rssEltörlik ma, amit a nép már eltörölt

 
Percről percre

Gyurcsány Ferenc azzal kezdte napirend előtt, hogy a népszavazás miatt kialakult nemzetközi bizalmatlanság nagyon sokba kerül majd az országnak. Az ellenzék szerint annyira kevés pénzről szólt a szavazás, hogy ez nem lehet igaz. Az a baj, hogy a kormány válságba vezette a gazdaságot. Navracsics Tibor és Dávid Ibolya szerint is le kéne mondania Gyurcsánynak. Draskovics Tibor megtiltja a bíróságok előtti tüntetéseket és örült az amerikai vízummentesség közeledtének.

 Hiller eljutott a Gárdáig

A tanulságokat Hiller vonta le Horváth helyett. Megállapította, hogy a probléma akkoriban sem a vágányoknál kezdődött, ahol cigány és zsidó transzportok várták sötét szerelvényüket. A probléma igazából akkor kezdődött, amikor az agyakban megszületett egy szörnyű gondolat, ami szép lassan elfogadottá vált. Ez már erősebb áthallás, főként egy kiadós gárdázás után. Hiller el is jut odáig, hogy közösen kell azokat elutasítani, akik fekete egyenruhában menetelnek az utcán, hogy meggyalázzák a demokrciát (gyaníthatóan a Magyar Gárdára gondol).

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés