rssNem oszlik fel a parlament

 
Percről percre

Fontosabb részletek
  • Nem oszlik fel a parlament, nem kapott ugyanis többséget az MDF erre vonatkozó indítványa.
  • Gyurcsány Ferenc a Megegyezés programjáról beszélt az első őszi parlamenti ülésnapon, és az SZDSZ-t kérlelte, hogy működjenek együtt. A népnek azt üzente, kérdezzék bátran a politikusokat a programokról.
  • A Fidesz, a KDNP és az MDF is előrehozott választásokat követelt, mert szerintük az országban hónapok óta nincs valós kormányzás.
  • Az SZDSZ Gyurcsány programját és a parlament feloszlatását sem támogatja. Szerintük ez utóbbival az MDF Gyurcsánynak segített.
  • Ezerrel megemelték a hadsereg létszámát.

 Az MSZP nem támogatja a parlament feloszlatását

Az MSZP-frakció támogatja, hogy az Országgyűlés délután szavazzon a saját feloszlatásáról szóló MDF-es indítványról, de nemmel fog arra szavazni, mondta Tóbiás József frakcióvezető-helyettes hétfőn a képviselőcsoport ülése után újságíróknak. A szocialista párt nem zárkózik el az indítvány napirendre tűzésétől, de nem fogja támogatni azt, mert a parlament feloszlatása nem szolgálja sem a gazdasági növekedést, sem a fejlesztéseket, sem az európai uniós források hatékonyabb lehívásához szükséges feladatok elvégzését, közölte a kormánypárti politikus.

Tóbiás József azt mondta, a frakció álláspontja egységes volt. (MTI)

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés