rssNem oszlik fel a parlament

 
Percről percre

Fontosabb részletek
  • Nem oszlik fel a parlament, nem kapott ugyanis többséget az MDF erre vonatkozó indítványa.
  • Gyurcsány Ferenc a Megegyezés programjáról beszélt az első őszi parlamenti ülésnapon, és az SZDSZ-t kérlelte, hogy működjenek együtt. A népnek azt üzente, kérdezzék bátran a politikusokat a programokról.
  • A Fidesz, a KDNP és az MDF is előrehozott választásokat követelt, mert szerintük az országban hónapok óta nincs valós kormányzás.
  • Az SZDSZ Gyurcsány programját és a parlament feloszlatását sem támogatja. Szerintük ez utóbbival az MDF Gyurcsánynak segített.
  • Ezerrel megemelték a hadsereg létszámát.

 Gyurcsány fizetése és a hordozható számítógépek

Ami pedig a jövőt illeti, azért kell megegyezni, hogy épülhessen végre egy erős polgári Magyarország, mondta Gyurcsány Ferenc. Aki felismerte, hogy a miniszterelnök fizetésében az is benne van, hogy meg kell hallgatnia, mire kellene költeni még többet és többet a költségvetésből. Ám a miniszterelnök szerint egyetlen (valójában ez három) olyan terület van, ahova többet kell átcsoportosítani, mint azt a büdzsé lehetőségei engednék, az pedig az oktatás, a tudomány, a kultúra. A miniszterelnök végső célja, hogy minden gyerek, mire kiteljesedik az Új Tudás program, addig minden gyereknek legyen hordozható számítógépe. Ja, és tette hozzá a miniszterelnök, azért védjük meg a nyugdíjasokat, és ne engedjük, hogy bárminemű praktikákkal elvegyék járandóságukat.

« Vissza a többi bejegyzéshez

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés