szerint ha nem a történelem, hanem a mindennapi emberek perspektívájából nézzük a történteket, akkor már összetettebb a kérdés. "A pillekönnyű köpeny szálai nem csak szabadságból, hanem szúrós, metsző felelősségszálakból vannak fonva" - bontogatta tovább hasonlatát. A felelősség pedig, furcsa, sokak számára nehéz teher. Mit lehet tenni azokkal, akik számára nehéz a teher, kérdezte. Vannak, akik szerint nincs visszaút, majd szerényen István királyhoz hasonlította magát, aki hasonló nehézségekkel nézett szembe. "A nemzetnek egy útja van, menni előre a szabadság és a felelősség útján." A másik lehetőség, hogy félelmeiben ápoljuk a nemzetet.

<![CDATA[Nem szokta a rendet használni]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/nem_szokta_a_rendet_hasznalni/ Mon, 10 Sep 2007 14:12:00 +0200 Az erős Magyarország feltétele, hogy a közepén ne az állam álljon, hanem az erős, önálló polgár. De Gyurcsány nem tudja, hogy ezt hogyan lehet elmagyarázni azoknak, akik nem ebben szocializálódtak. Gyurcsány szerint az erős polgár, erős állam, szabad piac hármasból mind csak részben van meg Magyarországon. Pedig még egy negyedik feltétel is szükséges, az erős demokrácia, a rend, mondta. Majd azonnal szabadkozott, hogy a rend szót az ő oldala, a baloldal nem szokta használni.

]]>
Az erős Magyarország feltétele, hogy a közepén ne az állam álljon, hanem az erős, önálló polgár. De Gyurcsány nem tudja, hogy ezt hogyan lehet elmagyarázni azoknak, akik nem ebben szocializálódtak. Gyurcsány szerint az erős polgár, erős állam, szabad piac hármasból mind csak részben van meg Magyarországon. Pedig még egy negyedik feltétel is szükséges, az erős demokrácia, a rend, mondta. Majd azonnal szabadkozott, hogy a rend szót az ő oldala, a baloldal nem szokta használni.

]]>
<![CDATA[Jól teljesít az agrárium, de nőtt az infláció]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/jol_teljesit_az_agrarium_de_nott_az_inflacio/ Mon, 10 Sep 2007 14:13:00 +0200 Ellentmondásos volt az elmúlt év. Sosem látott jelenetek voltak az utcákon, de közben végrehajtották a stabilizációs programot, mondta. Dicsőségként a magyar mezőgazdaság 2006-os teljesítményét hozta fel, ami állítása szerint rekordot döntött. "Tehetséges a magyar gazda és jó az állami irányítás" - összegzett. Igaz, azt is elismerte, hogy nőtt az infláció és fájóan visszaesett a gazdasági növekedés.

]]>
Ellentmondásos volt az elmúlt év. Sosem látott jelenetek voltak az utcákon, de közben végrehajtották a stabilizációs programot, mondta. Dicsőségként a magyar mezőgazdaság 2006-os teljesítményét hozta fel, ami állítása szerint rekordot döntött. "Tehetséges a magyar gazda és jó az állami irányítás" - összegzett. Igaz, azt is elismerte, hogy nőtt az infláció és fájóan visszaesett a gazdasági növekedés.

]]>
<![CDATA[Reform vagy bukás?]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/reform_vagy_bukas_/ Mon, 10 Sep 2007 14:16:00 +0200 A sikeres Magyarországot az egri szociális képzéssel, Barccsal, a gyulai iskolafelújítással példázta. Az elmúlt egy évet az átmenet időszakának minősítette, amit 2008-tól a gyarapodás és a rend válthat fel. "No de akkor mi legyen a reformokkal" - tette fel a kérdést, majd meg is válaszolta: reform, vagy bukás. Mint mondta, nem azért mondja ezt, mert ezt kell mondania egy európai politikusnak, hanem mert az ország mindig akkor haladt előre, amikor Európához közeledett. "De a reformokat nem elég diktálni, az átalakításokhoz támogatást is kell szerezni."

]]>
A sikeres Magyarországot az egri szociális képzéssel, Barccsal, a gyulai iskolafelújítással példázta. Az elmúlt egy évet az átmenet időszakának minősítette, amit 2008-tól a gyarapodás és a rend válthat fel. "No de akkor mi legyen a reformokkal" - tette fel a kérdést, majd meg is válaszolta: reform, vagy bukás. Mint mondta, nem azért mondja ezt, mert ezt kell mondania egy európai politikusnak, hanem mert az ország mindig akkor haladt előre, amikor Európához közeledett. "De a reformokat nem elég diktálni, az átalakításokhoz támogatást is kell szerezni."

]]>
<![CDATA[Nem igaz, hogy az a reform, ami fáj]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/nem_igaz_hogy_az_a_reform_ami_faj/ Mon, 10 Sep 2007 14:20:00 +0200 Gyurcsány a lehető legtöbb és a lehető legbátrabb reformokat akarja végrehajtani. Ez népszerűtlenséget hozhat, de az nem igaz, hogy "az a reform, ami fáj". Elismerte, hogy a reformok tempója néha túl gyors, nincs idő a dolgok megszokására. Magyarországon vannak reformtagadók és reformradikálisok. Gyurcsány azt szeretné, ha többségbe kerülnének a reformrealisták, és a II. józsefi felvilágosult abszolutizmust fel kell váltania annak, hogy egyeztetve, vitázva meggyőzzék a lakosságot a reformok szükségességéről.

]]>
Gyurcsány a lehető legtöbb és a lehető legbátrabb reformokat akarja végrehajtani. Ez népszerűtlenséget hozhat, de az nem igaz, hogy "az a reform, ami fáj". Elismerte, hogy a reformok tempója néha túl gyors, nincs idő a dolgok megszokására. Magyarországon vannak reformtagadók és reformradikálisok. Gyurcsány azt szeretné, ha többségbe kerülnének a reformrealisták, és a II. józsefi felvilágosult abszolutizmust fel kell váltania annak, hogy egyeztetve, vitázva meggyőzzék a lakosságot a reformok szükségességéről.

]]>
<![CDATA[Nem vetették el végleg az ingatlanadót]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/nem_vetettek_el_vegleg_az_ingatlanadot/ Mon, 10 Sep 2007 14:22:00 +0200 Beszédében Gyurcsány 2008 tavaszára ígérte az adóreformok kidolgozását, ami aztán 2009-ben meg is valósulhat. Jövőre így inkább az a cél, hogy ne nőjön az adóteher és igazságosabb legyen a rendszer. Az ingatlanadót nem azért vetik el, mert nincs rá szükség, hanem mert még nincs kidolgozva, hogy hogyan épüljön be az adórendszerbe.

]]>
Beszédében Gyurcsány 2008 tavaszára ígérte az adóreformok kidolgozását, ami aztán 2009-ben meg is valósulhat. Jövőre így inkább az a cél, hogy ne nőjön az adóteher és igazságosabb legyen a rendszer. Az ingatlanadót nem azért vetik el, mert nincs rá szükség, hanem mert még nincs kidolgozva, hogy hogyan épüljön be az adórendszerbe.

]]>
<![CDATA[Ígéretek jövőre]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/igeretek_jovore/ Mon, 10 Sep 2007 14:25:00 +0200 Gyurcsány szerint a költségvetésben a konvergenciaprogram betartása a cél. Az egyensúlyteremtés programja 2010-11-ig meghatározza a teendőket, 2008-ig kidolgozzák az eurócsatlakozás feltételeit, ezt nyilvánosságra is hozzák. A költségvetésben nagyobb mozgásteret akarnak adni a magyar felsőoktatás reformjához. Ígéretet tett a családtámogatások reálértékének fenntartására és a nyugdíjkorrekció folytatására.

]]>
Gyurcsány szerint a költségvetésben a konvergenciaprogram betartása a cél. Az egyensúlyteremtés programja 2010-11-ig meghatározza a teendőket, 2008-ig kidolgozzák az eurócsatlakozás feltételeit, ezt nyilvánosságra is hozzák. A költségvetésben nagyobb mozgásteret akarnak adni a magyar felsőoktatás reformjához. Ígéretet tett a családtámogatások reálértékének fenntartására és a nyugdíjkorrekció folytatására.

]]>
<![CDATA[Négy pillér]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/negy_piller/ Mon, 10 Sep 2007 14:28:00 +0200 A kormányfő négy fő pillért ígért a jövő évre. Az első kettő, a már említett gazdasági növekedés és munkahelyteremtés, illetve az iskolarendszer megújítása.

A harmadik legfőbb program az egészségügy megújítása, a negyedik a rend megteremtése, mondta Gyurcsány, aki a következő négy évre, 2011-ig tervez. Következő mondatában mégis egy ötödik programról, a magyar gazdasági vállalkozások fejlesztéséről kezdett beszélni, itt hangsúlyozva a kínai és az orosz kapcsolat jelentőségét. Ismét ígéretet tett az üzleti adminisztráció csökkentésére - egyablakos ügyintézésről kivételesen nem esett szó, de egyórás társaságalapításról igen.

]]>
A kormányfő négy fő pillért ígért a jövő évre. Az első kettő, a már említett gazdasági növekedés és munkahelyteremtés, illetve az iskolarendszer megújítása.

A harmadik legfőbb program az egészségügy megújítása, a negyedik a rend megteremtése, mondta Gyurcsány, aki a következő négy évre, 2011-ig tervez. Következő mondatában mégis egy ötödik programról, a magyar gazdasági vállalkozások fejlesztéséről kezdett beszélni, itt hangsúlyozva a kínai és az orosz kapcsolat jelentőségét. Ismét ígéretet tett az üzleti adminisztráció csökkentésére - egyablakos ügyintézésről kivételesen nem esett szó, de egyórás társaságalapításról igen.

]]>
<![CDATA[George W. Bush nyomában]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/george_w._bush_nyomaban/ Mon, 10 Sep 2007 14:34:00 +0200 Gyurcsány programot hirdetett az ipari parkok elterjesztésére - zöld mező! - és az autópályák további fejlesztésére, illetve az egyéb közutak, "kilométerek ezreinek" a felújítását is megigérte. Legfontosabb teendőnek a szak- és felnőttképzés megújítását nevezte, mert a Magyarországra betelepülő vállalatok gondban vannak a munkásfelvételkor, mert hiányzik ehhez a kultúra. A képzés keretében meghirdette a George W. Bush No Child Left Behind programját idéző felzárkóztatási programot is, mivel szerinte oktatási rendszerünk jelenleg csak újratermeli a társadalmi különbségeket. Ezt az ösztöndíjrendszer egységesítésével, valamint a Medgyessy Péter eredeti kormányprogramját idéző kollégiumépítési és -fejlesztési programmal kívánja elérni. Elindítják a Magyar Géniusz programot is.

280 óvoda és általános iskola infrastruktúrájának a fejlesztésére is igéretet tett.

]]>
Gyurcsány programot hirdetett az ipari parkok elterjesztésére - zöld mező! - és az autópályák további fejlesztésére, illetve az egyéb közutak, "kilométerek ezreinek" a felújítását is megigérte. Legfontosabb teendőnek a szak- és felnőttképzés megújítását nevezte, mert a Magyarországra betelepülő vállalatok gondban vannak a munkásfelvételkor, mert hiányzik ehhez a kultúra. A képzés keretében meghirdette a George W. Bush No Child Left Behind programját idéző felzárkóztatási programot is, mivel szerinte oktatási rendszerünk jelenleg csak újratermeli a társadalmi különbségeket. Ezt az ösztöndíjrendszer egységesítésével, valamint a Medgyessy Péter eredeti kormányprogramját idéző kollégiumépítési és -fejlesztési programmal kívánja elérni. Elindítják a Magyar Géniusz programot is.

280 óvoda és általános iskola infrastruktúrájának a fejlesztésére is igéretet tett.

]]>
<![CDATA[Újabb offenzíva a hálapénz ellen]]> http://index.hu/belfold/parlam070910/ujabb_offenziva_a_halapenz_ellen/ Mon, 10 Sep 2007 14:40:00 +0200 Az egészségügyi rendszer átalakításának sok progresszív és eredményes része van, hangoztatta Gyurcsány, bár elismerte, hogy a kórházakkal - ami csak egy szegmens - valóban vannak bajok. "Elzárjuk a háziorvosokat a vállalkozástól, engedjük, hogy növekedjen a bevételük" - mondta, bár előtte kiszámolta, hogy egy átlagos háziorvos a vizitdíjnak hála havi 180 000-rel keres többet. Fenntarthatatlan, hogy az egészségügy kizárólag költségvetési finanszírozásban működjön, mondta, majd elcsapongott, és ígéretet tett 75 járóbeteg-ellátó központ felújítására, és négy-nyolc regionális onkológiai központ felépítésére.

"A hálapénzdolog. Én ezt a magyar egészségügy rákfenéjének tartom. Csak a tiltás itt nem segít, de aki szemet húny, az lényegében folyamatosan rombolja az egészségügy morális állapotát. Átfogó programunk nem a tiltás és nem a belenyugvás programja, várhatóan 5-8 év alatt visszaszorítja ezt a jelenséget"

]]>
Az egészségügyi rendszer átalakításának sok progresszív és eredményes része van, hangoztatta Gyurcsány, bár elismerte, hogy a kórházakkal - ami csak egy szegmens - valóban vannak bajok. "Elzárjuk a háziorvosokat a vállalkozástól, engedjük, hogy növekedjen a bevételük" - mondta, bár előtte kiszámolta, hogy egy átlagos háziorvos a vizitdíjnak hála havi 180 000-rel keres többet. Fenntarthatatlan, hogy az egészségügy kizárólag költségvetési finanszírozásban működjön, mondta, majd elcsapongott, és ígéretet tett 75 járóbeteg-ellátó központ felújítására, és négy-nyolc regionális onkológiai központ felépítésére.