Nem oszlik fel a parlament
Percről percre
Fontosabb részletek
- Nem oszlik fel a parlament, nem kapott ugyanis többséget az MDF erre vonatkozó indítványa.
- Gyurcsány Ferenc a Megegyezés programjáról beszélt az első őszi parlamenti ülésnapon, és az SZDSZ-t kérlelte, hogy működjenek együtt. A népnek azt üzente, kérdezzék bátran a politikusokat a programokról.
- A Fidesz, a KDNP és az MDF is előrehozott választásokat követelt, mert szerintük az országban hónapok óta nincs valós kormányzás.
- Az SZDSZ Gyurcsány programját és a parlament feloszlatását sem támogatja. Szerintük ez utóbbival az MDF Gyurcsánynak segített.
- Ezerrel megemelték a hadsereg létszámát.
szept. 15. 11:00Több javaslat az oszlatásra
A parlament feloszlatását az elmúlt héten két ellenzéki párt is kezdeményezte. Orbán Viktor Fidesz-elnök kedden azt mondta: a parlament feloszlatását tartaná a legjobb kiútnak a jelenlegi, kaotikusnak ítélt helyzetből Orbán Viktor. A Fidesz elnöke pártja elnökségi ülése után arról beszélt, hogy ennek kezdeményezéséről tárgyaltak ugyan, de döntés nem született.Az ötletre másnap lecsapott, és azt tovább is fejlesztette az MDF. Hock Zoltán, a párt alelnöke szerdán, miután egyeztetett Varga Mihállyal, a Fidesz alelnökével, és Latorczai Jánossal, a KDNP országos választmányának elnökével, azt jelentette be: még ezen a héten benyújtja az MDF azt az országgyűlési határozati javaslatot, amely kezdeményezi, hogy szeptember 30-i hatállyal oszlassa fel magát az Országgyűlés.

