rssEltörlik ma, amit a nép már eltörölt

 
Percről percre

Gyurcsány Ferenc azzal kezdte napirend előtt, hogy a népszavazás miatt kialakult nemzetközi bizalmatlanság nagyon sokba kerül majd az országnak. Az ellenzék szerint annyira kevés pénzről szólt a szavazás, hogy ez nem lehet igaz. Az a baj, hogy a kormány válságba vezette a gazdaságot. Navracsics Tibor és Dávid Ibolya szerint is le kéne mondania Gyurcsánynak. Draskovics Tibor megtiltja a bíróságok előtti tüntetéseket és örült az amerikai vízummentesség közeledtének.

 Leszavazták a vizitdíjpótló ellenzéki javaslatokat

Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága hétfői ülésén minden ellenzéki módosító javaslatot leszavazott, amely a kormány által a március 9-i ügydöntő népszavazás végrehajtásához benyújtott törvényjavaslathoz érkezett. Többek között leszavazta a bizottság és a kormány képviselője is azt az ellenzéki indítványt, hogy a szerencsejátokok adójából, illetve az egyes minisztériumok költségvetésének egy részéből pótolják a kieső vizitdíjat, kórházi napidíjat és tandíjat. Csupán azt a bizottsági módosító indítványt támogatta a grémium és a kormány képviselője, amely nem változtatna a vizitdíj bevezetése miatt megemelt szociális ellátások összegén.

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés