rssEltörlik ma, amit a nép már eltörölt

 
Percről percre

Gyurcsány Ferenc azzal kezdte napirend előtt, hogy a népszavazás miatt kialakult nemzetközi bizalmatlanság nagyon sokba kerül majd az országnak. Az ellenzék szerint annyira kevés pénzről szólt a szavazás, hogy ez nem lehet igaz. Az a baj, hogy a kormány válságba vezette a gazdaságot. Navracsics Tibor és Dávid Ibolya szerint is le kéne mondania Gyurcsánynak. Draskovics Tibor megtiltja a bíróságok előtti tüntetéseket és örült az amerikai vízummentesség közeledtének.

 Nem kell vízum Amerikába

Mesterházi Attila napirend előtt bejelentette, hamarosan vízum nélkül utazhatnak a magyarok Amerikába. A szocialista frakcióvezető-helyettes szerint a rendszerváltás óta minden kormány megpróbálta ezt elérni, de eddig egyiknek se sikerült. Pedig Magyarország azt hitte, hogy a 89-es változás után automatikusan jár majd a vízummentesség. De az amerikaiaknak a demokratikus átalakulás nem volt elég, ahogy a NATO-tagság illetve az uniós csatlakotás sem. Mesterházi szerint érthetetlen okokra hovatkoztak: a beáramló munkavállalük hadára és a terrorizums veszélyére. Mesterházival együtt örült Draskovics Tibor igazságügyi miniszter is, a kormány részéről.

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés